Azonos összegű 13. havi nyugdíjat mindenkinek, igazságosabb nyugdíjemelést!
Az inflációkövető, „értékmegőrző” nyugdíjemelések következtében az átlagnyugdíj ma már alig haladja meg az átlagkereset felét, ezért indokolt, hogy a nyugdíjak növelésénél figyelembe vegyék a keresetek növekedését is. Ez azonban nem segít érdemben az alacsony nyugdíjasok helyzetén, sőt, kiélezi a nyugdíjak közötti növekvő különbségek miatti feszültséget. A Covid-járvány következtében még évekig nehéz lesz a költségvetés helyzete, ezért az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására számottevően nagyobb forrással nem lehet számolni. Különösen, ha figyelembe vesszük a 13. havi nyugdíj „visszaépítését”. A növekvő nyugdíjkülönbségek csökkentésére ezért olyan átmeneti megoldást kell találni, amely azonnal segíthet a legnagyobb feszültség mérséklésében. Ilyen eszköz lehet, ha a nyugdíjreform kidolgozásáig minden nyugdíjas azonos összegű 13. havi nyugdíjat és nyugdíjemelést kap.
A nyugdíjas szervezetek évek óta nehezményezik, hogy az aktív keresők inflációt számottevően meghaladó béremelkedésével szemben, a nyugdíjasok csak az átlagos inflációnak megfelelő mértékű nyugdíjemelést kapnak, pedig az úgynevezett nyugdíjas kosárral számolt infláció még ennél is magasabb. Ezért szorgalmazzák a 2010 előtt alkalmazott vegyes (svájcinak nevezett) indexálás alkalmazását, amely biztosítja, hogy a nyugdíjasok jövedelme ne szakadjon le az aktív keresőkétől. Azt is felvetik, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezők valamilyen formában kapjanak nagyobb anyagi segítséget, ezért az 53. heti nyugdíj legalább 50 ezer forint legyen. De a javaslattevők maximalizálnák a kiugróan magas nyugdíjak esetén adható 53. heti nyugdíjat is 100 ezer forintban.
Ez a javaslat azonban csak „szépségtapasz” a nyugdíjrendszerben hosszú évek alatt kialakult jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklésére, amelyről Farkas András (a „nyugdíjguru”) a nyugdíjemelések kapcsán a következőt mondja: „A nyugdíjrendszerben a szegény még szegényebb, a gazdag még gazdagabb lesz.” Ha az idén három százalékos nyugdíjemeléssel számolunk, akkor ez havi 50 ezer forintos nyugdíj esetén 18 ezer, a havi 142 ezer forint átlagnyugdíj esetében 51,12 ezer, 300 ezer forint esetében 108 ezer, havi 800 ezer forintnál 288 ezres többlet-jövedelmet eredményez egy évben. És az idő előrehaladtával, ezek a különbségek tovább növekednek.
A nyugdíjak azonos százalékos arányú emelése növeli a nyugdíjak közötti különbséget, és élethossziglan fenntartja azt a hatalmas anyagi megosztottságot, amely egyébként is jellemző a magyar társadalomra. 100 ezer forint nyugdíj esetén az öt százalékos emelés, ami 5 ezer forintot jelent, a 400 ezer forintos nyugdíjnál pedig 20 ezer forintot. Ha minden évben 15 ezer forinttal növekszik a két nyugdíj közötti különbség, akkor hét év alatt annyival növekszik a 400 ezer forintos nyugdíjas járandósága, mint amennyi hét év múlva az alacsony, 100 ezer forintos induló nyugdíjjal rendelkező honfitársunk teljes nyugdíja lesz (egyszerűsítve: 7x20=140 >100+(7x5) =135)
A nyugdíjak megállapítása során figyelembe veszik a szolgálati időt és a jövedelmet („a befizetett járulékot”). Ez méltányos és indokolt. De sokan teszik fel a kérdést, hogy ha a nyugdíj összegében kifejeződik a szolgálati idő, valamint a korábbi kereset, akkor mi indokolja, hogy a nyugdíjemeléseknél különbséget tegyünk a nyugdíjasok között?
A százalékos arányú emelést azzal szokták indokolni, hogy a nyugdíjasok azt a nyugdíjat kapják, amit a nyugdíjjárulékkal megfizettek. Csakhogy ez nem így van. Nézzük azt az érvet egy számpéldán keresztül, hogy aki sok nyugdíjjárulékot fizetett, az megfizette a leendő magas nyugdíját. Az érthetőség érdekében egyszerűsítve: ha valakinek 500 ezer forint a bruttó átlagkeresete, a szolgálati idő és a degresszió figyelembevételével 300 ezer forint a nyugdíja, akkor évenként fizet 12x50=600 ezer forint járulékot, amiből kéthavi nyugdíját lehet kifizetni. Tehát egy évi nyugdíjához hat évi járulék fizetés kell, ami 42 éves szolgálati időt figyelembe véve, hét évre elegendő. Az állami nyugdíjrendszerben tehát a mindenkori aktív dolgozók fizetik meg a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját.
Ha a több befizetett nyugdíjjárulék kiemelt bánásmódra jogosít, akkor az is felmerülhet, hogy a több befizetett egészségbiztosítási járulék is kiemelt ellátásra jogosítson az egészségügyi ellátásban. Az egészségbiztosítási járulékot is jövedelemarányosan fizetjük, mégis, ha valaki igénybe veszi az egészségügyi ellátást, akkor – helyesen – azonos ellátásban és bánásmódban kell részesíteni. Az egészségügyi járulék és nyugdíjjárulék tehát egyfajta adó, amit azért fizetünk, hogy amikor eljön az ideje, jogosultak legyünk ezekre az állami ellátásokra.
A nyugdíjrendszerrel kapcsolatos hosszú távú lépések előtt közmegegyezést kell létrehozni arról, hogy mi az állami nyugdíjrendszer funkciója, amelyben a mindenkori aktív dolgozók fizetik meg a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját. Az-e, hogy az aktív pályafutásukat befejezők esetében élethossziglan biztosítsa a munkaviszonyuk idején kialakult jövedelmi arányokat, mert a piacgazdaság igazságosan és méltányosan rendezi a jövedelmeket és ezért a nyugdíjak esetén a korábbi jövedelmi arányokat állami forrásból is biztosítani kell? Vagy az, hogy a társadalom minden nyugdíjas számára méltányos jövedelmet biztosítson a megélhetéséhez és ne tegyen indokolatlan különbséget a nyugdíjasok között?
