Filippov Gábor: megszűnt a jövőorientált gondolkodás

– Fecsegek, pontosabban kifecsegem az előzetes beszélgetésünket, amikor is azt mondta, hogy a munkahelyén, az Egyensúly Intézetnél szerződésben vállalták, hogy aktuálpolitikai témákban nem nyilatkoznak. De az intézet neve is aktuálpolitikai tartalmú, nem?

– Ezt hogy érti?

– Arra utal az elnevezés, hogy ez az egyensúly – másként a fékek és ellensúlyok rendszere – nincs rendben Magyarországon…

– Umberto Eco mondja, hogy az a jó cím, amelybe mindenki azt láthat bele, amit szeretne. Ez is egy értelmezés, de mi azt szoktuk mondani, hogy kétféle értelemben szeretnénk valamiféle egyensúlyt a magyar közbeszédben. Az egyik az, hogy ne kizárólag a múltról és a sérelmeinkről beszéljünk, legalább ennyi szó essék a nyilvánosságban a jövőről is. Olyan időszakban élünk, amikor bizonyos hosszú távú trendek alapvetően változtatják meg a jövőbeli életünket. Nem mondjuk, hogy ne beszéljünk szimbolikus kérdésekről meg pártpolitikáról, de legalább ennyit vagy megközelítően ennyit foglalkozzunk a jövő problémáival is. A másik, és ez talán még fontosabb: ma egy közéleti interjú 99 százalékban pártpolitika – összefogás, Orbán vagy nem Orbán – és jó esetben is nagyjából csupán egy százalék a szakpolitika. Természetesen elfogadjuk, hogy a pártpolitika és a hatalom megszerzése nagyon fontos, de legalább ennyire fontos, hogy mit kellene kezdeni a hatalommal. Márpedig erről – a magyar közéletben legalábbis – szinte egyáltalán nem esik szó. Én rengeteg olyan interjút hallok, olvasok, ahol egy-egy politikus arra panaszkodik, hogy senki nem kérdezi meg őt a víziójáról, hogy mit is akarnak kezdeni az országgal, de közben ő maga sem erről beszél. Mi azt szeretnénk – mondjuk így – kierőszakolni, hogy többet beszéljünk arról: mire is való a hatalom, hogy mit is kellene tenni.

– Az ön eddigi munkásságát figyelve, azt tapasztaltam, hogy mindig is igyekezett fölérepülni a napi történéseknek, és a trendekről beszélni. Márpedig ebben a szemléletben benne van a jelen kritikája, nem?

– Ha minden tökéletesen menne, nem lenne szükség a mi munkánkra. A különbség elsősorban abban keresendő, hogy mi nem kormányok munkáját értékeljük, nem arról beszélünk, egy-egy politikus mit csinált jól és a másiknak miben van igaza. Mi általában kormányokon átívelő trendeket elemzünk, amelyek világnézettől függetlenül, mindenki életét érintik. Például a munkaerőpiac átalakulását, a klímaváltozás hatásait, a magyar gazdaság rossz szerkezetét… Ezek nem egy-egy kormányhoz köthető problémák, még akkor sem, ha amúgy el lehetne kezdeni kiosztani a felelősséget… Természetesen nekünk is megvan erről a magunk véleménye – az Intézeten belül is olykor eltérően –, de számunkra az a lényeges, hogy ezekkel a folyamatokkal mit lehet kezdeni, hogyan kell meghatározó változásokra reagálni, kitörési lehetőségeket keresni. Mi ezt, az itt jelentkező hiátust igyekszünk pótolni.

– De ahhoz képest, amilyen állapotok uralkodnak ma Magyarországon, nem szaladnak egy kicsit előre?

– Sőt, pont ez a célunk. Épp az az állításunk, hogy vannak olyan kihívások, amelyek hosszú távon fejtik ki hatásukat, vagyis hosszú távra érdemes tervezni velük kapcsolatban. Az automatizációt, vagy a társadalom elöregedését nem nagyon érdekli, hogy épp ki van hatalmon, vagy hogy milyen a politikai rendszer természete – ezekre így is, úgy is reagálni kell, és mi ezekhez a válaszokhoz próbálunk hozzájárulni. Nem állítom, hogy nem fontos a pártpolitika és a kormány aktuális összetétele, de ezzel az aspektussal, a politika tartalmi részével úgy látjuk, senki nem foglalkozik rendszerezetten, programszerűen.

