Az egyetemisták romba dönthetik Orbán hatalmát

Németh Péter 2020. augusztus 4. 08:56 2020. aug. 4. 08:56

Az Orbán-kormány nem tanul a történelemből. Vagy nem azt tanulja meg, amit kötelező lenne. De hát az önmagában tébolyult vezetésnek ez a jellemzője; rendre azt hiszi, hogy jobban, okosabban teszi abszolúttá a hatalmát. És nem látja már a veszélyt, amely azért ott leselkedik, készülődik, szervezkedik, hogy lerázza magáról a diktatúrába forduló kormányát.

Valami most is készülődik, és ha már a történelmet említettük, ide kell emelnünk az 1956-os forradalmat; az is az egyetemisták tiltakozásával indult. Előbb Szegeden, aztán Budapesten, a maguk eklektikus 16 pontjával, de mindenképpen a változtatás elhatározott szándékával. Most nem írunk 1956-ot, nincs kommunizmus Magyarországon és mégis: mintha valami megváltozott volna az utóbbi napokban. Az Orbán-rezsim rengeteg galád dolgot követett el az elmúlt tíz évben, de ha a szakadék szélére sodorta magát, jött maga a kormányfő, megszólalt benne a hetedik érzéke, és meg tudta előzni a katasztrófát. Volt már olyan is, amikor a diákok lázadoztak, akkor sietve – éppen külföldön lévén – Magyarországra érkezett, hogy ő maga oldja meg, személyes tárgyalásokkal a problémákat. De ez már régen volt, az a bizonyos hetedik érzék elszállt, a kormányfő odáig jutott, hogy minden veszélyt el tud hárítani – erőből.

És így is volt: a magyar társadalom simán tudomásul vette az összes, őt sújtó intézkedést, nem akadt olyan réteg, amely komoly ellenállást lett volna képes kifejteni, de leginkább megszervezni. Az a koncepció, amely a magyar ember beletörődésére, csak engem ne érjen baj attitűdjére épült, kiválóan működött. Nem zavart tömegeket az iparszerűvé vált lopás, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének álságos mivolta, zokszó nélkül lendült és lendül át a társdalom a nemzetinek nevezett konzultációk hamis kérdésein, a valóság elhallgatásán, a miniszterelnök örök háborúin. A világpolitika valahogy oly szerencsésen alakult, hogy az emberek élete, személyes megélhetése mindig egy picit jobb lett – kivéve a legszegényebbek, érdekeiket amúgy is képviselni képtelenek táborát –, a szabadságjogok gyakorlása pedig nem vált a mindennapi lét fontos kellékévé. A magyar embert nem érdekli a sajtószabadság, nem érdekli a kiüresedett parlament, nem érdekli a sztrájkjog; egyáltalán semmi, amíg a szűk köreit békén hagyják. A magyar emberekből kiölték a szolidaritást, az egymás iránt érzett felelősség vállalását. Ha zavarták is a hatalom túlkapásai, az egyre inkább kontroll nélkülivé vált oligarcha-világ, nem törődött vele, vagy inkább beletörődött.

Most mégis: lehet, hogy elszámította magát a kormányfő. Az össz-társadalom szempontjából látszólag marginális kérdésben, a színészképzésben. Ugyan kit érdekel, hogy azon az egyetemen kik tanulnak és mit, kik az oktatók, és végképp érdektelen, hogy milyen formában működik. Ha más esetekben, ennél sokkal súlyosabbakban, többeket érintőkben sikerült letörni az ellenállást, miért ne lehetne itt is. És persze könnyen lehet, hogy így is lesz. De: mintha valami más lenne. Mintha valami forrna ott lenn a mélyben. Mintha az értelmiség egy része azt érezné: noha itt csupán színészekről van szó, csepűrágókról, de a valóságban sokkal többről és sokkal többekről. Itt és most végképp derékba akar törni bennünket a hatalom; olyan szintre érkezett, hogy már a kérdéseink sem érdeklik képviselőit, nemhogy a kéréseink. Orbán olyan emberekkel vette magát körbe, akik garantáltan érzéketlenek a szakmai érdekek képviselőinek követeléseire, olyan emberekkel, akik gőgösen, fölényesen, nagyképűen utasítanak el minden kompromisszumot. Számukra egy Isten létezik, azaz Orbán Viktor és az ő óhaja. A parancs teljesítésétől függ egzisztenciájuk, stabilitásuk, ezért nem engednek, nem is mernek engedni.

Igen: valami forr ott lenn, a mélyben ez ellen a rendszer ellen, és épp a Színház- és Filmművészeti Egyetem zsarnoki átalakítása okán. Egyelőre a szakma képviselői mozgolódnak, de már az értelmiségben is meg-megfogalmazódik, aktuálisan így: ez a lépés durvább, mint az Index kinyírása. A hallgatók erősnek mutatják magukat, és talán az eldugott szobákban már készül a mára érvényes 16 pont is. Lenne mit követelni, van mit felborítani. Ami be is következhet, ha az egyetemi ifjúság megtalálja egymáshoz az utat, ha százezernyi fiatal egyszerre érzi úgy: ez így nem mehet tovább. Az ellenállás vírusa elindult, és képes legalább olyan gyorsan terjedni, mint a COVID-19. A különbség az, hogy ez a vírus gyógyító hatású lehet; egy beteg társadalmat tehet egészségessé. Tudjuk, mi a baj, tudjuk, mi az ellenszer, tudjuk, mi a vakcina. Nem, nem forradalomról beszélek. Pusztán az egyetemisták erejéről.