Gábor György: út a judeofóbiától az antiszemitizmuson át a liberalizmus gyűlöletéig – 1. rész

Valójában mikor kezdődött az antiszemitizmus, és egyáltalán miért alakult ki? 

Először három fogalmat kell tisztázni, mert, ha nem tesszük, akkor az egészet nem értjük meg. Ez a három fogalom kronológiailag is így jelentkezett: a judeofóbia, az antijudaiuzmus és az antiszemitizmus. Ez a három fogalom teljesen más dolgot takar, más a lényege, tehát nem lehet az egyiket a másikkal összekeverni, viszont az kétségtelen, hogy egyik táplálkozik a másikból. Vannak olyan toposzok, amelyek egyikből a másikba mennek át. 

Mi a judeofóbia?

Azt jelenti, amit a szó maga is jelent, a zsidóktól való irtózást, félelmet, a zsidók elutasítását. Ez az antikvitásban keletkezett, antik fogalom. A judeofóbia leginkább a görög és a római szerzőkre volt jellemző, de nem volt egyedi dolog. A görög és a római szerzők mindazokat, akik nem tartoztak a görög, vagy a római világhoz, akik esetleg más nyelven beszéltek, máshonnan érkeztek, mind lenézték. A judeofóbia leginkább a szokásokkal volt kapcsolatos. Mivel nem ismerték a zsidók szokásait, azok idegenek voltak, és ezért kigúnyolták. Nem tudták, hogy mi a sábesz, „szombat”, csak azt hallották, hogy van valami napjuk, amikor nem dolgoznak. Miután a pihenőnap az antik világban teljesen ismeretlen volt, ebből arra következtettek, hogy ez egy lusta nép, amely rühell dolgozni, inkább csak a pihenéssel foglalkozik. Miközben a zsidóknak a pihenőnap olyan fontos volt, hogy az mindenkinek, a rabszolgáknak, sőt, még az állatnak is járt. Utóbbiakat sem lehetett kihajtani szombaton. Egy másik ilyen példa a disznóhús fogyasztása. Philón az alexandriai filozófus volt az, akit a zsidók megválasztottak, hogy az Alexandriában kitört zsidóellenes pogromok ügyében Caligulához menjen egy küldöttséggel. Nagy nehezen be is jutott a császárhoz, aki szinte meg sem hallgatta őt, hanem rögtön azt kérdezte. „mondd, ti tényleg nem eszitek a disznót”. Philón mondta, hogy nem. Erre Caligula röhögve az ágyasaihoz fordult, és azt mondta: „ezekkel a zsidókkal nincs semmi baj, ezek egyszerűen csak hülyék, mert a legfinomabb húst nem eszik.” De ugyanilyen csipkelődő, vagy durvább támadásoknak volt kitéve minden más nép – például a „retekszagút böfögő” germánok –, amelyik nem a görög, vagy nem a római. Ezek a jellegzetesen a görög, illetve a római kultúrfölény pozíciójából fogalmazódtak meg. Itt már tisztán látszódott, hogy az előítéletek egyik legfőbb forrása a teljes tudatlanság, a féltájékozottság, félinformáltság volt. Például Horatius, aki a Római Birodalom költészetének egyik legjelentősebb figurája volt, egy helyen leírja, hogy a zsidóknál mindig korom van és kosz – egyébként a gyertyagyújtás miatt –, és szombatonként böjtölnek. Ebből látszik, hogy félinformációkkal rendelkezett Horatius. Ugyan van böjtnap a zsidóknál, de a szombat nem az. Miért kéne szombaton böjtölni? De ő összemosta ezeket. Azt is mondták a zsidókról, hogy ezek embergyűlölők, mert nem ülnek le másokkal egy asztalhoz. Ha ismerték volna a zsidók törvényeit, nem mondtak volna ilyen butaságot. Nem azért nem ültek le egy asztalhoz másokkal, mert embergyűlölők voltak, hanem azért, mert nem ehették ugyanazokat az ételeket. Szigorú törvényeik voltak arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket ehetnek meg, és milyeneket nem. Ez volt az ok. Egyébként a judefóbiával kapcsolatosan Josephus Flavius, a nagy zsidó történetíró – aki görögül írta a munkáit – volt az, aki egy egész könyvet írt erről Apión ellen címmel. Ő pontról pontra cáfolta a korabeli judeofób vádakat és állításokat, csak hát irracionális érvekkel szemben nem lehet racionálisan érvelni. Nagyon sok támadás érte a zsidókat, például: nem is igaz, hogy Egyiptomból kivonultak, egyszerűen kiutasították őket, mert bélpoklosok voltak. Emellett egy csomó ilyen létezett, és mindez egy másik nép lenézéséből fakadt. Ez a judeofóbia. 

