Festmény készül Borkai Zsolt szerelmi bánatáról
Korábban a Hírklikk is beszámolt drMáriás Schmidt Szűz Mária és kisdede Ungár Péter a NER templomában című művének megszületéséről. A művész most a Magyar Narancsnak adott interjút, amelyben említést tett készülő festményeiről is.
drMáriás elárulta, hogy az említett anya-fiú ábrázolásra van már pár érdeklődő, maga Ungár is megkereste, de a művei amúgy nem azért készülnek, hogy elkeljenek, hanem azért, mert egyszer csak ihlete támad, aztán egyszerre fest és nevet. Ennek ellenére, örül annak, ha valakinek van annyi humorérzéke és nyitottsága, hogy megkívánja a magáról készült képet. Erre említett is pár nevet Karácsony Gergelytől, Kósa Lajosig – utóbbiról úgy tudja, hogy az irodájában lóg a róla készült drMáriás-portré.
A festő azt is elárulta, min dolgozik éppen: „Most épp egy Borkai-festmény készül, ahol szerelmi bánatát jelenítem meg a nagy csatán túl, egy George Grosz-i jelenetben mindazokkal az attribútumokkal, amelyek ehhez kötődhetnek: süllyedő hajó, néhány aranyrúd és az esetleges öngyilkossághoz szükséges dolgok az alkoholtól a pisztolyig".