Az a pénz nekünk jár!

Lovász Péter 2019. november 10. 15:10 2019. nov. 10. 15:10

Felfigyeltem rá, de nem igazán tudom hová tenni a hírt: Michael Bloomberg bejelentette: indul az amerikai elnökválasztáson. A tehetős üzletember 1942-ben született, vagyis benne van már a korban, de háromszor választották meg New York polgármesterének, így alighanem rákapott a politika és a hatalom ízére, s talán úgy érzi, még elég fiatal az elnökséghez, még hasznára válhat az amerikaiaknak.

No hát csak rajta! Elég nagy a tülekedés a demokraták környékén a jelöltségért.Amint tudjuk, Bloomberg volt már demokrata, volt republikánus és volt pártfüggetlen is polgármesterként, de ha megválasztják, ettől még akár jó elnök is lehetne. A mi tájékunkon sokan nem sejtik, hogy  Donald Trump, a jelenlegi elnök a republikánusok embere, akik mostanában a konzervatív jobboldal képviselői, s ezért (amúgy mellesleg) a Fidesz kedveltjei az Egyesült Államokban. Mindez nekünk itt, Közép-Európa közepén vagy huszadrangú ügy, vagy kiemelkedően fontos hír. Mert a világnak nincs olyan szöglete, ahol ne lenne jelentős kérdés, hogy jövőre kit választanak meg Amerikában elnöknek.

Amerikában néhány vájtfülű karrierdiplomatán és egyetemi tanáron (no meg a magyar bevándorlókon) kívül a kutya sem törődik sem a magyarországi sem (mondjuk) a gaboni belpolitikai helyzettel. A sajtó ugyan mostanában holmi politikai botrányok kapcsán viszonylag sokat ír magyar ügyekről, ezzel együtt az Egyesült Államok népe mit sem tud a magyarországi állapotokról, Orbán Viktorról és Wintermantel Zsoltról. Talán még azt sem tudják, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak.A demokratikusnak nevezhető világnak megvan ez az aprócska fogyatékossága: a tíz milliós Magyarország (vagy Gabon, Vanuatu és Grönland...) fejlődési lehetőségeit közvetve, de közvetlenül is számottevően befolyásolja, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, s hogy milyen politikát folytat majd a jelenleg egyetlen szuperhatalom.

Viszont semmiféle ráhatásunk nincs az amerikai elnökjelölési folyamatra és a választás kimenetelére. No és persze nem befolyásolhatjuk az orosz, a kínai, az indiai és a japán és a török, valamint a szomszéd országokban lezajló választások eredményeit. De ezek kimenetelétől, a nagyhatalmak és új kormányaik (nem mellesleg pedig szomszédaink)  politikájától nagyon is függ parányi országunk népének jóléte és biztonsága. Az egyetlen világgazdasági és világhatalmi jelentőségű szervezet, amelyben hallathatjuk a szavunkat, s megjeleníthetjük érdekeinket, az Európai Unió. Ehhez képest a magyar kormány sorozatosan megsérti az Unió alapvető szabályait, demokratikus értékrendjét, rendre degeszre tömi rokonai, barátai és üzletfelei magánzsebeit az uniós támogatásokkal, és olykor már útszéli hangon szidalmazza az uniós tisztségviselőket, megvétózza a közös politikai akciókat, közben pedig támogatásokat követel.

Wintermantel Zsolt, aki már nem politikai tényező, de az volt, kifogásolja, hogy az újpesti városházán immár ott van az Unió zászlaja is. Ám amikor kommentelők őt kérik számon, hogy bezzeg a támogatások ellen nem tiltakozik, akkor röviden azt feleli: az nekünk jár! Ez a furcsa kettősség jellemzi a Fidesz EU iránti érzésit, politikai viszonyulását is. Tagságunk a közösségben szemlátomást csak nyűg a Fidesz számára, mert az EU olyan jogi és erkölcsi kívánalmakat támaszt velünk szemben, amelyeket nekünk, vagyis inkább a kormánynak és a Fidesznek nem előnyös teljesíteni. (Ugyan önként, népszavazással vállaltuk ezeket, de még a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány idején.) Ám sok pénzt kapunk tőlük.

Olyan sokat, hogy érdemes úgy tennünk, mintha most is eleget tennénk az EU tagsággal járó követelményeknek. De ország-világnak tudnia kell, hogy a mi illiberális demokráciánk sokkal jobb demokrácia, mint az övék, és hiába fogadták el a Sargentini-jelentést kétharmaddal, hiába az uniós intézmények ezer és egy figyelmeztetése, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság sok kérdésben elmarasztaló jogi véleménye, mi haladunk tovább az orbáni úton. És Varga Judit igazságügyi miniszter, aki az uniós kapcsolatok felelőse is, következetesen hangsúlyozza: számunkra elfogadhatatlan a következő  periódus költségvetési tervezete és a támogatásaink csökkentése, valamint hogy a jogállamiság állapotától tegyék függővé a kifizetéseket.

A parlament épületén ugyan nem leng uniós zászló, de a miniszter-asszony állítja: nálunk igenis kifogástalan jogállam működik, és az a támogatás nekünk jár! (Ez speciel igaz lehet! De nem a kormánynak, hanem az ország népének!)

Mellesleg pedig itt vendégeskedett nálunk Putyin is, Erdogan is, és nemrégiben volt Bakuban a Türk Tanács ülése, amelyen részt vett Orbán Viktor, a keresztények nagy kipcsak védelmezője!

Nagyvilág! Látva lássátok! Minket sem a gólya költött!