Éljen május elseje! (És a csernobili atomkatasztrófa)
1986. április 26-án volt a csernobili atomkatasztrófa. Az akkori magyar tájékoztatás nem tartotta fontosnak, hogy ezt közölje a magyar emberekkel, nyilván nem akarták, hogy a lakosság emiatt rosszkedvű legyen.
Miután a finnek és a svédek tiltakoztak, egy-két nap múlva mondtak valamit arról, hogy volt egy kisebb meghibásodás, halottak is vannak, de az ügy súlyosságát továbbra is igyekeztek titkolni.
1986. március 17-én született első gyermekünk, Ádám. Azon a tavaszon hideg, esős, szeles idők jártak, hosszabb sétára a csecsemővel nem volt lehetőség. Így azután – sok ezer más kisgyerekes családdal együtt – mi is nagyon megörültünk, hogy május elsején végre tényleg tavasz lett, és ragyogóan sütött a nap. Mentünk is ki a zöldbe, a Városligetbe. Pokrócot terítettünk a fűre, és az akkorra már hathetes csecsemőt arra fektettük. Körülöttünk ezrével gyerekek, a kisebbek a pokrócokon feküdtek, a nagyobbak önfeledten rohangáltak.
Este bemondták a rádióban, hogy a csernobili katasztrófa sokkal súlyosabb, mint azt korábban jelezték. Persze, tudták ezt korábban is, de nyilván nem akarták elrontani a dolgozók ünnepét.
Utóbb kiderült, hogy szerencsénk volt: a széljárás magyar szempontból a körülményekhez képest viszonylag kedvező volt, a káros sugarak nagyobb részét észak felé sodorta, és csak egy kis részük jutott el Magyarországra.
Ádám - és legjobb tudomásom szerint a többi akkori kisgyerek – hál’ istennek, egészséges maradt. Ma már fiatal felnőttek, élnek, dolgoznak. A csernobili katasztrófáról ugyanúgy az újságokból és szüleik elbeszéléséből tudnak, mint azok, akik még annyira sem voltak érintettek az ügyben, mint ők.
Nekem, aki akkor voltam fiatal felnőtt és fiatal szülő, 1986 óta minden május elsején nem a munka ünnepe, hanem a csernobili atomkatasztrófa jut az eszembe.
