Az MSZP több javaslatot is megfogalmazott a nyugdíjakkal kapcsolatban

HírKlikk 2020. október 29. 13:41 2020. okt. 29. 13:41

A többi között a rugalmas nyugdíjba vonulással, a nyugdíjkorrekcióval és a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban fogalmazott meg javaslatokat az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke csütörtökön.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón szorgalmazta, a kormányváltásra közös programmal készülő ellenzéki pártok tegyék lehetővé, hogy már a korhatár elérése előtt akár három évvel nyugdíjba lehessen vonulni.

Hozzátette: ez a lehetőség 2012 óta nincs meg, miközben sok hatvan év feletti veszíti el egzisztenciáját és kényszerül közmunkára, illetve kénytelen segélyből élni.

Az ellenzéki politikus szükségesnek látott egy nyugdíjkorrekciós programot is, mert a bérektől „borzasztóan" leszakadtak a nyugdíjak. Szerinte az infláció, az élelmiszerárak alakulása miatt, a kis és közepes nyugdíjjal rendelkezők reálértéken is veszítenek az ellátásukból.

Korózs Lajos javasolta a csak az inflációt figyelembe vevő nyugdíjemelés helyett, az úgynevezett svájci indexáláshoz történő visszatérést. Utóbbi az infláció mellett, az előző évi nettó bérnövekedést is figyelembe veszi – magyarázta.

Elmondta, a kormány idén is átverte a nyugdíjasokat, mert lényegesen kisebb inflációval számolt, mint a Magyar Nemzeti Bank. Az Orbán-kormány több tízmilliárd forintot tartott vissza a nyugdíjasoktól – hangoztatta.

Az MSZP-s képviselő azt kezdeményezte, hogy az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében néhány évig egyenlően osszák el a nyugdíjemelésre szánt összeget az idősek között. Szerinte a nyugdíjasok kétharmada jobban járna így.

Hasonló javaslattal élt a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban: mivel mindenkinek ugyanaz a státusza, nyugdíjas, a rendelkezésre álló pénzt egyenlően kell elosztani a 2,5-2,6 millió ellátásban részesülő között. Hozzátette: a nyugdíjasok 98 százaléka jobban jár ezzel a technikával.

Korózs Lajos szorgalmazta a rokkantak helyzetének rendezését is, miután az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a szabályozást. Kártalanítani kell az érintetteket és örökölhetővé kell tenni ezt az összeget – mondta.

Forrás: MTI