Az ellenzék simán nyeri a választást

Németh Péter 2021. február 18. 11:46 2021. feb. 18. 11:46

„Miközben Európában tízezrek halnak meg, és Magyarországon is bármikor beléphetünk a tömeges megbetegedések szakaszába, ők mégis ugyanazokat a politikai játszmákat játsszák, mint mindig. A járvány miatt veszélyben van a magyar emberek élete, veszélyben van több százezer magyar ember munkája. Az egészségügyi védekezés és a munkahelyek védelme sok százmilliárdos ráfordítást igényel, és „még előttünk a neheze” „elképesztő, hogy ezt az ellenzéki pártokon kívül mindenki látja és megérti”. Ők mégis csak azzal vannak elfoglalva, hogy az ellenzéki polgármesterek és az ellenzéki pártok hogyan húzhatnák ki magukat a kölcsönös teherviselésből, a közös feladatokból – közölte a kormánypárt. Hozzátette: a „járvány közepette is a politikai támadásokkal vannak elfoglalva, meg azzal, hogy nehezítsék a védekezést”. – Ezt a közleményt még tavaly áprilisban adta ki a Fidesz, és azóta is folyamatosan támadja az ellenzéket, amiért az bírálni merészeli a járvány kezelését.

Természetesen, politikai szempontból érthető, ha a végrehajtó hatalom igyekszik feltüntetni a munkáját, hogy az sikeres, minden lépése jó, csak az ellenzék az, amely megpróbálja akadályozni a hatékony védekezést. Egy olyan országban, ahol a kormánynak még egy világjárvány esetén is a propaganda az elsődleges szempontja és érdeke, egyáltalán nem kell csodálkozni az ilyen kijelentéseken. Mint ahogy azon sem, hogy gyakorlatilag a járvány megjelenése óta folyamatosan kormányzati hirdetéseket – tegyük hozzá: valójában tartalmilag nehezen értelmezhetőeket – láthatunk az utcán a közterületi reklámok plakátjain, az újságokban a baráti internetes oldalakon, televíziókban és rádiókban. Ezek a hirdetések valójában csak arról szólnak, hogy miként lehet gazdagítani a közterületi reklámfelületek fideszes tulajdonosait, illetve bizonyos médiaoldalakat; az intézkedések, vagy a vakcinák iránti bizalmat, vagy az „oltakozási” kedvet egyáltalán nem növelik, és valódi információ-tartalmuk sincs.

De: a fent idézett Fidesz-közleménynek különösen érdekes az a mondata, amely arról szól, hogy „az egészségügyi védekezés és a munkahelyek védelme sok százmilliárdos ráfordítást igényel, és még előttünk a neheze. Elképesztő, hogy ezt az ellenzéki pártokon kívül mindenki látja és megérti”, akkor miért kell emiatt az ellenzéket támadni? Ha ugyanis az emberekre – mint a fenti idézet állítja – a kijelentéseik, bírálataik senkire nincsenek hatással, akkor kár egy szót is vesztegetni rájuk.

Persze, ha más kormánypárti megszólalásokat vizsgálunk, és ezekből is akad bőven, arra jutunk, hogy Magyarországon azért nem akar az emberek többsége oltással védekezni a vírus ellen, mert az ellenzék ebbe az irányba tolja, erre hangolja őket. Tegyük most azt félre, hogy ez a kijelentés szöges ellentétben áll azzal, hogy az „ellenzéken kívül mindenki látja és megérti” a kormánypárt céljait, intézkedéseit, és azt is, hogy a politikai harc egy pillanatra sem állhat le, és foglalkozzunk csak magával a gondolattal. Ha ugyanis úgy van, ahogy azt a Fidesz-politikusai megfogalmazzák, ha tényleg ekkora hatása vannak a lakosságra a politikai ellenfelek bírálatai, akkor az összefogás pártjainak nem kell egyáltalán aggódniuk: szinte borítékolható, hogy megnyerik a választást. Ezek szerint ugyanis, hiába a milliárdos reklámköltés, hiába a propaganda-gépezet állandó működésben tartása, az ellenzék részéről elég egy-egy, itt-ott elejtett szó, és a választók máris hátat fordítanak a hatalomnak.

Másként: a társadalom, az emberek nem hisznek a Fidesznek. Ami különben – ha így van – helyes végkövetkeztetés lenne.