Bravó, Boris!

Dr. Dávid Ferenc       2019. december 13. 17:50 2019. dec. 13. 17:50

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Boris Johnson brit kormányfőnek a Konzervatív Párt tegnapi választáson elért fölényes győzelméhez – tudósít az MTI. „Ez az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a demokrácia csak a választók akaratára épülhet" – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, a magyarok nagy érdeklődéssel és szimpátiával követték a britek küzdelmét. „Gratulálok Önnek, hogy sikerült érvényesítenie népe akaratát, amely a szuverenitását az Európai Unión kívül kívánja biztosítani" – írta.

Odáig rendben van, hogy miniszterelnökünk köszönti a győztes párt vezetőjét. Az már nem annyira tetszik, hogy még azt is kiemeli, hogy magyar honfitársai rokonszenvvel figyelték a brit politikai tragikomédiát. Ez egyáltalán nem igaz: az itthoniak sokszor értetlenül és aggódva szemlélték a szigetországi eseményeket, már csak azért is, mert rokonaik tíz- és százezrei tanulnak, dolgoznak a ködös Albionban. Orbán persze csodálja Johnsont, hiszen neki végre sikerülhet kivezetnie az Egyesült Királyságot az EU közösségéből. Boris és Viktor sosem értette: csapatban játszani az igazi művészet. Bomlasztani és lázítani a politikai anarchisták szoktak, és nem magukat konzervatívnak nevező politikusok. No, mindegy, Orbán örül a brit – közösségen kívüli – szuverenitásnak, amit persze majd fegyverként és érvként fog használni! Van végre precedens a kilépésre, és az Egyesült Királyságnak ez össze is jött. Felkészül: Hungary! Köszönjük, Boris!

De van, ahol ezt a voksolást másként értékelik. A nagy tekintélyű német Der Spiegel című folyóirat online változatán ez olvasható: „Nem kell szociáldemokratának vagy liberális demokratának lenni ahhoz, hogy döbbenetet keltsen az angliai földcsuszamlás. Ezeknek a választásoknak a valódi vesztese nem a Munkáspárt, és nem is a különféle politikai irányzatok. Az igazi vesztes: a tisztesség, az őszinteség és az integritás.”  A Der Spiegel Németország legbefolyásosabb és legolvasottabb lapja. Hetente több mint egymillió példányban nyomtatják, online változatát havonta öt millióan látogatják. Mértékadó folyóirat. Természetesen a Der Spiegel szava nem szentírás, mindenki azt gondol a „brit kiugrásról”, amit akar. Speciel én sem örülök neki.

Donald Trump viszont nagyon: „Nagy-Britannia és az Egyesült Államok most szabadon köthet új, masszív kereskedelmi megállapodást a Brexit után. Ennek a megállapodásnak a potenciálja messze nagyobb és jövedelmezőbb lesz bármilyen megállapodásnál, amely az EU-val köthető. Ünnepelj, Boris!”

Boris, Donald és Viktor ünnepelhet. Európának és a magyar népnek nincs oka rá……..