Mi az antijudaiuzmus?

Az antijudaizmus már a keresztény korszakra volt jellemző, amelyik mégis csak a judaizmusból eredt, oda tartozott. Jézus követőinek az első egy-két-három generációja még mind körülmetélt zsidó volt, ahogy Jézus és tanítványai is azok voltak. Egy idő után már a körülmetélés nem volt kötelező, és ez volt a páli fordulat lényege. Előtte nagy viták voltak a tanítványok között róla, főleg Péter és Pál között arról, hogy aki kívülről érkezett a kereszténységbe, annak előtte zsidónak kell lennie, vagy sem. Péter elutasította, azt mondta, mi dolgom nekem a körülmetéletlenekkel, én nem foglalkozom velük. Pál pedig, amikor kinyitotta a kereszténységet a „pogány” világ felé, azt mondta, hogy a körülmetélés törvényét és az étkezési törvényeket a zsidók kapták, ez a zsidóknak kötelező, tehát nem lehet kötelezővé tenni a nem zsidók számára. Így indult el a nagy áramlás, érkeztek be nagy számban a „pogányok”. Amikor pedig már ők voltak többségben, akkor ennek a pogánykereszténységnek valahogy definiálni kellett önmagát. A zsidó hagyományt nem tudta lerúgni magáról, hiszen egy az isten, ugyanaz az isten. Ráadásul fontos volt nekik a zsidókhoz való kapcsolódás azért is, mert egy olyan korban éltek, amikor egy vitában az számított igazán, hogy kinek van ősibb tanítása. Volt egy Kelszosz nevű, II. századi pogány filozófus, aki nekiment a zsidóknak és a keresztényeknek – akkoriban keverték őket, számukra mindegy volt –, mert ezek egyisten hívők, gúnyolta mindkettőjüket, de azt mondta, hogy a zsidóknak legalább ősibb törvényeik vannak, és azt kérdezte a keresztényektől: „ti mit akartok, csak most érkeztetek”.  Vagyis, ezért sem rúghatta le magáról a kereszténység a zsidó eredetet, bár voltak rá kísérletek. Egy Markion nevű, II. századi figura megpróbálta leválasztani a kereszténységet a zsidóságról, és azt hirdette, hogy a zsidók istene nem azonos a keresztények istenével. De pillanatok alatt eretnekké nyilvánították. Vagyis ez, ahogy az összes többi ilyen kísérlet sem ment. Ugyanakkor valahogy értelmezni kellett, hogy mi van a zsidósággal. Ekkor alakul ki az a tanítás, aminek az alapján létrejön, kialakul a keresztény antijudeizmus. Ennek a lényege, hogy a kereszténység önmagáról kezd úgy beszélni, hogy mi vagyunk az igazi, a valódi Izrael, a zsidóság eljátszotta a törvényeket, az isteni bizalmat, letértek a törvény útjáról, üldözték a prófétáikat. Azt mondták a keresztények, mi kaptuk meg a stafétabotot, az istennek egy új népre volt szüksége, ezek vagyunk mi, és egy új szövetségre, amit velünk kötött meg, mert a régi már elavult. Kialakult egy tipológikus bibliaszemlélet, ami két dolgot jelentetett: az egyik az volt, hogy ami pozitív dolgot találtak a héber bibliában, vagyis az Ószövetségben, arra azt mondták, ez már ránk vonatkozik, keresztényekre. Mindennek megtalálták az előképét, például a körülmetélés a keresztség előképe volt. Amit lehetett, azt magukra vonatkoztatták, már csak róluk volt szó. Ami rosszat találtak, azt pedig a zsidóságra vonatkoztatták, és azt mondták: látjátok, ezért kellett egy új népet találni. Ez a folyamat vezetett el odáig, hogy egyre inkább démonizálódik a zsidóság, és szép lassan az antikrisztus, a sátán népévé válik, sátáni tulajdonságokkal látják el. Ugyanis azt mondják a keresztények, hogyha van Jézus – márpedig van –, és ha van Jézusnak népe, ez pedig a kereszténység, továbbá, ha van antikrisztus – márpedig van –, akkor az antikrisztus népe a zsidóság. A harc pedig az idők végezetéig folyik Krisztus és az antikrisztius népe között. Az idők végezetén majd legyőzi Krisztus az antikrisztust, és ezzel ugyanígy a zsidóság is le lesz győzve. Ezután a zsidóság egyre inkább ördögi vonásokat kap. Ezért nevezik a zsidóságot istengyilkos népnek, aztán azt mondják, hogy ők feszítették meg Jézust, annál nagyobb sátáni bűnt pedig nem lehet elkövetni, minthogy megölik isten egyszülőtt fiát. Ezért hangzott el évszázadokon át folyamatosan a rituális gyilkosság, vagy a kútmérgezés vádja, aminél sátánibb dolgot nem lehet elképzelni. Tehát az antijudeizmus tulajdonképpen egy teológiai alapon megfogalmazódott zsidóellenesség. 

