Felelőtlen nemtörődömség, hogy Magyarországon nem áll rendelkezésre Covid-ellenes vakcina
Teljes felelőtlenségnek és nemtörődömségnek tartja Kökény Mihály az egészségügyi kormányzat részéről, hogy jelenleg nem érhető el Magyarországon a koronavírus-elleni oltóanyag. A kormány teljesen figyelmen kívül hagyja a szakemberek, háziorvosok jelzéseit, holott régóta mondják, hogy egyre több a Covid okozta megbetegedés. Kommunikáció szintjén sem foglalkoznak a védekezéssel, miközben például a sokkal kevesebb embert megbetegítő szamárköhögés kapcsán folyamatosan a tájékoztatás, nem szólva a parlagfűről. A korábbi egészségügyi miniszter szerint a Covid félremenedzselése folytatódik – ahogy sajnos megszokhattuk a járvány 2020-as kitörése óta.
Mint arról a Telex alapján a Hírklikk is beszámolt, augusztus végén lejárt a Magyarországon jelenleg elérhető Covid-vakcinák felhasználhatósága. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) állítja, hogy már dolgoznak az újabb adagok beszerzésén. Arra hivatkoztak, hogy a Covid-vakcinák esetében mostanra az influenzaoltáséhoz hasonló gyakorlat alakult ki: minden évben az épp leginkább terjedő variánshoz igazítják az oltóanyagot, hogy az minél erősebb és naprakészebb védelmet biztosítson. Ugyanakkor arra nem adtak választ, hogy milyen típust és milyen mennyiségben terveznek vásárolni. Ez utóbbiról azt írták, hogy a mennyiséget az előző évek fogyási mutatóit, valamint a kockázati csoportba tartozók számát is figyelembe véve határozták meg. Ugyanakkor azt sem tudni, hogy mikor érkezhet az új vakcina, csak annyit közöltek, hogy továbbra is ingyenes lesz és hazai elérhetőségéről akkor adnak majd tájékoztatást, amikortól a lakosság az oltóhelyeken kérheti az oltást,
Vajon nem veszélyes-e, ha időlegesen nincs oltás a koronavírus ellen? Kökény Mihályt kérdeztük.
„Teljesen felelőtlenség” – volt a korábbi egészségügyi miniszter első reakciója. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tartja meglepőnek a kialakult helyzetet, még ha a hivatalos adatok hiányoznak is arról, hogy terjedőben a Covid. Ha ugyanis másból nem, de a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációjának az – érdekes módon hivatalosan közzétett – emelkedéséből lehet erre következtetni. A szakemberek is hetek óta hangoztatják, de az orvosokat nem kötelezik a bejelentésre, ám a háziorvosok elmondásából lehet tudni, hogy sok a covidos eset. Plusz a légúti fertőzések, esetleg más tünetekkel is kísért egyéb megbetegedések mögött is rendre a koronavírus áll.
És egy ilyen helyzetben Magyarországon nincsenek a raktárakban oltóanyagok, még ha nem is legújabb mutánsok elleniek, hanem hagyják, hogy lejárjon az oltóanyag – fakadt ki a szakember. Aki azt is nehezményezi, hogy az elmúlt hónapokban semmi központi, hivatalos biztatás nem volt arra, hogy az emberek oltassák be magukat. A Coviddal kapcsolatos tájékoztatás, lakossági kommunikáció teljesen megszűnt – ami szintén nemtörődömség, felelőtlenség az egészségügyi kormányzat részéről, szögezte le.
Az pedig egyáltalán nem megnyugtató, hogy majd valamikor beszerzik a vakcinát – húzta alá. Kérdésünkre, vajon veszélyes-e így a helyzet, azt fejtegette, hogy bár a Covid okozta fertőzések nem szezonális jellegűek, nem kötődnek az évszakokhoz, de az ősz azért tudvalevően veszélyesebb, hiszen újranyitottak az iskolák, az emberek a hűvösebb időben több időt töltenek zárt térben – s ahogy korábban mindenki megtanulhatta, ezek a tényezők növelik a fertőzések terjedését.
Nem az NNGYK feladata lenne kézben tartani a dolgokat? – vetettük fel. Kökény szerint az azért „érdekes”, mert miközben folyamatosan kommunikálnak például a parlagfű és egyéb allergiákkal kapcsolatban, s még a sokkal kevesebb embert megbetegítő – igaz, új veszélyt jelentő – szamárköhögéssel kapcsolatban is több mondandójuk van, ugyanakkor a továbbra is velünk élő Covidról hallgatnak. Holott még mindig nem lehet tudni, hogy milyen bajokat okoznak az utóhatások, még folynak az ezirányú vizsgálatok, de az azért már kiderült, hogy súlyos szívbetegségek, tüdőbetegségek és számtalan egyéb, hosszan, akár élethosszig tartó károsodást – összefoglaló néven hosszú Covidot – szenved el a megbetegedett szervezete.
Arra van pénz, hogy cáfolják, ha valaki kétségbe vonja a kormányzat zsenialitását, például a teljesíthetetlen feltételekkel előírt, ellátási romlást okozó ügyeleti rendszer miatt, erről van mondanivalójuk – fejtegette Kökény, megjegyezve: „ezerrel megy a sikerpropaganda, a hazugságok, például arról is, hogy soha ennyi pénzt nem költöttek egészségügyre, ám a lényeges, tényleg fontos dolgokra – mint a Covid elleni védelem – nem pazarolják az energiájukat”.
Akkor folytatódik a Covid félremenedzselése, ahogy azt 2020 óta sajnos tapasztaljuk? – kérdeztük. Kökény szerint a kormányzat sem akkor, sem azóta, sem most nem adott elegendő és megfelelő tájékoztatást. Müller Cecília kiállt két egyenruhás közé és előadta a házi praktikát arra, hogy mit tegyünk. Most meg még azt sem.