– Makacsul ragaszkodom hozzá, hogy az Egyensúly Intézet nem lökheti magát ki a világűrbe, miközben itt élünk.

– A mi felfogásunk csak Magyarországon számít különlegesnek. Az, hogy egy think thank ne a napi politikai csatározásokat elemezze, esetleg egyetlen párt vagy politikai oldal érdekeit szolgálja, hanem az egész országnak kínáljon szakpolitikai alternatívát, csak nálunk furcsa. Ez nem csak az USA-ban, Németországban vagy Japánban, de a visegrádi régióban is megszokott. Az a mi megszállottságunk, hogy ha valaki bármit mond politikai kérdésekről, azonnal azt keressük, kinek az érdekeit szolgálja, kivel áll szemben, milyen titkos összeesküvés része. Ezzel együtt értem a kérdés lényegét, és kívülről nézve, talán én is a hátsó szándékot keresném. De amit mi a levegőtisztaság, az oktatás reformja vagy a gazdasági növekedés ösztönzése tekintetében javasolunk, azt a Fidesz ugyanúgy meg tudná valósítani, mint az ellenzék, ha kormányra kerülne. Bennünket tényleg nem érdekel, hogy ki valósítja meg, kizárólag az, hogy megvalósítsák. Nyilván az lenne ideális, ha legalább a fő célokban konszenzus alakulna ki a különböző felek között.

– Van vevő erre a földönkívüliségre?

– Persze, már ha így nevezzük, bár én inkább mondanám talajmentiségnek. Manapság általában olyan kérdések tematizálják a közbeszédet, amelyek egy reális problémarangsorban talán nem lennének a tíz legfontosabb kérdés között. Mi olyan témákat szeretnénk beemelni a nyilvánosságba, amelyek húsba vágóan ott vannak a legfontosabbak között. Ebben az értelemben képviselünk kifejezetten „talajmenti” nézőpontot: igyekszünk a valóban feszítő, a hétköznapi életünket befolyásoló problémákkal foglalkozni. De hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, mindkét oldalon határozott nyitottságot látunk, ami persze nem azt jelenti, hogy holnaptól minden oldal arról fog beszélni, hogy milyen érdekes az Egyensúly Intézet munkája, de nem is ezt szeretnénk elérni. Azt szoktuk mondani, hogy mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél többet lopjanak tőlünk, anélkül, hogy megjelölnék a forrást; a lényeg, hogy próbálják megvalósítani a javaslatainkat. Sajnos nem igaz, amit mi is hittünk korábban, hogy a színfalak mögött mindenütt ezerrel folyik a szakpolitikai munka, és ott vannak az alternatívák, az innovatív programok, és mindenki csak arra vár, hogy végrehajthassa. Ehelyett azt látjuk, hogy a csatazajban megszűnt az az innovatív, jövőorientált gondolkodás, amire pedig mindenképpen szükség lenne.

– De miért szűnt meg? És akkor már megint aktuálpolitikai kérdésnél tartunk…

– Szerintem pont azért, mert a nyilvánosságban aktuálpolitikával, szimbolikus ügyekkel lehet jutalompontokat szerezni, olyan ügyekkel, amelyek kapcsán a választó könnyedén tudja azonosítani a „jó” és a „rossz” oldalt. Kétségtelen, ezt nem lehet elérni komplex szakpolitikai problémák boncolgatásával, Magyarországon különösen nem, ahol már régen felborult ez a bizonyos egyensúly. Egy érett, demokratikus közbeszédben jut legalább húsz százaléknyi felület a szakpolitikának, az ellentétes nézetek ütköztetésének; nálunk ennyi sem, és mi ezen szeretnénk változtatni. Szerintünk nem lehetetlen populáris módon, akár szavazatszerzés igényével is beszélgetni ezekről a kérdésekről, csak eddig nem voltak olyan ösztönzők a pártpolitikában, amelyek erre késztették volna a politikusokat. 

– Ez azt jelenti, hogy az Egyensúly intézet az olyan napi ügyeket, amelyek erősen borzolják a közvélemény idegrendszerét, mint például a megfigyelési ügy vagy a homofób törvény, elengedi a füle mellett? 

