Folytatódik a fideszes kormány brutális támadása az önkormányzatok ellen

HírKlikk 2021. január 13. 17:35 2021. jan. 13. 17:35

A 2022-es parlamenti választások egyik tétje az önkormányzatok jövője, mert a jelek szerint idén is folytatódik a fideszes kormányzat „brutális támadása” az önkormányzatok ellen – mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, Simon Gáborral, az MSZP miskolci elnökével és Varga László országgyűlési képviselővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Molnár azt mondta: tavaly a Fidesz a járványhelyzetre való hivatkozással elsősorban nem a járvánnyal, hanem az önkormányzatokkal, és főleg az ellenzéki önkormányzatokkal folytatott küzdelmet.

„Az önkormányzatiság nemcsak egy jogelv”. Nemcsak a fékek és ellensúlyok rendszerének fontos eleme, hanem arról is szól, hogy az emberek a befizetett adójukról részben maguk dönthetnek-e, helyben, vagy „elnyel mindent a központi hatalom feneketlen kútja” – mutatott rá.

A demokratikus ellenzéki pártok eldöntötték: közös listán, közös programmal, közös miniszterelnök-jelölttel indulnak 2022-ben, és fognak szembemenni a NER hatalmával. Vissza fogják adni az önkormányzatok szabadságát, a saját döntéseiket, a szabad finanszírozást és a helyi választópolgárok döntési szabadságát.

„2022-nek sok tétje van. Az egyik az önkormányzatok jövője” – mondta.

Varga László hangsúlyozta: az iparűzési adó rendszerének év végi átalakítása jelentős bevételkiesést okoz a magyar önkormányzatoknak. Orbán Viktor év végén bejelentette, hogy 25 ezer fő alatti lakosságszámig a településeknek ezt a bevételkiesést kompenzálja. Ezen kívül kompenzálta az elvonást a fideszes vezetésű megyei jogú városoknak, az ellenzékieknek azonban nem.

„Miskolciként egyet tudok mondani: Miskolcon is ugyanolyan emberek élnek, mint egy fideszes megyei jogú városban, vagy egy 25 ezer fő alatti településen.”

„A miskolciaknak is ugyanaz jár. Tehát nekünk, miskolciaknak, egyetlen dolog elfogadható a kormánytól: hogyha a döntése miatt kiesett helyi iparűzési adóbevételeket 100 százalékban pótolja” – szögezte le.

Kiemelte: ezekből a bevételekből lehet a tömegközlekedést működtetni, az utakat kátyúzni, felújításokat és beruházásokat finanszírozni.

„Mélyen elítéljük a kormány ezen intézkedéseit. Elítéljük azt, hogy a városunkat tönkre akarják tenni” – mondta Simon Gábor, a Velünk a Város miskolci önkormányzati frakció vezetője.

Azt mondta: mindenki tudja, hogy a járvány elleni védekezésben is fontos szerepük van az önkormányzatoknak. Miskolc város kiadásai emiatt nem csökkentek, hanem nőttek.

„Ezt a több kiadást kellene kevesebb összegből pótolni. Ez nyilvánvaló képtelenség” – húzta alá, hozzátéve: elvárják a kormánytól, hogy az elvont több milliárdos összeg kompenzációjáról mielőbb tárgyaljon Miskolc vezetésével, és pótolja a város bevételkiesését.

Hozzáfűzte: a kormány célja az volt, hogy büntesse a miskolciakat, mert az önkormányzati választáson nem a Fideszre szavaztak. Az elvonások azonban nem büntetik a miskolciakat, hanem növelik az elszántságukat: 2022-ben két ellenzéki képviselőt akarnak a Parlamentbe küldeni.