„Barbárság” – Karsai György az SZFE tervezett feldarabolásáról

– Kedd este sikerült elérnem. Szomorú, friss hír, hogy Szász János filmrendező felmondott. Mint az Indexnek nyilatkozta „kedden döntöttem úgy, nem tanítok tovább az egyetemen. De ez csak egy hír. Nem szeretném nyilvánosan elemezni, miért. Ha valamit mondanom kell, írja azt, hogy vákuum. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni”. Valóban ilyen drámai a hangulat az oktatók, nemzetközileg is elismert művészkollégái között? 

– Nézze, tudtunk a szándékról és sokan vannak ezzel így az intézményen belül. A tűréshatáron mozog, amilyen körülmények között dolgoznunk kell és hogy ki, mikor, meddig bírja akármilyen okból – azon nem lehet csodálkozni az elmúlt bő félév történései ismeretében. Mindenkinél máshol van a morális tűréshatár, amire azt mondhatja a kuratórium különböző lépéseire reagálva, hogy ezt már nem tudja elviselni, az egyetem szemünk láttára történő szétszedését és 150 éves tradícióját, értékeinek lerombolását. Ebben az állapotban éljük a napjainkat, egy folyamatos küzdelemben.

– De Önök nem erre lettek kiképezve.

– Valóban nem a folyamatos bozótharcról kellene, hogy szóljon az életünk, mi ebben teljesen gyakorlatlanok vagyunk és nagyon nem szívesen gyakoroljuk ezt a kívülről néha forradalomnak, ellenállásnak tűnő magatartást. Nekünk alapvetően oktatnunk kellene, a művészi és tudományos színvonalat fenntartani és folyamatosan emelni. Ezt tesszük is, de például Szász János döntéséből kirajzolódhat, hogy milyen pokoli erőfeszítést is jelent mindez.

– Miként érintette Önöket Szász döntése?

– Mély szomorúsággal. Szász János meghatározó oktatója az egyetemnek, a filmes tanszéknek. Amint a végzett növendékei jeles sora is mutatja, kitűnő pedagógus, a szakmai munkássága pedig azt hiszem megkérdőjelezhetetlen. S ez veti fel az alapvető dilemmát, ami lényegében a kezdetektől fennáll, hogy jó, ő most kiválik. De kit tesznek a helyére? Ez nem úgy megy, hogy majd hozunk egy másik személyt – hova lesz és honnan lesz az a színvonal és művészi tapasztalat, ami őt jellemezte? Honnan lesz az a tudás, amit Szász Jánostól kaptak a hallgatók? Márpedig ez a művészeti felsőoktatás lényege, hogy a mestert követik a hallgatók és azért vannak ott, mert az a mester például Szász János.

– Hogyan reagálnak az ingatlanok tervezett eladására? Hol, hogyan folytatódhat februártól a bizonytalannak tűnő jövő?

– Ha arra gondol, hogy több helyszínen tervezik elhelyezni az intézményt, ennek elvileg pozitív olvasata is lehet abból a szempontból, ha valóban felújítások kezdődnek az eddigi Vas utca-Szentkirályi utca-Rákóczi út háromszögében. Már csak azért is, mert az elmúlt tíz év során számtalan alkalommal kértük, követeltük a fenntartó minisztériumnál, fülük botját sem mozdították. Most, hogy itt van a hatalom által ránk erőszakolt új struktúra, láss csodát, hirtelen lesz pénz és ha arról lenne szó, hogy a felújítások idejére elhelyeznek minket a város különböző pontjain, az rendben lenne.

– Ez a szándék áll fenn?

– Őszintén szólva, fogalmam sincs, velünk nem kommunikálnak, nem tudjuk mi a kuratórium szándéka.

– Két napja a sajtóból arról a váratlan szándékról értesülhettünk, hogy eladják az Ön által említett épületeket.

– Hozzám az a hír jutott el, hogy a Vas utcai épületekből az egyikről, a C épületrészről szól ez az elképzelés. Ezzel egy időben felújítások zajlanak, de hogy ez mindössze egy tisztasági festésről szól-e vagy nagyobb léptékű átalakításokról, erről semmilyen információnk sincs. Mindennek örülünk, ami javítja az infrastrukturális állapotokat csak utána mehessünk vissza.

– S mehetnek vissza?

