Az EU bírósága gyorsított eljárásban tárgyalja a jogállamisági pert

HírKlikk 2021. június 11. 19:35 2021. jún. 11. 19:35

Az Európai Bíróság elnöke döntött: gyorsított eljárásban fogják tárgyalni a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatos magyar–lengyel közös beadványt.

Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel ősszel ítéletet is hirdet a bíróság. Ennek érdekében, október 11-12-én tárgyalást tartanak, ahol a keresetet benyújtó magyar és lengyel kormánynak, illetve az ellenkeresetet beadó Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak lesz lehetősége az álláspontjuk kifejtésére – írja a hvg.hu-n az EUrologus.

A per célja annak megállapítása, hogy az uniós források jogállamisági feltételekhez kötése összeegyeztethető-e az uniós joggal. Ezt ugyanis a magyar és a lengyel kormány vitatja.

Az ítéletnek abban is lesz szerepe, hogy az Európai Bizottság által, az eljárásra vonatkozó részletszabályok elkészítésekor figyelembe kell venni a bíróság megállapításait. A Bizottság már készíti ezt a kézikönyvet, az első változatát várhatóan két héten belül bemutatja.

A brüsszeli testület elnöke, Ursula von der Leyen több alkalommal is megerősítette, hogy egyetlen ügy sem vész el és már tanulmányozzák a gyanús eseteket.

A gyorsított eljárásnak abban van jelentősége, hogy az első ügyek a korábban várt időponthoz képest előbb kezdődhetnek. A bírósági eljárást lehetővé tevő kompromisszum elfogadásakor az volt a közvélekedés, hogy a per lehetővé teszi a magyar kormány számára, hogy az első ilyen ügyek csak a 2022-es országgyűlési választás után indulhassanak el.

Forrás: hvg.hu