Fleck Zoltán: ez egy cinikus autokrácia, amiben rángatják a parlamenti bábokat

Millei Ilona 2023. augusztus 1. 14:00 2023. aug. 1. 14:00

Zavar van Svédország NATO-csatlakozása ügyében a kormány, a Fidesz-frakció, a Fidesz, mint állampárt és a parlament köreiben – véli Fleck Zoltán jogszociológus. A jogász, egyetemi tanár szerint két dolgot kell egyszerre eljátszani: nemzetközi szintéren azt, hogy mi nem vagyunk ellenségei a szövetségi rendszernek, viszont teljesíteni kell az autokratikus baráti elvárásokat Oroszország, Törökország felé is. Az pedig, hogy Kövér az ellenzéki pártok kezdeményezésére összehívja a parlamenti ülést, csak játék, de a színházat fenn kell tartani, ezen áll az egész Orbán-rendszer.

– Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter már a legutóbbi kormányinfón jelezte, hogy a Fidesz-frakció nem megy el a parlament ülésére és így is lett. Mindössze 45 ellenzéki képviselő jelent és így az ülés határozatképtelen volt. Magyarázható-e ez bármiképpen?

– Abban a konkrét ügyben, ami Svédország NATO-csatlakozása, nagyon érdekes történés van. A kormány, a Fidesz-frakció a Fidesz, mint állampárt és a parlament máshogy kommunikál és máshogy működik. Szerintem teljes a zavar abban az értelemben, hogy először el kell eljátszani nemzetközi színtéren, hogy mi nem vagyunk ellenségei a szövetségi rendszernek, tehát nem vagyunk kívül azon. Megjegyzem, azért ez elég veszélyes játék egy ilyen kicsi és a keleti agresszióhoz közel levő ország számára, ráadásul egy olyan helyzetben, amikor – gazdasági válság idején – pénzek függnek attól, hogy mennyire vagyunk benne egy ilyen nyugati szövetségi rendszerben. Ugyanakkor viszont teljesíteni kell az autokratikus baráti elvárásokat, Oroszország, Törökország felé. Ezek azok a működő nemzetközi kapcsolatok, amelyek még Orbán kezében vannak. Ez magyarázza azt a példátlan jelenséget, hogy a magyar állam álláspontja a török államétól függött. Ez kiderült az elmúlt hetekben. Ezek után az csak játék, hogy Kövér összehívja a parlamenti ülést, ami pedig nyilvánvalóan egy üres forma, mert itt nem történik, nem is történhet semmi, hisz' nem vesz részt rajta a kormánypárt. A parlament álláspontja egyáltalán nem befolyásolja a kormány nemzetközi véleményét. Vagyis egyszerre kell két dolognak megfelelni, ezért a zavar. 

Viszont a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői, Kocsis Máté és Simicskó István levélben közölték, hogy ugyan nem jelennek meg az ülésen, de kérték, hogy szavazógéppel ellenőrizzék a képviselők számát. Ez mire utal? 

– Ez már teljesen értelmetlen egy olyan rendszerben, ahol egyáltalán nem működik a parlamentarizmus. Őszintén szólva, az, hogy mi történik a parlamentben, már nem érdekel senkit. Most azt mutatja a kormány, hogy a parlament nem szavazza meg a svédek csatlakozását. Ugyanakkor az teljesen világos, hogy nemzetközileg ez megint botrány, és megint csak az van benne, hogy bár Törökországgal együtt a Fidesz-kormány hivatalosan nem akadályozhatja a csatlakozást, de a késlekedésért a magyar parlamentre tolja a felelősséget. Ugyanakkor az is teljesen világos, hogy a parlamentnek nincsen játéktere ebben a kérdésben. A parlamenti Fidesz-frakció azt csinálja, amit a párt akar, az ellenzék pedig vergődik ebben a helyzetben. Én nem látom annak az értelmét, amit ezzel a „szavazatfigyeléssel” bejelentetett a két politikus, ennek nincs is jelentősége. 

Ez azért elég cinikus játék.

