Fekete zászló

Somfai Péter 2021. április 20. 17:28 2021. ápr. 20. 17:28

Hihetetlen, hová jutottunk. Ebben az országban már a halálból is lehet politikát csinálni. Az elmúlt hónapokban 25 ezer ember életét vette el a járvány, és még nincs vége, mert ki tudja, hány családra leselkedik tragédia. Ameddig nem sikerül megfékezni ennek az alattomos vírusnak a terjedését, senki nem lehet biztonságban, minden rendelkezésünkre álló eszközt – vakcinát, maszkot, távolság tartást, gyakori kézmosást – be kell vetni, hogy megvédjük ettől a betegségtől önmagunkat, családunkat és mindenki mást, akivel a társadalmi érintkezés során kapcsolatba kerülünk.

Azt a kisvárosnyi embert, akiket már elragadott a halál, nem lehet visszahozni, de miért ne őrizhetnénk meg az emléküket? Miért ne hajthatnánk fejet az áldozatok emléke előtt? Az egész világ így tesz. Van, ahol sok ezernyi zászlócskát tűznek ki egy liget gyepére, Prágában 25 ezer keresztet festettek az egyik tér kockaköveire, a Margitszigeten is már 20 ezer „dedikált” követ helyezett el Új Világ Néppárt, és alighanem követni fogják még újabbak is a szigeti kavicsok sorát. Talán ezért sem ördögtől való kezdeményezés, amit a Demokratikus Koalíció a napokban javasolt: a magyar és az erdélyi zászló mellett, ezekben a nehéz napokban helye volna az ország házának homlokzatán a gyász lobogójának is. 

Persze tudjuk, a T. Ház komor tekintetű ura nagyon finnyás abban a kérdésben, milyen zászlót hajlandó megtűrni hivatala homlokzatán. A székely zászló kitűzését ő maga kezdeményezte még 2013-ban, a nemzeti szolidaritás jeleként, mondván, annak mindaddig helye lesz ott, amíg Romániában az európai szellemiséggel ellentétes módon tiltják és büntetik a székely zászló használatát. Az Európai Unió kék-csillagos lobogóját illetően kicsit finnyásabb a házelnök. Noha az unió a tágabb hazánk, az európai zászló használatáról törvény is rendelkezik, amely ugyan előírja, hogy azokra a középületekre kell kirakni, amelyeken a nemzeti lobogó is kint van, de ez alól az Országgyűlés épülete kivétel, mert a Fidesz oda nem engedi kitűzni az aranycsillagos lobogót. 

Mifelénk már senki nem lepődik meg azon, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Még a gyász néma perceiben is úgy hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt a politikusok, hogy valami bántót csak odamorognak a bajszuk alatt a másiknak. A DK-s Varga Zoltán sem tudta megállni, hogy ne „halálkormányozzon” meg „adriázzon” egy kicsit miközben a gyászt illetően teljesen jogos javaslattal állt elő a frakciójuk. Na, erre a válasz sem késett: „Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat és most is az oltás ellen kampányol. A DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el az oltást, megbetegedett és életét vesztette”. (Ebből legalább azt megtudhattuk, hogy a fertőzésben elhunyt fideszes politikusok is titokban mind Gyurcsány hívek lehettek, s lám, mi lett a vesztük!) 

Hogy meddig lesz fekete zászló a parlamenti ablakban? Nagy tételben mernék fogadni, hogy nem sokáig. Amikor e sorokat írom, a házelnök még nem szólalt meg a kérdésben, a fekete zászló sorsáról Kövér László mondja majd ki a verdiktet. Az ellenzék javasolta, ezért alighanem eltakarítja majd onnan, ahogyan az uniós zászlóval is tette.