Górcső alatt négy kormányzati „engedmény” – I. Jogalkotás
Alig pár napja Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón bejelentette: a kormány mindenben engedett az Európai Bizottságnak, majd négy területet sorolt fel, amelyen konkrét „engedményekre” kész. A közbeszerzések, a korrupció, a jogalkotás és az energiafüggés csökkentése az érintett területek, amelyeken konkrét ajánlásokat tettek – tudatta. Már az első szakértői reakciókból is azt lehetett látni, hogy az „engedmények” nem valódi engedmények, sőt, nem is igazán újak, legfeljebb a hazai közvéleménynek, merthogy az EB-nek már korábban elküldték azokat a helyreállítási alap kifizetéseiről folyó egyeztetések keretében. Sorozatunkban szakértők segítségével egyenként vesszük számba a négy konkrét „engedményt”. Elsőként a jogalkotás területét érintő magyar vállalást. Ehhez csak egy rövid kérdést tennénk fel: és az eset a katával?
„Elfogadtuk a Bizottság javaslatát, hogy a kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően a társadalmi konzultációra időt kell biztosítani, és a kormány azt is vállalta, hogy a speciális, rendkívüli, gyors jogalkotási lehetőségek arányát csökkenti” – közölte Gulyás Gergely a kormányinfón, amelyen egyébként arra is kitért, hogy, ha lesz is megállapodás a pénzek kifizetéséről, az ősz előtt nem várható.
Miként a többi témában, ebben sem bajlódott Gulyás a részletekkel, más szóval, nem lehet tudni, hogy pontosan mit, mihez képest és hogyan. Ugyanakkor a múltat ismerjük: megszámlálhatatlan esetben nyomtak át képviselői indítványokkal, salátatörvényekben elbújtatott tervezetekkel fontos szabályokat. De nem kell annyira sokat kutakodni az emlékezetünkben egy konkrét példáért sem. A kata, azaz a kisadózók tételes adójára vonatkozó új törvény tervezetét konkrétan négy nappal azután nyújtotta be a kormányoldal, hogy a kancelláriaminiszter bejelentette: a kormány vállalja a speciális gyors jogalkotás arányának a csökkentését. Ezzel vajon nem önmaga demonstrálja egyértelműen, hogy mennyire gondolja komolyan az Európai Bizottságnak bejelentett „engedményeit”? Ez vajon nem beismerő vallomás? Mindennek fényében, mennyire vehetők komolyan a kormány által kommunikált vállalások?
Semennyire – mondta röviden Sándor Zsuzsa, nyugalmazott tanácsvezető bíró. Emlékeztetett rá, a jogalkotási törvényben már eleve benne foglaltatik a társadalmi egyeztetés. Az más kérdés, hogy azt az Orbán-kormány soha nem tartotta be. Miután nem a törvény hiánya jelenti a gondot, így ez az ígéret nem más, mint „nesze semmi, fogd meg jól” – mondta, rámutatva, hogy erre a kata esete a legfényesebb bizonyíték.
A kata, mint állatorvosi ló
Mint mi is beszámoltunk róla, a kisadózók tételes adójáról hétfőn nyújtották be a tervezetet, az ellenzék kapott három órát arra, hogy módosítókat nyújtson be hozzá, a kormányoldal pedig jelezte, hogy – kivételes eljárásban – már kedden el akarják fogadni a jogszabályt. És kedden kora délután ez meg is történt. S ne feledjük! Arról a törvénytervezetről van szó, amelyről négy nappal korábban Gulyás Gergely még azt állította, nem tudja, mikor nyújtják be. Mint akkor fogalmazott: „amint elkészül vele a Pénzügyminisztérium”.
Sándor Zsuzsa ezen nem volt meglepve. Mint rámutatott: Orbánék alatt mindig ez megy, 24 órán belül hoznak meg törvényeket, ami teljes abszurdum. „Az egész ajánlás így semmit nem jelent, kiváltképpen mindaddig nem, amíg másnap ismét megcsinálják ugyanazt”.
A volt bírónő emlékeztetett arra, hogy a hírek szerint ráadásul ez a most „összeszedett” négy ajánlás nem is új, pontosabban, csak itthon új, mert itthon csak most hozták nyilvánosságra. Az EB-nek azonban már korábban elküldték ezeket.
Meggyőződése, hogy ezzel semmit nem fognak tudni Orbánék elérni az Európai Bizottságnál. Már csak azért sem, mert semmiféle konkrétumot nem állítottak az „engedmények” mellé. És persze garanciát sem, így semmi biztosíték sincs arra nézve, hogy be is tartják azt, amit mondanak. „Erre egyébként ismét csak a mostani katás cirkusz a legjobb bizonyíték” – szögezte le, hozzátéve, „Az Európai Uniót ezzel elvileg nem lehetne átverni, bolondok lennének, ha bevennék”.