Bán Mihály: az oktatásban a helyzet tarthatatlan, érdemi tárgyalásokra van szükség
„A szellemi leépülés előbb-utóbb az egyénnél is elbutuláshoz, halálhoz vezet. Azt gondolom, hogy ez a társadalom szintjén is hasonlóképpen van” – nyilatkozta a Hírklikknek Bán Mihály, a Pedagógusok Szakszervezetének Veszprém megyei elnöke. Az általános iskolában dolgozó pedagógus szerint az oktatás tarthatatlan helyzete miatt a kormánynak muszáj lesz leülni érdemi tárgyalásokra a szakmával, feltárni a gondokat és nekiállni a megoldásuknak. Ha szükséges, a tárgyalásokat ki kell kényszeríteni.
Drámai hangú sorokat osztott meg a Facebookon „Megoldáson innen, választáson túl” című cikkében. Azt írja, hogy „Az oktatás ügye ezer sebből vérzik. A megfelelő bér az egyik nagyon fontos, de korántsem elegendő feltétel. Egy minimálisnak jelentett emelés pedig még ennek sem felel meg. Muszáj lesz leülni érdemi tárgyalásokra az érintettekkel, feltárni a gondokat és nekiállni a megoldásuknak.” Annak alapján, ami a Fidesz oktatáspolitikáját az elmúlt 12 év alatt jellemezte, lát reményt arra, hogy az oktatásról érdemi tárgyalások legyenek a szakma és a kormány között?
Azt gondolom, ha szükséges, a tárgyalást ki kell kényszeríteni. A helyzet tarthatatlan, érdemi egyeztetésre van szükség. A változásokat követelő tiltakozásokat tovább kell folytatni, egészen addig, amíg a kormány le nem ül a szakmával tárgyalni az oktatás helyzetéről és jövőjéről. Kíváncsian várom, hogy a szakszervezetek a tiltakozásnak milyen formáját fogják választani, de ha nem tárgyal a kormány, az akciókat tovább kell folytatni.
Azt írja, „Amikor egy szakmából elfogynak a szakemberek, a helyükre nem érkezik utánpótlás, az a szakma halála” A mai valóság is jelez, az idén 22-en jelentkeztek fizikatanárnak, 25-en kémiatanárnak. Veszprém megyében mi a helyzet?
Veszprém megyében nincs ilyen szakos tanárképzés. A Pannon Egyetemnek van egy tanárképző intézete, ott a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karon belül többek között pedagógiai szakos tanárokat képeznek. Egyébként Veszprém megyében sem jobb a helyzet, mint bárhol másutt az országban: természettudományos és matematika tanárt már lámpással sem lehet találni. Óvónő és tanító hiány is van, ugyanúgy, mint másutt.
Ez milyen gondot okoz az oktatásban Veszprém megyében?
Nyilvánvaló gond, hogy a hiányzó kollégák munkáját valamilyen módon el kell végezni. Azt tapasztalom, hogy ahogy az óramutató megy, úgy nőnek észrevétlenül a kollégákon a terhek. Ha én igazgató lennék, már most azon törném a fejemet, hogy úgy öt év múlva mi lesz. Az már ugyanis most látszik, hogy a velem nagyjából egyidős – nekem 3,5 évem van a nyugdíjig – nálam egy kicsit fiatalabb korosztály a nők 40-nel öt-tíz éven belül elmegy nyugdíjba. Van olyan tantestületi kimutatás, ahol a tantestületnek több mint a fele nyugdíjba megy tíz éven belül. Ez pótolhatatlan. Én egyébként általános iskolában technikát tanítok, és azt kell mondanom, hogy technika tanárt is nehéz lesz találni, mert jóformán nincs is ilyen képzés az országban.
Az ön iskolájában is az a helyzet a pedagógus-ellátottsággal, mint másutt?
Igen. A tanítóknak nagyjából a fele a mi iskolánkból is öt-tíz éven belül nyugdíjba fog menni. Vannak ugyan fiatal tanítók, nem mondom, hogy egyáltalán nincsenek, de volt olyan huszonéves kolléganő, aki a járványügyi intézkedések, a kötelező oltás miatt elhagyta a pályát. Mire megengedték, hogy visszajöjjön, addigra már talált magának más helyen, más területen munkát, és azt mondta, köszöni, de ő még egyszer ezt nem csinálja. Ez csak egy konkrét példa.
Tehát nem elég, hogy a fiatalok nem mennek a pályára, nem tudnak kit képezni – tisztelet a kivételnek –, nem a legjobbak jelentkeznek pedagógusnak. Tulajdonképp milyen oktatást vetít ez előre?
Ugyanaz meg fog történni az iskolákkal is, ami megtörtént az óvodákkal. Nekem van olyan óvodapedagógus kolléganőm, aki elmesélte, hogy másfél-két éve egyedül visz egy csoportot. Ez azt jelenti, hogy többször nyolc órában ő van a gyerekekkel, utána ugyan beküldenek a csoportba nyugdíjas óvónőt, pedagógiai asszisztenst esetleg dajkát, de minden adminisztráció, a szülőkkel való kapcsolattartás, minden olyan munka, ami eddig kétfelé oszlott, most mind az ő nyakában van.
Ön mint pedagógus és mint szakszervezeti vezető is látja, hogy hová süllyed a magyar oktatás. A már említett cikkében azt írja, „A szakmahalál kifejezés nem létezik. A jelenség sajnos igen.” Ön szerint hová vezet ez az elkeserítő a helyzet?
A szellemi leépülés előbb-utóbb az egyénnél is elbutuláshoz, halálhoz vezet. Azt gondolom, hogy ez a társadalom szintjén is hasonlóképpen van.