Elhunyt Dobray György

HírKlikk 2024. augusztus 31. 08:19 2024. aug. 31. 08:19

A filmrendező 82 éves volt.

Nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György, tájékoztatta az Indexet a család. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró 2024. augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Dobray György 1942. március 8-án született. A gimnázium elvégzése után, 1961-ben vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr főtanszakára, ahol 1965-ben kapott diplomát.

Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak, mint például a Munkashow, amellyel 1971-ben elnyerte a Miskolci dokumentumfilm-fesztivál nagydíját. Ezután külsősként rengeteg irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízióban, majd 1979-ben elkészíthette Az áldozat című első játékfilmjét.

Az 1980-as évekből több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés és a Szerelem első vérig című film, amelyet rövidesen követett a Szerelem második vérig. A magyar Házibulinak is nevezett utóbbi két alkotás egy generáció meghatározó filmélménye lett – a hazai színházi világ legjava mellett amatőr színészek (Szilágyi Mariann, Beri Ary) játszották benne a főszerepeket.

A K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és a K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, amelyek a hazai prostitúció látleletét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy visszhangot váltottak ki. A K és a K2 történetét Dobray György könyvben is megírta, mindkét kötet eladási rekordokat döntött.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom