Debreczeni József: politikai amatőrségek, súlyos hibák és a pozíció túldimenzionálása
Teljesen legitimnek tartja a második forduló előtti tárgyalásokat a visszalépésről Debreczeni József közíró, volt politikus, aki emlékeztet a Demokratikus Koalíció váratlan jelöltindítására a 2019-es főpolgármesteri előválasztás második fordulója előtt. Miközben a tárgyalások célja mögött húzódó megfontolásokat relevánsnak tartja („csakugyan lehet attól tartani, hogy Dobrev Klárára a Fidesszel szembenálló szavazók egy része nehezen szavazna vagy egyáltalán nem szavazna”), több szempontból hibásnak és kártékonynak mondja, ahogy azok folynak, beleértve a pozícióosztogatást. Ám miközben ezt inkább gyakorlatlanságnak, politikai amatőrségnek tudja be, azt már egyenesen katasztrofális hibának nevezi, hogy Karácsony Gergely elhatárolódott a 2010 előtti korszaktól. Szerinte túldimenzionált a miniszterelnök-jelölti verseny, hiszen tavasszal nem közvetlenül szavazunk a kormányfő személyéről.
Sokan, sokféleképpen értelmezik az előválasztás első fordulója után, a miniszterelnök-jelölti második forduló előtt, a második és harmadik helyezett Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között megkezdődött tárgyalásokat. Jobbára pártszimpátiák mentén ítélik el, illetve üdvözlik vagy éppen figyelik kíváncsian a fejleményeket, beleértve a két jelölt egymásnak, illetve Dobrev Klárának szóló üzengetéseit. Vajon hol az igazság? Hogyan látja egy, a magyar politikában jártas, arra nagy rálátással rendelkező, az MDF-ből indult egykori politikus, aki a politikusi pályáját otthagyva, közíróként, a rendszerváltás óta eltelt idő kiemelkedő politikusairól írt könyvek szerzőjeként – visszavonultan, de azért – máig jelen van a közéletben. Debreczeni Józsefet kerestük meg.
A tárgyalások nem kifogásolhatók...
Debreczeni József nem látja tragikusnak a második és a harmadik helyezett egymásnak feszülését, mint fogalmazott: „nem mennek ők egymásnak, csak Márki-Zay (aki számomra kissé már-már politikai kalandornak tűnik), a visszalépése kapcsán emeli a tétet”. Ennél sokkal fontosabbnak tartja azonban leszögezni, hogy a második forduló előtti tárgyalások a visszalépésről teljesen legitimek, egyáltalán nem kifogásolhatók. Szerinte nincs igazuk a Demokratikus Koalíció azon rajongóinak, akik ebben árulást és szörnyűséget látnak. „Mint egyszerű DK-tag, szeretném emlékeztetni párttársaimat arra, hogy a 2019-es főpolgármesteri előválasztás második fordulójában a párt – amely addig Karácsony Gergelyt támogatta – váratlanul előállt egy saját jelölttel, Kálmán Olgával; ha az elfogadható volt, márpedig az, akkor most sem lehet komolyan kifogást emelni” – szögezte le.
...az már más kérdés, ahogyan folynak
A második alapállítás az a Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között folyó tárgyalást magát érinti, ahogyan az folyik – fejtegette. Azt több értelemben is nagyon rossznak és hibásnak, sőt, kártékonynak tartja, már csak azért is, mert semmiképpen sem a nyilvánosság előtt kellene lejátszaniuk a meccset, ha az a céljuk, hogy egy jelölt maradjon a második fordulóra Dobrev Klárával szemben. A cél mögött húzódó megfontolásokat relevánsnak tartja, mivel „csakugyan lehet attól tartani, hogy Dobrevre a Fidesszel szembenálló szavazók egy része nehezen szavazna, kisebb része egyáltalán nem”. De! Az már hiba, sőt, politikai butaság, hogy máris pozíciókat osztogatnak – hívta fel a figyelmet, emlékeztetve arra, hogy Karácsony már arról beszélt, hogy Márki-Zay lesz a miniszterelnök-helyettes, Dobrev pedig a külügyminiszter. Ami egyébként szerinte az átlag szavazó számára nagyon antipatikus.