– Persze. Az is, amikor azt mondják, hogy itt vita van, meg eljátsszák, hogy parlamentarizmus van, közben pedig teljesen világos, hogy nincs egyik sem. És az is világos – egyúttal a legszomorúbb a magyar állampolgár szempontjából –, hogy az Orbán-kormány a sárba tiporta a magyar állam szuverenitását azzal, hogy Svédország NATO-csatlakozásában a saját döntése helyett egy idegen autokrácia döntésének veti alá magát. És ezt még csak nem is tagadják, ugyanakkor eljátsszák, mintha itt működne a parlament. Igaza van, ez egy cinikus autokrácia, amiben rángatják ezeket a bábokat. Úgy teszünk, mintha bármi jelentősége lenne annak, hogy a Fidesz-frakció nem jelenik meg a magyar parlamentben, miközben egyébként a svéd NATO-csatlakozás egy nagyon fontos kérdés, mert Európa biztonsága függ tőle. 

Az ellenzék más kérdéseket is bevitt – volna – a hétfői rendkívüli ülésre, köztük a kormány által tervezett megszorítások miatt a magyar családok megsegítése érdekében szükséges intézkedéseket, vagy az Erasmus- és a Horizont-programok finanszírozásának biztosítását.  

– Én értem, hogy mindent megpróbál az ellenzék, és világos, hogy lényeges kérdéseket akartak volna tárgyalni. Az is világos, hogy mire tartja ezeket a lényeges kérdéseket a Fidesz. Oda se megy, ahol ezek a kérdések fölmerülnek, majd ő egyedül eldönti, hogy mi legyen. Az ellenzéknek semmi köze hozzájuk. Az ellenzék minimálisan sem tudja befolyásolni, hogy mi történik a magyar jogrendszerben, a magyar politikai döntéshozásban. A fideszesek nem is akarják fenntartani azt a látszatot, hogy az ellenzéknek bármilyen előterjesztése bármennyire is befolyásolná a magyar döntéshozókat. Itt nincs különbség a kormány és a parlament között, a Fidesz-frakció a kormány, a parlament a Fidesz. Ez „az ellenzék miért ugrál közben, mikor be se lát az ajtón” attitűd.  Nincs köze a döntésekhez. Ez egyébként szimbolikusan látszik ebből az esetből, miközben ezek lényeges kérdések, milliárdokról van szó, egzisztenciák, hallgatói ösztöndíjak, valamint az ország uniós sorsa függnek tőle. És a fideszesek oda se mennek. 

2010 óta ez a tizenhetedik ilyen alkalom, hogy a kormánypártok bojkottálták a rendkívüli ülést. Ha ez a parlamentáris demokrácia semmibevétele, akkor Kövér László mégis miért játszotta el, hogy összehívja? 

– Mert fenn kell tartani ezt a rendszert. Egy ilyen színházat fenn kell tartani, ezen áll az egész Orbán-rendszer. Ebben az esetben bizonyítani kell, hogy van egy olyan eljárás, amikor a parlamentet összehívják Svédország NATO-csatlakozása ügyében, tehát a parlament úgy tesz, mintha mozogna. De hadd mondjam azt, hogy ez a tetszhalott automatikus rángatózása még. Ez nem igazi parlamentarizmus, itt eljátszanak valamit. Mindenki tudja, hogy itt minden Orbán Viktor személyes döntésétől függ, Svédország NATO-csatlakozása ügyében pedig Recep Tayyip Erdoğan döntésétől függ Orbán döntése. Ez úgy szánalmas, ahogy van. 

De lehet-e hatékonyan föllépni egyáltalán a demokrácia védelmében valahol?

– Egészen biztos, hogy föl lehet lépni, de az is egészen biztos, hogy a parlamentben nem. Biztos, hogy ki kell találni valamit, ami nem parlamentáris eszköz. Látni, hogy mi történik a parlamentben az ellenzék hangjával. Így ennek semmi értelme sincs. Az ellenzéki politikusoknak azokon a fórumokon kell megszólalniuk, ahol az emberek elégedetlensége megjelenik, az autonómiákért való küzdelem folyik, azoknál az önkormányzatoknál, ahol ellenzéki tevékenység zajlik, azoknál a helyi ügyeknél, ahol el lehet mondani, adni egy konkrét ügyet. Amikor eljátsszák a lojális, vagy nem lojális ellenzék szerepét egy olyan helyzetben, amikor nyilvánvaló, hogy semmibe veszik őket, akkor csak részt vesznek egy bohóckodásban, aminek semmi jogi értelme nincs.