Április 12.-én éri el a mélypontot az Ukrajna elleni uszítás, akkor Orbánnak stratégiát kell váltania 

Tulajdonképpen felesleges borzongani azon, miket mondott aktuálisan Orbán Viktor, Szijjártó Péter vagy más kormánytagok, hiszen mire e sorok megjelennek, borítékolhatóan überelni fogják azt is. E cikk tartalmának a kiindulópontját még részint az adta, hogy bejelentették a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére hozott intézkedéseket, s azt, hogy az „összehangolt védelmi tevékenység” keretében drónok kilövésére tettek lépéseket Szabolcs-Szatmár Bereg megyében. (Tévedés ne essék, nem az oroszoktól, hanem az ukránoktól „várják” ezt Orbánék). A másik apropót Szijjártó és az ő „diplomáciája” szolgáltatta: a magyar „külügyminiszter” – utóbb az ukránok által megcáfolt – állítással jött elő a kijevi magyar ügyvivő és az ukrán külügy közti tárgyalásról (a magyar diplomatát ugyanis bekérették a kijevi külügyminisztériumba). Ám mire nekifogtunk a cikkhez szükséges anyagok összegyűjtéséhez, Orbánnak sikerült tromfolnia az addig is meglehetősen aggasztó kormányzati kommunikációt: a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós szeánszában olyanokat mondott, hogy minden kicsit is gondolkodó ember megborzongott.  „Megtámadták az országot, nem az embereket, a városokat, hanem a magyar gazdaságot vették célba, hiszen, ha nincs kőolaj a Barátság vezetéken keresztül, akkor abból „gazdasági káosz lesz” – mondta egyebek között a miniszterelnök. Közölte, hogy „mivel az ország támadás alatt áll, védintézkedéseket kell tenni”. Majd fenyegetőzött egy sort: „az ukránok bármire képesek: ők robbantották fel az Ukrajna területén kívül haladó, lényegében német tulajdonban lévő Északi Áramlat vezetéket, és ezzel zavart idéztek elő a német gazdaságban. Tehát Ukrajna egy olyan ország, amely képes arra, hogy Németország energiaellátásának, gazdasági működésének alapvető infrastruktúráját a nyílt tengeren felrobbantsa”. A hivatalos magyar reakciókkal kapcsolatban is mondott egy vaskosat: „az ukránok olyanok, akikkel csak így lehet beszélni”. Azzal is rémisztgette a hallgatókat, hogy a háborús veszély soha nem volt olyan közel Magyarországhoz, mint a mostani időszakban. 

Ennyi talán elég is ahhoz, hogy tisztán lássuk: egyre élezi a magyar kormány a viszonyt Ukrajnával, és napról-napra egyre jobban démonizálja Ukrajnát, Volodimir Zelenszkijt, meg persze Brüsszelt és Magyar Pétert. Értjük persze a miértet, a kérdés inkább az, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a diplomáciában meddig lehet elmenni ezen az úton? Hova vezethet az, hogy a kormányfő és a külügyminiszter rendre le is bukik a hazugságokkal? Azt szokták mondani, „a háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel” (Carl von Clausewitz, porosz tábornok és hadtudós) – a politikának meg persze egy ága a külpolitika, így felmerül: mi lehet a folytatás ebben a megközelítésben? Egyáltalán, nincs rá eszköz, hogy megfékezzék Orbánt, akit persze belpolitikai indítékok vezérelnek: a számára létfontosságú, ámde a jelek szerint egyre gyengülő választási esélyek visszaszerzése. Ezzel azonban nem csak magát és a kormányát, hanem az egész országot és a népet ellehetetleníti, s lenulláza Magyarország presztízsét, elfogadását, az iránta táplált bizalmat. Vajon hogyan értékeli mindezt a nemzetközi színéren sok évtizedes tapasztalattal rendelkező egykori külügyminiszter? 

