Az Európai Uniónak észhez kell térnie

Néhány nap, és a britek elhagynak minket, a Brexit történelemmé válik.

Mint az angol történelem és politika ismerője, már arról is sajnálattal értesültem annak idején, hogy egyáltalán felmerült a britek EU-ból való kilépése. Annak idején, egyébként azt is szomorúan vettem tudomásul, hogy nehezen engedték be őket, és nagyon örültem neki, amikor Európa erősödött azzal, hogy az Egyesült Királyság is a részévé vált. Maga a Brexit-népszavazás sokak szerint, egy balszerencsés véletlen miatt alakult így. Ehhez a rossz időjárás is hozzájárult, és az is, hogy az előrejelzések inkább a bennmaradás melletti hangulatot tükrözték. Ezért elég sokan nem mentek el szavazni, azt gondolva, hogy úgyis a bennmaradás fog győzni. Ezen már nem lehet változtatni. Egy angol mondás szerint, a kifutott tejet nem érdemes siratni. Most az a kérdés, hogy miként lehet ebből a helyzetből a lehető legjobbat kihozni.

Tehát mi lesz péntek után?

Az a véleményem, hogy jó esetben az Európai Unió ráébred: erősödnie kell. Észhez is kellene térnie, mert nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy megosztott legyen, hogy az euroszkepticizmus megerősödjön akkor, amikor az egész világ helyzete annyira képlékeny, mondhatni veszélyes. A Trump vezette Egyesült Államok lazít szövetségesi politikáján és nem érzi át annak a fontosságát, amit a két világháború nyomán nem szabad elfeledni: Amerika, de különösen Észak-Amerika és Európa egymásra van utalva. A különböző diktatúrák fenyegetései ma is jelen vannak. Ott van Kína, amely nem egyszerűen egy rivális hatalom, hanem egy, a Rákosi-korszakra emlékeztető diktatúra, amelyben a modern technológia segítségével gyakorolják az emberek feletti teljes ellenőrzést.

Persze, Kína nagyon messze van, Európa számára mégsem megnyugtató, ha mondjuk a Távol-Keleten kitörne egy konfliktus. Az is nagyban befolyásolná a gazdaságot, a piacot, a részvényeket. Látjuk, hogy a Kínából indult koronavírus a gazdaságot máris kártékonyan érinti. Visszatérve Európára és a Brexit következményeire: remélhetőleg Európa átérzi, hogy valahogy ellensúlyozni kell az Egyesült Királyság kiválását. Nagy-Britannia tagként azért sok tekintetben fékezte az uniót, ellenezte annak mélyítését és nem szorgalmazta a bővítéseket, pedig úgy gondolom, mindkettő ráfér az EU-ra.

Így is sokan féltik a nemzeti kultúrát. A több tagállam nem jelentene még nagyobb gondot?

Nem fenyegetett és a jövőben sem fog fenyegetni minket, hogy eltűnnek a nemzetek, a nyelvek vagy a különböző kultúrák. Akkor sem, ha erősebb lesz az Európai Unió, ahol minden tagállam jobban összehangolja a politikáját, az eurót használja fizetőeszközként, és amelynek tagállamai a külpolitikában az eddiginél sokkal jobban tudnak együttműködni. Szükség esetén, a többségi elv döntene, nem lenne baj, ha megszűnne a vétó, vagy csak meghatározott esetekben lehetne használni. Szóval, vannak technikák, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy külpolitikában is hatékonyabb legyen az Európai Unió.

A világgazdasági viszonyok is megváltozhatnak a Brexit után.

Az Egyesült Királyság megengedhette magának, hogy kilépjen az EU-ból, bár nagy valószínűséggel később még meg fogja ezt bánni. Viszont mostantól szorosabb viszonyt ápolhat majd az egykori brit alapítású domíniumokkal: Ausztráliával, Kanadával, Új-Zélanddal, a Dél-afrikai Köztársasággal és persze az Egyesült Államokkal. Így Anglia számára azért van alternatívája az EU-nak.

Európa többi országának, köztük Magyarországnak vagy a visegrádi országoknak nincs más lehetőségük. Illetve egy van. Ha akar, csatlakozhat ahhoz a blokkhoz, amelybe a második világháború után nem önként kerültünk bele. Ez a szovjet blokk, csak most nem szovjetnek hívják, a vezetőjét pedig nem Sztálinnak, hanem Putyinnak. Ez is egy gazdasági csoportosulás, katonailag nagyon erős, ambiciózus. Azt kell minden magyar embernek átgondolnia, hogy ez az orosz orientáció érdekünkben áll-e – a történelmi tapasztalatok vagy az orosz belpolitikai módszerek ismeretében.

