Barát József a 168 óráról: azt hitték, hogy a sajtospogácsa eladható lekvárosbuktaként
Miként kapcsolódik össze egy több mint három évtizedes, legendás politikai hetilap az erzsébetvárosi lokálpatriotizmussal? Többek között erről is beszél a hajdani Magyar Rádió egyik közismert politikai újságírója, a 168 óra volt munkatársa, immár a hetedik kerületi önkormányzati lap főszerkesztője, Barát József, a Klikk TV TÍZ című műsorában Bolgár György vendégeként.
A mára méltatlan körülmények és színvonal alatt haldokló, Mester Ákos által alapított és hajdan 150 000 példányban megjelent legendás hetilapról nem könnyű beszélni, jelezte már az elején Barát József. Ennek ellenére, sokáig kitartott mellette az egyre riasztóbb profilváltások ellenére is. „Ez a kísérlet talán ott bukott meg, hogy attól, mert sikeres egy sajtospogácsa márka, még nem biztos, hogy lekvárosbuktaként is el lehet adni. Magyarán azt hitték, hogy 168 óra néven megveszik majd azt, ami nem a 168 óra.”
Barát József a kezdetektől együtt dolgozott a hetilapnál, Buják Attilával, akivel most közösen kerültek a Terézváros című kiadványhoz. A tarthatatlanná vált állapot végső jeleit abban foglalta össze, hogy „a kiadványnak egy olyan tulajdonosa lett, aki például a szintén ’törzsgárdatag’ Bolgár Györgyöt is kidobta a laptól, mert nem tetszett egy nyilatkozata.” „Valami rémlik...” – reagált erre Bolgár György. Barát szerint az nyilvánvalóvá vált, hogy a lap tulajdonosának nem ugyanaz az értékrendje, mint amit a 168 óra évtizedeken keresztül képviselt. „Viszont, hogy milyen célokat akart követni, az nem volt nyilvánvaló, de egyértelműen valamilyen anyagi-hatalmi motiváció mozgatta.”
S miután már párhuzamosan főszerkesztette az Erzsébetváros Újságot, nem volt kérdés, hogy melyiket válassza az immár múlt időben nagy múltú hetilap újabb profilváltását követően.
A hetedik kerületi lap több hasonló ellenzéki vezetésű önkormányzat kiadványához hasonlóan szakított a 2019-ig megszokott „termelési beszámolók” erőltetett optimizmusával és a polgármester öntömjénezésével. Mi kellett ahhoz, hogy újságszerűek legyenek a helyi kiadványok? „Ez az én számomra egy teljesen új feladat volt. Annak ellenére, hogy a pályám során szinte minden műfajban műveltem az újságírást, de lapot eddig még nem készítettem, a felkérés ezért is vonzott. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy lehet-e újságszerű lapot csinálni vagy sem. Niedermüller Péter polgármesterrel már az első beszélgetés meggyőzött, hogy ennek semmi akadálya.”
Barát szerint bármilyen műfajról is legyen szó, csak olyan újságot érdemes készíteni, ami értéket közvetít, senkinek sem szócsöve, nem propagandatermék. „Azoknak és azokról szó, akik olvassák. Ennyire egyszerű a történet.”