Itt muszáj kiemelni a teológiai alapot, mert ez azt jelentette, hogyha egy zsidó kikeresztelkedett, akkor megszűnt a probléma. Ez azért fontos, mert az antiszemitizmus, amelyik a fajelméleten nyugszik, ilyet nem csinál majd, ezt nem ismerte el. A fajelmélet kapcsán tudjuk, hogy hányan keresztelkedtek ki, és ugyanúgy a koncentrációs táborban végezték. Az antijudaizmusnál azonban nagyon sokakat ismerünk, akik kikeresztelkedtek, és komoly egyházi karriert futottak be. A probléma abban a pillanatban megszűnt, amikor egy zsidó fölvette a keresztséget. 

Miben különbözik mindettől az antiszemitizmus? 

Az antiszemitizmus XVIII. századi előzmények után jelenik meg, és a XIX. századtól már létezik. Magyarországon is ez utóbbi században jelenik meg, Istóczi Győző Antiszemita Pártja az, amely a zsidóságot már faji alapon definiálja. Ez a gondolkodás a zsidóságot minden rossz forrásának tekinti, a zsidóságot, mint fajt tekinti rossznak és bűnösnek. Ez a gondolat az, ami végighúzódik a történetén. Hitler is, mások is dehumanizálják a zsidóságot, mint egy vírust, bacilust, rágcsálót írják le. Mintha nem is emberi tulajdonságaik lennének. Ezért születik meg az Endlösung („a zsidókérdés végső megoldása) programja. Hiszen egy vírustól is csak akkor tudunk megszabadulni, ha kiirtjuk azt, hát a zsidóságot is, mint az „emberiség vírusát” ki kell irtani. 

Az antiszemitizmus egyik meghatározó oka – és ezt főleg ma fontos elmondani – egy romantikus antikapitalizmus. Ez azt jelenti, hogy a zsidót a kapitalizmussal azonosították. Ez már Shakespeare művében, „A velencei kalmárban” is nagyon pontosan és jól megjelenik. Ez lesz majd a liberalizmus gyűlölete is. Egyre inkább úgy látják, hogy van a zsidó, aki a pénzzel, a kereskedelemmel, a tőkéjével „zsidósítja”, „zsidóvá teszi” a világot, ahol minden a pénzen múlik. Vagyis, most már mindenki lehet zsidó, a világ egyre inkább zsidóssá válik, és ez az a világ, ahol meghatározó a kereskedelem, a pénzgazdálkodás, az ipar stb. Ennek a „bacilusát” írja meg Hitler a „Mein Kampfban”. Ami azt megelőzte, és Hitlerre is nagy hatással volt, az pedig a „A Cion bölcseinek jegyzőkönyve” volt, amiről tudjuk, hogy hamisítvány. De abból már kiolvasható az, hogy minden rosszról a zsidók tehetnek, ők tehetnek az I. világháborúról, ami az Oszmán Birodalom végét jelentette. Minden szerkesztőségben, kiadóknál zsidók ülnek, minden nagy vállalkozás zsidó kézben van, és van egy mögöttes zsidó háttérhatalom, tőkehatalom, amely az egész világot mozgatja. Ezért kell kiirtani ezt a népet, hogy írmagja se maradjon. Ez az Endlösung programja. 

(Folytatjuk)