– Pillanatnyilag nem tudom. Annyit tudok, hogy a Vas utca 2/C, ahol az Ódry színpad is, a kollégium is, a padlás is található, valamikor, vagy 60-70 éve, a Keresztény Ifjúsági Szövetségé volt, ’59 óta az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskoláé, majd egyetemé lett. Ebből következően, az elmúlt bő fél évszázad meghatározó helyszíne volt, belesimulva a 150 éves történeti képzésbe. Aki ezt el akarná venni vagy törölni, az egy olyan tradíció elleni támadásként vagy nyers hozzá nem értésként értékelhető – és akkor nem megyek durvább jelzők felé –, amire egyszerűen nem találok szavakat. Ezt egyszerűen nem tudom elhinni, ez nem lehet igaz, hogy ezt a fajta múltat bárki el akarná törölni. Gondoljon bele, mindenki, aki ma bármely színpadon áll, megjárta az Ódry deszkáit, ez volt az első és legfontosabb bemutatkozása, itt tanulták a legnagyobb élő művészeink is a szakmát, ez egyszerűen hozzátartozik a magyar színháztörténethez.

– Ön valóban ennyire optimista? 

– Már csak azért sem akarom elhinni, mert képtelenség, hogy egy ilyen horderejű döntést a megkérdezésünk, tehát az egyetem közösségének véleménye, az érintettek bevonása nélkül hoznának meg. Ilyen gonoszságot nem tudok feltételezni a kuratóriumról.

– Ha jól értem, fogalmuk sincs, hogy mi és mennyiben valós a vasárnap megjelent hírekből, ami szerint az épületek eladását terveznék?

– Abszolút fogalmunk sincs.

– Azt sem tudják, hogy februárban hol folytatnák vagy kezdenék a félévet?

– Minden nap más információ érkezik. Kedden reggel még magabiztosan közöltem egy rádióinterjúban, hogy legalább a doktori iskola helyzete tisztázódott, hogy a Vas utcában működik tovább, délutánra már a kancellár aláírásával az a hír érkezett, hogy erről szó sincs, elsejével költözik ez is. A filmesekről és a tévésekről már eldöntött tény, hogy a Duna TV volt épületébe mennek a Naphegyre. Ami nagy kérdés a számunkra és semmilyen kontúr nem rajzolódik egyelőre, az a színházi tanszék sorsa, aminek ráadásul olyan kötelező infrastruktúrája van, ami nem tákolható össze egy kamrában.

– Ha nem tévedek, felmerült az Uránia filmszínház helyszínként. 

– Aki ilyet mond, az életében nem volt színházban, fogalma sincs, hogy egy színházi előadáshoz milyen körülmények szükségesek. Egy színpad nem abból áll, hogy van egy plató és tessék. Ahhoz kell világítás, takarások, járások, zsinórpadlás kell, még akár süllyesztő sem árt – ez az Ódry színpadon mind-mind rendelkezésre állt, még ha kicsi, kopott, bájosan leromlott formában is. Amennyiben mindez igaz lenne, akkor elkezdhetünk azon gondolkozni, hogy vajon miért akarják eltörölni ezeket a szimbolikus helyeket, amiknek a falaiban benne van az elmúlt 150 év színháztörténete. Ha ezt valaki el akarja tüntetni, meg akarja szüntetni, az egyszerűen barbár.

– Terveznek-e bármilyen tiltakozást az újabb offenzíva miatt?

– Nem, inkább próbáljuk visszafogni azokat, akik erőteljesebben reagálnának, mert egyelőre nincs mire, mert egyelőre nem hisszük el ezt az egészet – ilyet nem lehet megcsinálni.

– Zárókérdésként kikerülhetetlen egy szintén friss hír – miként reagáltak arra, hogy Palkovics miniszter felmondott, de Orbán nem engedi önszántából távozni?

– Én erről szintén kedden reggel értesültem, de beleillik az orbáni machiavellista politikai gyakorlatba. Időnként felemel embereket, azokból csinál kiemelt, ajnározott csúcsvezetőket, aztán szépen lassan elpusztítja őket. Erről még alkalmunk sem volt beszélni a kollégákkal, de lássuk be, Ismerjük be, nem valószínű, hogy miattunk mondott volna le Palkovics, aki egy dologban következetesnek látszik – a magyar oktatási rendszer tönkretételében.