Egyre nyomasztóbb a parkolási káosz
Budapest VI. kerületének tavaly két-, az idén várhatóan hárommilliárd forintos veszteséget okoznak a járványhelyzet gazdasági hatásai és a kormány ezzel összefüggő intézkedései. Ezen belül az ingyenes parkolás miatt 130 millió forint esett ki a büdzséből. Soproni Tamás, a kerület momentumos polgármestere erről is beszélt a Hírklikknek.
A héten lesz egy hónapja, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik Kormányinfón – egy kérdésre válaszolva – kijelentette, a közterületi parkolás addig lesz ingyenes, amíg a járványhelyzet indokolja. Azóta Gulyás Gergely már – többek között – azzal is elbüszkélkedett, hogy „Magyarország Európában elsőnek szerezhette vissza a szabadságát". Megnyíltak az éttermek és kávéházak, látogathatók a kulturális- és sportlétesítmények – csak a parkolás nem változott. Pedig már fideszes városvezetők is felvetették, hogy ideje lenne megszüntetni. Székesfehérvár első embere még azt is elképzelhetőnek tartaná, hogy az önkormányzatok a jövőben maguk dönthessék el, milyen módon szervezik meg a közterületi parkolást. Cser-Palkovics András többek között arra is felhívta figyelmet, hogy a tantermi oktatás visszaállításával még nagyobb dugókra lehet számítani mindenütt. Kaposvár polgármestere kicsit finomabban csak annyit mondott, úgy érzi, erre az intézkedésre már nem lesz szükség. Szita Károly azonban hozzátette, persze a kormány és az operatív törzs dolga, hogy eldöntse, mikor engedi meg a járványhelyzet az intézkedés eltörlését.
Terézváros polgármesterét mindez nem érte váratlanul. Portálunknak elmondta, hogy amikor az év elején – kétszer is – tárgyaltak a kormány képviselőivel, nemcsak az ellenzéki vezetésű, hanem a fideszes irányítás alatt álló kerületekből is hallottak hasonló véleményeket. Soproni Tamás ezt azért is örvendetesnek tartotta, mivel a világon másutt sehol sem vezették be a járványhelyzet miatt az ingyenes parkolást, amely rendkívüli terheket ró az önkormányzatokra. Emlékeztetett rá, meg is ígérték nekik, hogy a közeljövőben meg is szüntetik, de – szavai szerint – azóta is csak várnak rá.
A VI. kerületnek csak az ingyenes parkolás havonta 130 millió forintos veszteséget jelent. Ez pedig nem csekélység, hiszen a járvány és a kormány ezzel összefüggő lépései mindenkinek hatalmas károkat okoztak. Az idegenforgalmi adóból például egy „normális” évben akár egymilliárdos bevételük is lehetne, tavaly azonban – minthogy alig voltak turisták – csak százmillió forint folyt be. Ezt az adót nem vették el, nem úgy, mint például a helyi iparűzési adót. Soproni Tamás felháborítónak nevezte, hogy a kompenzációról minden budapesti önkormányzattal tárgyalt a kormány, de a végén a jelek szerint úgy döntöttek, hogy semmit sem kapnak. Mint mondta, Terézvárosnak ez nem jelent nagyon súlyos problémát, hiszen az önkormányzat viszonylag jó helyzetben van, de a főváros novemberre emiatt csődbe is mehet, amiről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes már többször nyilatkozott. Nem tudom, ha ez bekövetkezik, a kormány mivel magyarázza meg – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette: a hatalom azt hazudja, hogy Budapest egy gazdag város, ám ha az itt termelt adóbevételeknek csak a tíz százalékát visszaadnák az önkormányzatoknak, akkor attól kezdve semmit sem kellene kérniük a kormánytól. Csakhogy ez az összeg jelenleg egy százalék. A VI. kerületben a járvány és a kormány intézkedései következtében tavaly mintegy két milliárd forint esett ki, az idén várhatóan három milliárd, de a főváros ennél sokkal rosszabb helyzetben van.
Soproni Tamás felidézte, hogy a kormány képviselői – akárcsak az összes többi kerülettel – velük is egyeztettek külön. Igaz, senkinek sem tettek ígéretet, de – mint fogalmazott – hiú reményeket azért tápláltak bennük. Azt mondták például, hogy hozzá fognak járulni a fejlesztésekhez, ami azonban nem egyértelműen jó irány. Nem a fejlesztési pénzek hiányoznak ugyanis elsősorban, hanem a működéshez szükséges összegek. Terézváros jó helyzetben van és náluk semmiképpen sem kerül bajba a költségvetés, de például Óbuda, vagy Józsefváros sokkal több gonddal küzd, nem véletlenül kellett megvágniuk sok kiadást. Valós tettek egyelőre nem látszanak a helyzet javítására. Ráadásul a hatalom már azt is eldöntötte, hogy a gépjárműadót – amelyet a járványügyi alapba helyeztek és elvettek – jövőre sem adják vissza az önkormányzatoknak, ami újabb – legalább – százmilliós kiesést jelent.
Emlékezetes, hogy a fővárosi kormányhivatal a múlt héten közleményben adta hírül, hogy nyolc – ellenzéki vezetésű – önkormányzat megsértette a jogszabályokat. Figyelmen kívül hagyták ugyanis a kormány azon rendelkezését, miszerint 2021 végéig nem növelhetik a lakosság terheit. Megkérdeztük Soproni Tamást, ők hogyan maradhattak ki a „renitens” kerületek felsorolásából. Mint mondta, egyszerű a magyarázat. Az önkormányzatok ugyanis általában november-decemberben döntenek az adók és a különféle díjak következő évi emeléséről. Ők éppen decemberben akarták emelni – a fővárossal együtt – a parkolási díjakat, de előtte való nap jött ki az a kormányrendelet, amely megtiltotta ezt. Más kerületek viszont már korábban határozhattak és ezért hibázhattak, ami miatt a hivatal elmarasztalta őket.
A VI. kerület polgármestere végül arra is rámutatott, hogy a parkolási díj emelése közlekedés-szakmai szempontból is indokolt lenne. Az alapvető cél ugyanis az, hogy csökkentsék a forgalmat a belvárosban, ezzel élhetőbb területet hozzanak létre. Az sem mellékes szempont egyébként, hogy a kerület lakóinak is biztosítani kellene a parkolás lehetőségét, mert a jelenlegi helyzetben ez jelentős akadályokba ütközik. Minderre most már csak jövőre lesz módjuk. Soproni Tamás hozzátette, hogy az a 130 millió forint, amely az ingyenes parkolás miatt kiesett a büdzséjükből, náluk nem a működésre kellett volna. Ám az is tény, hogy egyetlen havi parkolási bevételből például fel tudnák újítani egy iskola homlokzatát és belső terét is. Az ingyenes parkolás fenntartásával tehát egyértelműen a kerület lakói járnak többszörösen is rosszul.