Félrevezető, de inkább hibás volt a történelem érettségi egyik feladata a szaktanár szerint

HírKlikk 2020. május 6. 20:23 2020. máj. 6. 20:23

Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint nem kis gond van az idei középszintű történelem érettségi egyik feladatával – írta meg a hvg.hu.

Minimum félrevezető, de inkább hibás az a feladat, amiben a zsidóság helyzetével kapcsolatban kellett a diákoknak több részkérdésre is válaszolnia az idei középszintű történelem érettségin – mondta a HVG oktatási szakportáljának, az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár.

A tanár szerint, a probléma a 9. feladat egyik részkérdésével van, az ugyanis úgy fogalmaz, hogy „A következő képviselői felszólalások az idézett törvény elfogadását megelőző nemzetgyűlési vitán hangzottak el 1920. szeptemberében. Döntse el, melyik forrásra igazak a táblázatban szereplő állítások! Tegyen X jelet a táblázat megfelelő oszlopába! Egy sorban csak egy X jel szerepelhet."

A portál rámutat, hogy ez alatt három forrásból kell eldönteniük a diákoknak, hogy melyik támogatta a törvényjavaslatot, és melyik kifogásolta azt, hogy a zsidókat bűnbaknak tekintsék, azonban ha egy sorban csak egy X-et tehetnek a diákok, egy forrás kimarad.

A szaktanár úgy összegzett, a megoldáshoz nagyon alaposan el kellett olvasni minden forrást és a kérdést is, különben pontot veszíthettek. A nyilatkozó szerint, „az ennyire árnyalt feladatok nem középszintre, hanem emelt szintre valóak, így sokan bukhatnak pontokat" – írja a hvg.hu.