Életének 101. évében meghalt Lily Ebert magyar holokauszttúlélő

HírKlikk 2024. október 10. 06:10 2024. okt. 10. 06:10

Elhunyt Lily Ebert magyar holokauszttúlélő, aki az utóbbi évtizedekben Londonban élt. Halálhírét szerdán jelentette be dédunokája és szellemi hagyatékának kezelője, Dov Forman. Lily Ebertről a brit uralkodó is megemlékezett.

Lily Ebertet életének 101. évében érte a halál. Szerdai közleményében Dov Forman azt írta, hogy dédnagymamája otthonában, családtagjai körében hunyt el.

Lily Ebertet Magyarországról 1944 nyarán az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol édesanyját, öccsét és egyik lánytestvérét megölték. Két másik lánytestvérével együtt négy hónap után egy lipcsei hadianyaggyárba küldték kényszermunkára, ahol az amerikai hadsereg 1945 áprilisában felszabadította őket.

A háború után rövid ideig Svájcban, majd csaknem két évtizedig Izraelben élt, ahonnan 1967-ben férjével és három gyermekével Angliába költözött.

Itt kezdte el a holokauszt történetének megismertetését célzó, idővel az egész világra kiterjedő tevékenységét.

Haláláig Londonban élt; három gyermeke, tíz unokája és 35 dédunokája van.

Ismeretterjesztő tevékenységét Dov Forman segítette. Ő volt a társzerzője dédnagymamája Lily's Promise címmel 2021-ben megjelent memoárkötetének, amelyhez Károly akkori trónörökös, a jelenlegi brit uralkodó írt előszót.

A könyv a The Sunday Times és a The New York Times bestsellerlistáira is felkerült, és a legnagyobb brit könyvterjesztő hálózat, a Waterstones 2021-ben az év legjobb történelmi kötetének választotta.

Lily Ebertet 2022-ben Áder János akkori köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a holokauszt témájában végzett kiemelkedő oktatási tevékenysége elismeréseként.

A kitüntetés átadása alkalmából a londoni magyar nagykövetségen rendezett ceremónián Lily Ebert elmondta: már Auschwitzban megfogadta magának, hogy ha minden esélyt meghazudtolva, túlélné a borzalmakat, mindent elkövet annak érdekében, hogy megismertesse a világgal saját történetét és azokét is, akik nem maradtak életben, „mert a világnak nem szabad elfeledkeznie az emberiesség ellen valaha elkövetett legrettenetesebb bűncselekményről".

Lily Ebert egyike volt annak a hét, Nagy-Britanniában élő holokauszttúlélőnek, akiknek portréit III. Károly király, az akkori brit trónörökös személyes megbízásából 2022-ben hét elismert brit festőművész megfestette.

A hét portré a Korona kezelésében lévő páratlan képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Collection része.

A brit uralkodó a halálhír szerdai bejelentése után is megemlékezett Lily Ebertről. A Buckingham-palota által közzétett méltatásában III. Károly úgy fogalmazott: büszke arra, hogy Lily Ebert a holokauszt elmondhatatlan borzalmainak túlélőjeként Nagy-Britanniában lelt otthonra.

Itt tárta a világ elé azokat a rettenetes atrocitásokat, amelyeknek tanúja volt, és beszámolói folyamatos emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy az emberiség a züllöttség és a gonoszság micsoda mélységeibe képes süllyedni, ha nem érvényesül a józan ész, a könyörület és az igazság – áll a brit uralkodó szerdai megemlékezésében.

A holokauszt más túlélőivel együtt, Lily Ebert elválaszthatatlanul a brit nemzet részévé vált, rendkívüli ellenállóképessége és bátorsága mindenki számára példaként szolgál – hangsúlyozta méltatásában III. Károly király.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom