Döbbenetes számok: 56 százalékkal több titkos megfigyelést engedélyeztek Orbánék 16 éve alatt
Az Orbán-kormányok 16 éve alatt évente átlagosan 56 százalékkal több, igazságügyi miniszteri engedélyhez kötött titkos megfigyelést engedélyeztek, mint 2002 és 2010 között. Az összehasonlítás Néher András, a Tisza Párt országgyűlési képviselője közérdekű adatigénylése nyomán vált lehetővé.
A 444 beszámolója szerint 2002 és 2010 között összesen 6040 ilyen engedélyt adtak ki, ami éves átlagban 755 megfigyelést jelent. Ezzel szemben 2010 és 2026 között közel 19 ezer esetben engedélyeztek titkos megfigyelést, vagyis évente átlagosan 1181 alkalommal.
A cikk hangsúlyozza, hogy ezekből az adatokból nem derül ki, hány embert figyeltek meg, és az sem, kik voltak az érintettek. A számok az igazságügyi miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtésekre vonatkoznak.
Az ilyen eszközöket nem hagyományos bűnügyi nyomozásokban, hanem nemzetbiztonsági, illetve alkotmányvédelmi célból alkalmazhatnak, például kémkedés vagy szélsőséges csoportok felderítése esetén.
Az Orbán-kormányok időszakára vonatkozó adatokat a 24.hu már júliusban nyilvánosságra hozta egy közérdekűadat-igénylés alapján. Néher András azért kérte ki a 2002 és 2010 közötti számokat is az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy összehasonlítható legyen a két időszak.
A 2010 utáni adatok alapján a kérelmeket csak kivételes esetekben utasította el a minisztérium. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 10 403 kérelméből harmincat nem hagytak jóvá, a Terrorelhárítási Központ 3740 kérelméből hármat, az Információs Hivatal 3320 kérelméből pedig tizenhármat utasítottak el.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat mind az 1370 kérelmére engedélyt kapott, ahogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat mind a 122 kérelmére is. A megfigyelési engedélyek száma az Orbán-kormányok alatt összességében emelkedett, a legtöbb kérelmet 2021-ben nyújtották be: akkor 1469 ilyen kérelem szerepelt az adatokban.
A 444 szerint az egyes megfigyelésekről egyelőre nem kerültek ki részletek. Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerdán a Facebookon azt írta, szeretné megtudni, kik, milyen utasításra, milyen módszerekkel és milyen indokkal figyelték meg az Orbán-kormányok idején, illetve kik engedélyezték és hajtották végre a megfigyelését.
Panyi az ügyben július 31-én az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz és az Információs Hivatalhoz fordult, de a 444 cikke szerint egyelőre egyik szolgálat sem válaszolt a megkeresésére.