„Emeljék két és félszeresére a minimálnyugdíjakat"

HírKlikk 2020. október 24. 15:20 2020. okt. 24. 15:20

Nyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekció előrehozását és kamatának megfizetését, továbbá az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli az LMP a kormánytól – erről beszélt Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, a Facebookon tartott online sajtótájékoztatóján, szombat délelőtt.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy novemberben 1,2 százalékos nyugdíjemelés lesz, ami 100 ezer forintos havi nyugdíj esetén havi 1200 forint. Ebből megfogalmazása szerint alig három kiló almát lehet kapni, azt is csak almaszezonban.

Rámutatott: az 1,2 százalékos emelés azt jelenti, hogy a kormány az idén mindössze négy százalékos inflációval számolt a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján, miközben az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a zöldségek, gyümölcsök 18,5, a párizsi, kolbász 17 százalékkal.

Az LMP javasolja a kormánynak, hogy vizsgálja felül a nyugdíjas fogyasztói kosarat, és számolja újra a nyugdíjemelés alapjául szolgáló infláció mértékét. Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány akkor is csak év végén korrigálja a nyugdíjakat, ha az év közbeni infláció meghaladja az év eleji nyugdíjemelést. Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben megígérte, hogy a nyugdíjasok az idén novemberben kamatostul kapják az emelést – emlékeztetett Schmuck Erzsébet.

De hol marad a beígért kamat? Mert a bejelentésből kimaradt. Miniszterelnök Úr! Csak nem felejtette el? – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus.

Az LMP egyik fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, ezért követeli a kormánytól, hogy a nyugdíjkorrekcióval ne várják meg az év végét, a gazdasági növekedés eredményeiből a nyugdíjasok is részesüljenek, a minimálnyugdíjakat legalább 2,5-szeresükre emeljék, és az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék 27-ről öt százalékra – mondta a párt társelnöke online sajtótájékoztatóján.