Bajba kerültek a budapesti taxisok

HírKlikk 2021. március 5. 04:45 2021. márc. 5. 04:45

Egyharmaddal csökkent a taxis engedélyek száma, valamint több mint felével visszaesett a fuvarok iránti kereslet.

Nagy pofont kaptak a taxisok a vírustól, és messze még a kilábalás: a budapesti sofőrök csaknem harmada adta fel hivatását a koronavírus-járvány tavaly tavaszi kitörése óta – írta a Napi.hu.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke úgy látja, hogy egyre kevesebben reménykednek abban, hogy hamar újraindul az élet a fővárosban.

„2020-hoz képest több mint 30 százalékkal csökkent a fővárosi taxi-engedélyek száma, már 5000 taxis sincs Budapesten. Mindeközben a fuvarok iránti kereslet 50-60 százalékkal esett vissza, de Budapesten kívül, olyan régiókban, ahol főként a turisták hívtak taxit, 90-95 százalékos csökkenés is előfordul, ami lényegében lenullázódást jelent” – nyilatkozta a portálnak Metál Zoltán.

A szövetség szerint, ha ismét visszatér a fuvarigény, akkor a vállalkozások meg tudják oldani, hogy elegendő autó álljon az emberek szolgálatába, de a szolgáltatás elindítása jelentős tőkeberuházást igényel, miközben az üzemanyag, a biztosítás és a szervizek is egyre drágábbak.

A legnagyobb budapesti cégnél, a Főtaxinál a franchise partnerek száma 35 százalékkal csökkent, és amint a jogszabályok lehetővé tették, csomagküldési szolgáltatást is indítottak. A Bolt (korábban Taxify) sofőrjeinek csak 15 százaléka távozott az elmúlt egy évben. A taxiscég alternatív pénzkereseti lehetőségként tavaly áprilisban elindította étel házhozszállító szolgáltatását, amelyhez több sofőrjük is csatlakozott, mára már külön futárbázissal dolgoznak.

Forrás: Napi.hu