Gyermekbántalmazás láttán, tízből hat felnőtt gondolja úgy, nem az ő dolga közbeavatkozni
A gyerekek védelme a társadalom közös felelőssége. Ezért helytelen, hogy az erőszakkal szembeni védelemben gyakran a felelősségről, a hibákról és a mulasztásokról folyik a vita. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány éppen a hatékony segítség érdekében indított átfogó kutatást. Ennek eredményei alapján, pedig teljes az egyetértés, hogy a szexuális és a súlyos fizikai bántalmazás, valamint az egészségügyi tüneteket is okozó elhanyagolás, a gyerekekkel szembeni erőszak elfogadhatatlan formáit jelentik. Ugyanakkor a kisebb mértékű fizikai erőszakkal (például pofon), valamint a verbális erőszakkal szemben jóval megengedőbbek vagyunk.
Magyarországon az erőszak nem elfogadott, de jelen van: tízből kilenc válaszadó szerint a fizikai erőszak akkor sem elfogadható, ha a szülő ideges, ugyanakkor a válaszadók szerint tízből hat szülő elfenekeli, megüti, megpofozza a gyerekét. A gyerekek egyedül vannak: minden tizedik gyerek úgy érzi, hogy alig számíthat támogatásra a környezetétől. A válaszadó gyerekek átlagosan magasabbnak érezték a barátaik támogatását, mint a családjukét, hozzájuk nehezebben fordulnak a problémáikkal, mint a barátaikhoz.
A kutatás legfontosabb megállapításai
Majdnem mindenki egyetért abban, hogy a gyerekek megvédése valamennyiünk közös feladata. Ennek ellenére, tízből hat felnőtt azt gondolja, hogy nem az ő dolga közbeavatkozni akkor, amikor egy gyereket bántanak. Tízből kilenc válaszadó szerint a gyerekek védelme a közösség minden tagjának feladata, amiben együtt kell működni szülőknek, szakembereknek és meg kell hallaniuk a gyerekek jelzéseit, segítségkéréseit. Nagyon sok eset rejtve marad, mert a környezet vagy nem ismeri fel a bántalmazást, vagy nem avatkozik közbe.
A válaszadók 62 százaléka szerint komoly problémát jelent a bántalmazás, 30 százalék szerint probléma, de vannak ennél komolyabb gondok is, négy százalék pedig egyáltalán nem tartja problémának. A válaszadók majdnem fele csak feltételezi, hogy van olyan törvény, amely alapján jelezni kell, ha egy gyereket bántalmazás ér.
A szülők fegyelmezési módszereire a házastárs/élettárs van a legnagyobb hatással (55,2 százalék). A férfiak 21 százaléka szerint rosszabb megütni egy lányt, mint egy fiút. Ezzel csak a nők öt százaléka ért egyet. A legtöbben akkor fogadják el a fizikai erőszakot, ha a gyerek cselekedete veszélyt jelent saját magára, például ellop valamit, átszalad a forgalmas úton, dohányzik, iszik, vagy nem jár iskolába. Tízből nyolc felnőtt szerint a pofon vagy az elfenekelés nem hatékony nevelési módszer.
A felnőttek 13 százaléka azt gondolja, nem helyes, ha valaki nem alkalmaz fizikai vagy pszichológiai fenyítést a gyereknevelés során. A felnőttek egyharmada szerint a környezetük elvárja, hogy megbüntessék a gyereket, ha az rosszul viselkedik. A legtöbb válaszadó nem tartja megengedhetőnek, hogy más felnőtt megüsse a gyerekét. Akik mégis (10,5 százalék), azok más családtagoknak engednék meg ezt a leginkább. Ha valaki azt látja, hogy bántanak egy gyereket, akkor tíz felnőttből csak kettő avatkozna közbe. A válaszadók 59 százaléka azt gondolja, nem az ő dolga közbeavatkozni, 52 százalék aggódik, hogy vele mi történhet, ha közbelép, és 44 százalék nem akarja feldühíteni a gyerek szüleit. Egy kisebb közösségben azért sem jelzik a gyerekbántalmazást, mert nehéz titokban tartani, hogy ki jelzett, és félnek attól, hogy kiderül.
A gyerekek akkor tudnak jobban kiállni magukért, ha korábban beszéltek velük arról, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni. A gyerekek több információt kapnak a súlyos bántalmazási helyzetekről, mint a hétköznapibb, kevésbé súlyos bántalmazási formákról. A gyerekek könnyebben kiállnak magukért a kortársakkal szemben. Egy felnőtt bántalmazóval szemben sokkal nehezebben lépnek fel, akár ismerősről, akár ismeretlenről van szó.
A kutatás eredménye
A kutatás egyik legjelentősebb eredménye – amelyet a közösségi gyermekvédelmi program tervezése esetén sem szabad figyelmen kívül hagyni – a gyerekekkel szembeni erőszak témájával kapcsolatban egyszerre jelen lévő fokozott érdeklődés és érzékenység, valamint a szintén jelentős passzivitás között feszülő ellentét. Amíg az online kérdőívre rekord számú, 10 877 érvényes válasz érkezett, addig a fókuszcsoportos kutatási részhez nagyon nehézkesen sikerült résztvevőket toborozni. Szintén ellentmondásra hívják fel a figyelmet azok az eredmények, amelyek szerint a lakosság körében ugyan megjelenik az igény a témával kapcsolatos ismeretek bővítésére, a fókuszcsoportos kutatásban résztvevők tapasztalata szerint ugyanakkor a felkínált ismeretterjesztő, támogató programok lehetőségével nem éltek az emberek. Az információk hiánya pedig a bántalmazás felismerését, illetve az azzal szemben történő fellépést is gátolja.
Maga a kutatás három részből állt: egy felnőtteknek szóló online kérdőívből, amelyet több mint 10 ezren töltöttek ki, egy helyi közösség fókuszcsoportos vizsgálatából, valamint egy gyerekeknek szóló háromrészes online kérdőívből, amire több mint 1400-an válaszoltak.
