Annál is keményebb jogállamisági feltételek jöhetnek az EU-pénzeknél, mint amit Orbán elutasított

HírKlikk 2020. október 29. 08:16 2020. okt. 29. 08:16

Szigorúbb jogállamisági feltételrendszerről születhet alku a német soros elnökség és az Európai Parlament között, mint amit eleve mereven elutasított a magyar és a lengyel kormány – derült ki a kedden este véget ért újabb intézményközi egyeztetések alapján. A tárgyalás csütörtökön folytatódik és az is elképzelhető, hogy meg is születik a megállapodás.

Még a német CDU/CSU három EP-s frakciótagja is azt szorgalmazza, hogy az EP inkább a kemény jogállamisági feltételekhez ragaszkodjon, mint hogy további eurómilliárdokat próbáljon kicsikarni az állam- és kormányfőkből az uniós költségvetés megváltoztatásával, mert az úgyis lehetetlen küldetésnek tűnik – írja a Portfolio.

A német soros elnökség szóvivője, Sebastian Fischer a Twitteren azt jelezte kedd este, hogy jelentős előrelépés történt a jogállamisági feltételek és az EU-s pénzek összekötésének kérdésében az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal folytatott újabb tárgyaláson. Tájékoztatása alapján, látszanak már a várható alku keretei és csütörtökön folytatják az egyeztetéseket.

Az Európai Parlament költségvetési tárgyaló küldöttsége szerint, még nem tartanak a megegyezésnél, de volt némi előrelépés. Hangsúlyozták, hogy egy működőképes jogállami feltételrendszert akarnak. 

Forrás: Portfolio