– Magánszemélyként nyilván nem, a magánéletünkben mi is sokat beszélgetünk ilyen kérdésekről is, de agytrösztként mással foglalkozunk. Egy állatorvost senki nem kérdez meg arról, hogy miért nem nyilvánul meg a megfigyelési ügyben, mert magától értetődőnek veszik, hogy az állatorvos állatokat gyógyít. A szakpolitika kutatóinak ugyanígy nem a pártpolitikai ügyekkel való foglalkozás a dolguk. Ez csak elvenné az időt és a figyelmet attól, amiről különben más nem beszél.

– Értem én a szándékot, de ha az intézetnek arra a javaslatára gondolok, amelyben a választói korhatárt 16 évre szállítaná le, vagy általánossá tenné az elektronikus szavazás lehetőségét, akkor nagyon szemellenzősnek kell lennem, hogy ne tekintsem őket a napi politikai részének. Pláne, ha arra gondolok, hogy a kormány a homofób törvény esetében 18 évben húzta meg a korhatárt… Szóval, az Egyensúly ötlete olyan, mintha szándékosan kontrázná a kormányt…

– De ez éppen azt mutatja, hogy nem vagyunk a világűrben, hanem nagyon is a valóság talaján állunk. Attól nem tartunk, hogy adott esetben bármelyik politikai szereplővel konfrontálódjunk. Amire mi figyelünk, az az, hogy ne legyen olyan javaslatunk, amelyik a releváns szereplők közül bárkinek hosszú távon ideológiai alapon lvállalhatatlan lenne. A választói korhatár leszállításánál például felkészülési időt hagynánk a pártoknak. A határon túliak szavazati jogáról is kevesebb lenne a vita, ha minden párt felkészülhetett volna rá, és nem az lenne az egésznek az optikája, hogy a változtatás csak az egyik politikai oldal érdekeit szolgálja. Mi minden érzékeny kérdésben azt mondjuk, várjuk ki azt a néhány évet, ameddig minden politikai oldal felkészülhet a változásra, és onnantól kezdve, ne azon vitatkozzunk, hogy az új helyzet melyik oldalnak kedvez, hanem arról, hogy az miért jó az ország egészének. Ha már a választói korhatárt említette, ez esetben éppen az lenne a stratégiai cél, hogy a fiatalokat, a jövő munkavállalóit jobban bevonjuk a politikába, hogy a problémáik sokkal erőteljesebben jelenjenek meg a pártok programjában.

– Ezt értem, és látom is. De hol vannak a javaslataikra a vevők?

– A munkánk jelentős részét az teszi ki, hogy leülünk beszélgetni politikusokkal, oldaltól függetlenül, persze bizonyos korlátok között. Neonáci csoportokkal nyilván nem ülünk le beszélgetni, ott nehéz lenne megtalálni a közös nyelvet, de ilyen extremitásoktól eltekintve, tényleg bárkivel. Számunkra nem az a fontos, hogy mindenben egyetértsünk, hanem, hogy politikai döntéshozókat, kulturális szereplőket vagy gazdasági aktorokat meggyőzzünk arról, amit mi gondolunk, hogy amiről beszélünk, az fontos nemzeti ügy, amely adott esetben az ő ideológiai regiszterükben is „megzenésíthető”. Nem az a célunk, hogy idézgessenek minket, hanem, hogy a javaslatainkat megvalósítsák. 

– Abból a magasból, vagy a talaj szintjéről, ahogy ön mondta, hogy látszik: mennyi időre van szüksége Magyarországnak, hogy legyen egyensúly? 

– Mi igyekszünk mindent megtenni ennek érdekében, de nyilván mi sem vagyunk mindenhatók – mi a tartalmat szolgáltatjuk, de a megvalósításhoz politikai akarat kell. Arra törekszünk, hogy a politikusok számára érthető nyelven és logikával mondjuk el a problémákat, akár azt, hogy a konszolidált pártverseny, a szélsőséges politikai polarizáció felszámolása hosszú távon minden oldalnak az érdeke. A kiegyensúlyozott pártverseny, egy jól berendezett alkotmányos intézményrendszer egy ország gazdasági versenyképessége szempontjából is fontos. Jósolgatni nem fogok, hogy ez mikorra fog diadalra jutni, viszont azt kijelenthetem: a politika és a gazdaság meghatározó köreiben van nyitottság ezekre a gondolatokra – világnézeti oldaltól függetlenül.