„Ez egy konfliktushelyzet, amelyet egy valaki idéz elő, s nem valódi konfliktus” – szögezte le elöljáróban Balázs Péter, s kifejtette: valódi a konfliktus akkor, amikor oda-vissza mennek az akciók, ütések, sértések, kölcsönösek a sebek, ám itt egy valaki gerjeszti ezt, miközben a másik fél megpróbál elhajolni, bár azért időnként ő is kénytelen valamit reagálni. Hozzátette, határozott véleménye van arról, amit Szijjártó csinált a kijevi ügyvivő és az ukrán külügy közti tárgyalásról szóló állításával, mégpedig az, hogy a diplomáciában célszerű ugyanúgy nyilatkozniuk a feleknek, különben valaki téved. Itt szándékos egyoldalú torzítás került nyilvánosságra, s ezt sajnos a magyar fél követte el – mondta. Ennél is súlyosabbnak tartja azonban Balázs Péter, hogy Orbán Viktor szimpla kampánycélból katonai mozgósítási akciót rendel el, amit napról-napra még eszkalál is: először energetikai létesítményeket emleget, utána megsokszorozza a helikopter-kapacitást a keleti határ mentén stb. Mindezt teljesen alaptalanul teszi – emelte ki, hiszen Ukrajnának kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy azt a Magyarországot támadja, amely a számára egy jelentéktelen, távoli kis szomszéd, olyan, mint nekünk Szlovénia: messze van, nyugaton van és kicsi. Arról már nem is szólva, hogy a támadással egy NATO-tagállamot támadna meg, amire a szövetség válaszolna. 

S hogy mit lehet tenni? Konfliktushelyzetben mindenki állást foglal, ez történik a diplomáciában is. Ott is valamelyik oldal mellé kell állni, lehet hallgatni, félrehúzódni, de általában valakinek igazat adnak. Az pedig nem kétséges, hogy az Európai Unióban jelenleg a tagállamok 25:2 arányban Ukrajna mellett foglalnak állást ebben a feszültségben – mondta, tisztázva: a csehektől sem lehetett eddig azt hallani, hogy Orbánt támogatnák. Mint megjegyezte, Orbán olyannyira egyedül van, hogy még a Patrióta pártcsalád fő ereje, a francia Nemzeti Tömörülés vezére, Bardella – mint legutóbbi európai parlamenti felszólalása is megmutatta – nem azt a vonalat viszi Ukrajna kapcsán, mint a magyar kormányfő, hiszen jövőre elnökválasztás lesz Franciaországban, és a francia választók többségének nem tetszene, ha – mint esetleges esélyes – belerúgna Ukrajnába. 

Mi ennek az abszurdumnak a következménye? Nem is annyira Orbán számára, az kevésbé érdekes, de Magyarország számára? – kérdeztük. Óriási presztízscsökkenés – mondta Balázs Péter. Aki összevissza beszél, aki alaptalan akciókat hajt végre, annak nincs tekintélye. Már semmilyen megnyilatkozását nem veszik komolyan. Mindez pedig elszigetelődéshez vezet, ami már persze igen súlyos mértékben be is következett, ám még mindig tovább romolhat. S hogy hol lehet a lefelé menő spirál alja? „Mindig azt gondoljuk, hogy nincs alja, de mindig van – szerintem a választás napján, április 12.-én jön el ez a pont” – mondta.  Mint rámutatott: akár nyer a Fidesz, akár veszít, stratégiát kell váltania. Az már egy új konstelláció lesz.

És az ország mikor tudja visszaszerezni az Orbán által elveszített bizalmat, megbízhatóságot? – kérdeztük. Az a volt külügyminiszter szerint a kormányon múlik majd. Mindenesetre most az látszik, hogy ezekben a nagyon kényes külpolitikai kérdésekben Magyar Péter próbál egyensúlyozni a fertőzött tudatú Fidesz-szavazók és a néppárti pozíciója között. Ezen a téren volt már néhány nehéz lépése, amit a Néppárt nem is vett jó néven – emlékeztetett, hozzátéve: úgy tűnik, a választásig – ha nem is könnyen, de – még elnézik neki ezt, utána viszont, ha azt akarja, hogy jó nemzetközi pozíciója legyen és úgy fogadják, ahogy a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tették, akkor tudomásul kell vennie, hogy annál jobb pozíció nincs, mint hogy a legnagyobb pártcsalád tagja, s be kell látnia, hogy  nem ellentétes a magyar érdekekkel összehangolni a politikáját velük. Szavazatszerzés céljából Magyar persze egyelőre megpróbál kikacsintani a Fidesz szavazókra, de az ország érdeke mégis csak az, hogy jöjjenek az uniós pénzek, védjen minket a NATO és fogadjanak be az uniós családba.

És ha Orbán marad? Lehet innen még visszatáncolnia? – kérdeztük. Balázs Péter szerint a miniszterelnök ugyan mindenre képes, bármilyen színeváltozásra, de innen nincs visszaút. Ahhoz önmagával  is szembe kellene néznie és szembe kellene mennie, miközben az biztos, hogy ettől kezdve soha senki nem hisz már neki.