Ez már katasztrofális hiba, sőt bűn
Ennél ugyanakkor súlyosabb hibának nevezte, hogy Karácsony újra megnyitotta a 2010-es frontvonalat vagy vízválasztót. „Azt hittem, hogy innen már megjött” – szúrt oda, kifejtve: az utóbb szétszóródott LMP létrehozása és igencsak kétes sikerű szerepe, pontosabban kudarca is igazolta, hogy súlyos tévedés bárkinek az autokratikus Orbán-féle rablórezsim és az azt megelőző – jól-rosszul működő, de –, a jogállamiság talaján álló parlament demokrácia közé pozicionálnia magát.
„Katasztrofális hibának, bűnnek tartom újra frontot nyitni és elhatárolódni a 2010 előtti korszaktól akkor, amikor mostanra – tíz év keserves választási tapasztalatai és az Orbán-rezsim szörnyű feltárulkozása után – a hat ellenzéki párt eljutott addig, hogy minden köztük lévő különbséget, ellentétet, szembenállást félretéve és meghaladva, végre létrejönni látszik a teljes összefogás” – szögezte le. „Megdöbbentett, hogy Karácsony hirtelen újra elővette ezt a rég lejárt, rossz lemezt. Azt gondolhatják Márki-Zay Péterrel, hogy Dobrev Klárával kisebb az esély nyerni, mint velük, de egyrészt nem nekik kellene ezt nap mint nap hangoztatni, meg kellene hagyni a (saját) véleményformálóknak, elemzőknek, publicistáknak – vélte Debreczeni. Aki úgy látja: ez is olyan amatőr hiba, ami visszahathat a későbbi együtt-szavazásra. Dobrev nagyon okosan nem lő vissza, felülemelkedik ezen a vitán – tette hozzá.
Nem kockáztatják végleg az összefogást, de sokat árthatnak annak
Az általuk folytatott gyakorlattal remélhetőleg nem kockáztatják végleg a 2020-as ellenzéki összefogást, de sokat ártanak annak – mutatott rá. Elmúlik majd a kampányidőszak, lesz majd egy közös miniszterelnök-jelölt, és remélhetőleg begyógyulnak a most ejtett a sebek mindkét oldalon. Ám Karácsonyék az előválasztás második fordulójában meglévő esélyüket is rontják azzal, hogy ellenszenvet keltenek maguk iránt, mert egységbontóként lépnek fel, hogy direkt módon támadják a szövetségesüket. Az ellenzéki előválasztáson szavazók egy része elkötelezett DK-hívő, más része Karácsony-hívő, de vannak, akik nem nem állnak ennyire exponáltan egyik oldalon sem – figyelmeztet. Közülük Dobrev nyer most többet.
Vajon akkor a Fidesz dörzsölheti a tenyerét? – vetettük fel. Debreczeni József szerint a kormányzó párt tovább fogja nyomatni a maga otromba propagandáját, aminek a fókuszában mindvégig a „gaz, szemkilövető” Gyurcsány Ferenc áll, aki mindent és mindenkit mozgat. Egyelőre („meglehetősen viccesen”) azt sulykolták, hogy Gyurcsány bábja Karácsony, de ha Dobrev lesz végül a közös miniszterelnök-jelölt, akkor természetesen ő kerül majd a Fidesz célkeresztjébe. Debreczeni egyetért azokkal, akik szerint a kormányzó párt azt szeretné, hogy ő induljon majd el Orbán ellen. De szerinte könnyen lehet, hogy végül melléfognak ezzel.
Nem közvetlenül választunk miniszterelnököt!
Debreczeni egy túldimenzionálásra is felhívta a figyelmet: mindenki úgy fogja fel a miniszterelnök-jelölti választást, mintha az egy majdani, a nép által közvetlenül eldöntött köztársasági elnök választás lenne. De 2022 tavaszán a nép nem személy szerint Orbánra vagy az ellenzék jelöltjére szavaz – szögezi le. Minden szavazópolgár választókörzetében lesz egy közös ellenzéki képviselőjelölt és egy közös ellenzéki pártlista, amelyen az első öt helyezett neve lesz feltüntetve. Fontos szerepe lesz az ellenzéki miniszterelnök személyének, de nem olyan kizárólagos, ahogy sokan most vélik. Meggyőződése szerint Orbán úgysem áll ki vitára a majdani ellenzéki jelölttel szemben – szögezte le.