Elkészült az SZFE új kollégiuma

HírKlikk 2021. február 5. 16:40 2021. feb. 5. 16:40

Új helyszínre költözhetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A korábbi Vas utcai szállásnál modernebb, négyszintes épület Budapesten, a XI. kerületben, a Nagyszeben utcában található. Tizennyolc szobában 60 ágy, plusz hét vendégágy áll a lakók rendelkezésére – áll a közleményben, amelyben kiemelik, hogy a külföldi oktatók számára három szobát rendeztek be.

Mint írják, a kollégiumtól a 8E buszjárattal elérhetők az egyetem oktatási helyszínei.

A közleményben felidézik, hogy az egyetem új vezetése a Vas utcai kollégium állapotát látva, úgy döntött, hogy a bentlakásos hallgatóknak is méltóbb körülményeket teremt.

Szarka Gábor kancellárt idézik, aki elmondta: hosszas keresés után akadtak rá a Nagyszeben utcai épületre, amelyet a bérbeadó tulajdonos néhány hét alatt felújított.

A hallgatók a kormány által bevezetett korlátozó intézkedések végeztével, a gyakorlati jelenléti oktatás megkezdésével költözhetnek be az új kollégiumba – áll a közleményben.

Forrás: MTI