Fekete-Győr: az élet csak akkor lehet újra normális, ha beoltatjuk magunkat

HírKlikk 2020. november 24. 17:50 2020. nov. 24. 17:50

A Momentum elnöke szerint, a vírustagadók és a vakcina-szkeptikusok számán múlhat rengeteg magyar élete.

Fekete-Győr András online sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy az év végét rengeteg haláleset és egyre növekvő munkanélküliség árnyékolja be, „a kormány elkésett, kapkodó lépései miatt pedig százezreknél köszönt be fekete karácsony”.

Hozzátette, hogy ennek ellenére, vannak reményteli események a világban. Ilyen az is, hogy már több vakcina hatékonynak bizonyult a koronavírus ellen, sorozatgyártásukat pedig akár idén is megkezdhetik.

„Az élet csak akkor térhet vissza a normális kerékvágásba Magyarországon, ha mindannyian beoltatjuk magunkat a hatékony és bevizsgált vakcinával. A vírustagadók és vakcina-szkeptikusok számán rengeteg magyar élete múlhat: ha nem oltatják be magukat elegen, ha az átoltottság nem éri el a 70-80 százalékot, 2021 őszén egy fellángoló hullámmal térhet vissza a vírus, így akik nem oltatják be magukat, potenciális veszélyt jelentenek majd mind magukra, mind a társadalomra nézve” – fogalmazta meg a politikus, hozzátéve, hogy emellett szerinte nyilvános oltási tervvel és sorrenddel kell készülnie a kormánynak, hogy azok kapják meg először az oltást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá: az egészségügyi dolgozók, a gazdaságilag és társadalmilag kritikus iparágakban dolgozók, a magas kockázattal rendelkező, idős vagy beteg egyének.

„Amint engedélyezik Magyarországon is, oltassátok be ti is magatokat, és kérjétek erre családtagjaitokat, ismerőseiteket is! Közös felelősségünk a járvány megállítása, közös felelősségünk, hogy az élet újra visszatérjen a normális kerékvágásba” – üzente Fekete-Győr.

Forrás: Facebook