Fütyült-e Orbán Londonban? 

Akárhogy is alakult így; egységesen kifütyülték a meccs előtt letérdelt, szolidaritásukat így kifejező íreket, megmutatván a világnak, mi is a magyar virtus. Ez a füttyszó aztán átlengette a következő három EB mérkőzésünket is, hol huhogással, hol újra füttyszóval, hol otromba rigmusokkal jeleztük: a mi népünk utálja a négereket, nehezen viseli a másságot, gyűlöli a románokat és megveti a németeket. 

Állítom: minden ott és akkor, a térdelő íreknél kezdődött. A magyar kormányfő ugyanis kivont karddal védte meg az elszabadult szurkolókat, kiszélesítve a gondolatot: mi nem csupán az írek, vagy a rasszizmus ellen küzdve nem térdelünk le, senki előtt nem teszünk ilyet. Orbán Viktornak eszébe nem jutott figyelmeztetni a szélsőjobb „erényeket” felmutató nézőket, ellenkezőleg: azonosult velük. És onnan kezdve, ezek az emberek menlevelet kaptak minden akciójukhoz; vonulhattak a városban, lendíthették a karjukat, tehettek minden olyat, amit – eleddig hittük – a magyar kormány is hivatalosan elítél. Mostanra azonban meg kellett tapasztalnunk, hogy szó nincs ilyesmiről: a választásokhoz közeledve, nincs az a szélsőséges tett, amit elítélne ez a rezsim, ha támogatásuk szavazatokat ígérhet jövő tavaszra. Sőt: az Orbán dirigálta kórus egyre durvább dalokat vesz elő, mindennapossá lett a németek náci múltjának felemlegetése is, vagyis az a figyelmeztetés, egy hajdan karszalagot – horogkeresztet – viselő nép ne akarjon bennünket kioktatni. A magyar kormány viselkedése pontosan visszatükrözi a Szabadság téri emlékmű gondolatiságát, amely eltolja magától a felelősséget, és saját makulátlanságát hirdeti.

Azt írtam: minden az írek elleni mérkőzésen kezdődött, pedig ez nem igaz. Minden ott kezdődött, amikor Orbán visszanyúlt a Horthy-korszakhoz, illetve át akarta és akarja írni a magyar történelmet. Nem mi tartottunk ki a legtovább a náci Németország mellett, nem mi pakoltunk fel csaknem nyolcszázezer magyar embert a vagonokba, és küldtük a haláltáborokba, csak azért, mert zsidók, vagy melegek, netán cigányok. Nem, Orbánnál a magyar nép és vezetése nem bűnös, de persze a németek azok. Igaz ugyan, hogy ők képesek voltak szembenézni a múltjukkal, bocsánatot kérni elődeik tetteiért, mégis, a mai magyar vezetés egyre gyakrabban emlékezteti őket háborús, emberellenes bűneikre. 

Orbán, ki tudja miért, semmilyen felelősséget, szembenézést nem vár el, ellenkezőleg: egyre inkább ad bíztatást mindazoknak, akiknek alapvető táplálékuk a gyűlölködés. Mi tehát nem térdelünk le, nem azt mutatjuk a világnak, hogy ellene vagyunk mindenfajta embertelenségnek, mi azt mutatjuk, hogy különbek vagyunk másoknál. Azoknál egyébként, akik elvették tőlünk a földünket, megcsonkították Magyarországot, lepaktáltak a kommunistákkal, és mostanra is itt hagyták nekünk utódaikat, a munkásőröket, a komcsikat, mindenféle besúgókat… Tulajdonképpen csak ezeket kellene valahogy kihajtani ebből az országból, hogy tiszta nemzet legyünk. Nem térdeplős, nem olyan, amely fél nagyobbnak mutatni magát, mint amilyen, nem olyan, amelyik nem mer szembefordulni a birodalommal, azaz Brüsszellel. Mi, ha tehettük volna, az EB döntő két csapatát is kifütyüljük, hiszen ők is letérdeltek a meccs előtt. A mi szurkolóink azonban nem lehettek ott Londonban, hogy megmutassák, akkor már tényleg az egész világnak, hogy bennünket nem olyan fából faragtak. Persze, elképzelhető, hogy maga a miniszterelnök, Orbán Viktor ott volt a Wembleyben, és talán az is, hogy egymagában kifütyülte a két csapat tagjait. 

De, mint ahogy nem tudhatjuk, hogy Orbán ott volt-e Londonban, azt sem, hogy – képviselve a szavazó táborát – fütyült volna. Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy nem térdelt le.