Mennyire érzi fenyegetőnek a veszélyt, hogy esetleg más országok is követik az Egyesült Királyság példáját, és esetleg elhagyják, vagy megpróbálják elhagyni az uniót?

Erre kevés esélyt látok. Magyarországon kívül nem tudok egyetlen országról sem, amelyben egyáltalán felmerült ez a gondolat. De a hivatalos politika nálunk sem vetette fel, hogy ki kéne lépni az Európai Unióból. Sőt, a különböző ellenzéki csoportok, akik korábban ellenezték az EU-t, ma már meg akarják tartani a tagságunkat, és legfeljebb reformálni az uniót. A reform pedig mindig ráfér egy intézményre.

Azért volt itt egy erős hangulatkeltés az EU ellen…

Magyarországon van egy úgynevezett Brüsszel-ellenes hangulatkeltés. Azt nem szabad elfelejteni, hogy Brüsszel és az Európai Unió nem két különböző fogalom. Brüsszel mi is vagyunk, hiszen tagjai vagyunk az uniónak, és nekünk is van befolyásunk az ügyeire, pláne másokkal összefogva. Úgyhogy nagy felelősséget jelent, hogy mennyire játszunk a szavakkal, mennyire játszunk a veszélyekkel. A brit kiválásnak Magyarországon is meg kellene erősítenie az Európai Unió melletti kiállást, a szolidaritást. És nem csak a pénzt kell elfogadni az EU-tól, hanem az érkező kritikákat is. Ezeket meg kell vizsgálni, és ha van alapjuk, akkor ki kell javítani a hibát.

Nemrég volt egy felmérés, ami azt mutatta, hogy az Európai Unióban a magyar embereknek a legerősebb a kötődése az EU-hoz.

Igen, ez örvendetes és megnyugtató. De azért sok minden függ a kérdés feltevésének mikéntjétől. Láttam én már itt olyan nemzeti konzultációnak álcázott sugalmazásokat, amelyek nem támasztanák alá az Európai Unió népszerűségét. Én azért bízom benne, hogy a magyar társadalom többsége szilárdan EU-párti, és nemcsak az éppen érkező pénzek miatt, hanem mert átlátja tagságunk politikai, gazdasági és katonai jelentőségét is.

A Brexittel kapcsolatban van egy másik fontos kérdés is: mi lesz Nagy-Britanniában? A skót függetlenség kérdése már nagyon régen napirenden van, és Észak-Írországban is akadhatnak problémák.

Ezek kézenfekvő kérdések, pláne, ha arra gondolok, hogy pár éve elég szűk többséggel döntöttek úgy a Skóciában élők, hogy maradni akarnak az Egyesült Királyságban. Most nyilván erősebben előtérbe kerül a skót nemzeti párt részéről az is, hogy „mi nem akarnunk kilépni az Európai Unióból, tehát tegyük fel újra a kérdést, hogy Skócia lakói mit akarnak!”. Erre a brit válasz az, ami a függetlenségi népszavazás idején nyilvánosságot kapott – talán a szövegben is, de a tájékoztatásban mindenképpen szerepelt –. az, hogy ez egy hosszú távra szóló népszavazás. Persze, ez nincs kőbe vésve, de Boris Johnson brit kormányfő és pártja olyan többséggel rendelkezik a parlamentben, hogy ott érvényt tud szerezni ennek a korábbi vállalásnak, hogy most mondjuk tíz éven belül ne legyen új népszavazás Skóciában. Ez azonban már önmagában is egy komoly vitára ad okot, mert kérdés, hogy fenn szabad-e tartani a népszavazás érvényét, hiszen az az eredmény olyan helyzetben született, amikor még nem volt kérdéses az Egyesült Királyság uniós tagsága.

Ha jól tudom, hiába a függetlenedés, Skócia nem maradhatna automatikusan tagja azuUniónak…

Főleg a katalán függetlenségi törekvések kapcsán fogalmazták ezt meg, és bár nem annyira határozottan, de Skócia esetében is elhangzott már több forrásból is. Viszont, míg az Európai Unió nyilván nem üdvözölné Katalónia függetlenségét, és nem sietne felvenni a tagjai közé – bár előbb-utóbb ez megtörténne –, Skócia és talán Észak-Írország esetében is más a helyzet. Az uniónak az az érdeke, hogy ezek az országok tagok maradjanak, vagy mihamarabb visszalépjenek az EU-ba. Ezért én nagyon is el tudom képzelni, hogy az unió nyilvánosan is kiáll amellett, hogy igenis legyen újra népszavazás Skócia függetlenségéről.