Csizmár Gábor: egy szikra rádöbbentené az embereket, hogy 12 éve kilopják a zsebükből a pénzt
„A magyar bérrendszer meglehetősen torz. Itt nincs kormányzati filozófia. Ez egy tolvaj kormány, amely minden létező piacra beteszi a lábát, és elviszi onnan a pénzt. Ilyen egyszerű a világ” – nyilatkozta a Hírklikknek Csizmár Gábor, volt munkaügyi miniszter. Arról is beszélt, hogy a tizenkét éve folyó kormányzás nem a közjóról szól. Annak a társadalomnak, amelyik el tudta tüntetni a NET-adót, a vasárnapi boltbezárást, vagy az olimpiát, egy olyan szikra kellene, ami rádöbbenti az embereket, hogy tizenkét éve kilopják a zsebükből a pénzt.
– Miközben egy miniszter havi bruttó 5 milliót keres, egy magyar focista az NBI-ben 2020-21-ben átlagban havi bruttó 2,9 millió forintért rúgta a bőrt. Ez az akkori nemzetgazdasági átlagnak több mint a hétszerese volt. Most katonákat, „határvadász” fegyveres biztonsági őröket, rendőröket keresnek bruttó 260 ezerért. Ez nagyon furcsa bérrendszert vetít az ember elé. Mennyire torz a magyar bérrendszer?
– Meglehetősen az. Mert a piac torzítása, rendben van. Ahol hiány van, mondjuk egy hegesztő kategóriában, ott bármennyit kérhet egy szakmunkás, aki védőgázas hegesztést tud csinálni. Nyilván az utcaseprő, vagy a közmunkás jóval kevesebbet keres. Ezzel csak azt mondom, hogy van a piacnak mozgása, de ami Magyarországon van, az nem piac. Amikor a kormány árakat szabályoz, akkor az nem piac.
– A magyar társadalom ügyeit intéző, végeredményben az azt működtető pedagógusok, egészségügyi szakdolgozók, a szociális szféra dolgozói és még hosszan sorolhatnánk, nagyon rosszul keresnek…
– Pontosan erről beszélünk. Egy pedagógusnak vagy egy egészségügyi szakdolgozónak a bére az elméleti árfolyamon lényegesen magasabban van, mint most a gyakorlatban. Ha bárkit megkérdezne az utcán, hogy mennyit fizetne egy pedagógusnak, vagy egy szakápolónak, akkor garantáltan nagyobb összeget hallana, mint amennyit most ők kapnak.
– De hát miféle kormányzati filozófia ez, mire építi a Fidesz?
– Itt nincs kormányzati filozófia. Ez egy tolvaj kormány, amely minden létező piacra beteszi a lábát, és elviszi onnan a pénzt. Ilyen egyszerű a világ.
– És mire használja fel?
– A saját zsebének tömésére. Ez a tizenkét éve folyó kormányzás nem a közjóról szól.
– Mennyire illeszkedik bele ebbe a kormányzásba Maruzsa Zoltán államtitkárnak az a mondata: „most, hogy ilyen rosszul megy a gazdaság, nehezebben fognak tudni elhelyezkedni azok a pedagógusok, akik fel akarnak mondani. Ezért aztán majd meggondolják, hogy felmondanak-e.”
– Ez tökéletesen. Maruzsa Zoltán nem magától talál ki ilyet, ami egyébként úgy hülyeség, ahogy van. Egy diplomás pedagógus, bármilyen szakpedagógus az a mai pedagógusok bérének másfélszereséért simán el tud helyezkedni a piaci szférában.
– Ön szerint a fegyveres erőkhöz zúdulni fognak a fiatalok 260 ezer bruttóért?
– Nem fognak zúdulni.
– A tanárok befogják a szájukat, és maradnak a pályán a lehetetlen körülmények között is?
– Remélem, hogy egyszer csak nem. Szerintem ez lehetetlen, képtelenség, annyi megalázás után ez nem lehet így.
– A többi ágazat meg nem fizetett robotosa is ott van még. Miért fogadja el ezt a lehetetlen helyzetet a társadalom? És meddig?
– Ha én ezt tudnám, akkor naponta megjelennék a sajtóban. Fogalmam sincs. Nem értem, hogy miért nem fizetik meg az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat. Egyszerűen nem értem.
– De miért nem követeli ki a magyar társadalom, hisz' lassan már nem fog működni?
– Ez a kérdés. Pontosan ez a kérdés, de a választ én nem tudom megmondani. Én is keresem rá a választ. Hiszen a NET-adót el tudta tüntetni. A vasárnapi boltbezárást el tudta tüntetni. Az olimpiát el tudta tüntetni. Akkor ezt miért nem tudja?
– Mi kellene ahhoz, hogy a társadalom magához térjen?
– Ez jó kérdés. Valószínűleg egy olyan szikra, ami rádöbbenti az embereket arra, hogy kilopják a zsebükből a pénzt. Ez tizenkét éve így megy. Megállás nélkül, talicskával tolják ki a pénzüket. Ráadásul az egyébként félig elhazudott vagyonnyilatkozatokban a pofájukba nyomják az ellopott pénzt. Elképesztő, hogy mennyit tűr el ez a társadalom. Nem tudom megmondani, hogy mikor lesz az a szikra, amikor azt mondják az emberek, hogy elég volt abból, hogy lopnak tőlem, és elég volt, hogy mindent ellopnak. Ha meg tudnám mondani, mikor jön el ez a pillanat, akkor már megmondtam volna az elvbarátaimnak.
– Kinek kellene ezt a szikrát csiholni?
– Azt sem tudom. Én már tizenkét éve nem vagyok a politikában. Erről azokat kérdezze, akik az elmúlt tizenkét évben aktívan benne voltak. Én nem vagyok. Én 2010-ben befejeztem, mert tudomásul vettem a népakaratot.
– Én korosztályra gondoltam, a fiataloknak kellene a szikrát fellobbantani, vagy inkább elmennek Nyugatra, ha élni akarnak?
– Én úgy látom, hogy a fiatalok megpróbálnak változtatni, aztán azt mondják, hogy „hát akkor a viszontlátásra”.
– És itt maradnak, a betegek, az öregek, a nyugdíjasok…
– Akik nincsenek ellátva. Azért vegyük észre, hogy semmilyen módon nincsenek ellátva. A „nyugdíj értékének megőrzése” tizenkét éve nem létezik. Ez egy hazugság. Egyébként nem ez az egyetlen hazugság, minden más is az. Ha most kinyit egy hírportált, és megnézi, hogy a kormány mit nyilatkozik, akkor tízből kilencszer kapitális hülyeségeket olvashat. Hazugságokat, értelmetlenségeket, közgazdasági képtelenségeket. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közgazdasági képtelenségeket beszél…