Hegyi Iván: hátrányára változott a világfutball, de ez kedvez a magyar válogatottnak
Távol tartottam magam a politikától, de a futball maga lett a politika, hiszen stratégiai ágazattá avatták hivatalosan, de a foci mégiscsak egy játék – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Hegyi Iván sportújságíró. Azt azért hozzátette, „ha a válogatott nyer, ha Szoboszlai kötényt ad, azt nem Orbán nyeri és nem Orbán adja.”
A Bulgária elleni meccs sikerével az Eb-részvételt már bebiztosította a magyar válogatott, de a szövetségi kapitány a mérkőzés után egy interjúban kijelentette, sok magyar van, akik nála jóval kevésbé szeretik a válogatottat és jó lenne, ha ők szégyenkeznének. Hegyi Iván szerint azzal, hogy Marco Rossi kijelentéséből hangsúlyosan visszavett, szerinte a dolog el is van intézve. Az újságíró megjegyezte, „nem tudja elképzelni, hogy egy válogatott meccsen valaki a magyarok ellen szurkol”.
Alacsony nézőszám
Hegyi Iván levezette, miért van az, hogy a bajnoki meccseken, jó, ha háromezer néző van, a válogatottra pedig nem lehet jegyet kapni. „A különbség az, hogy a magyar bajnokság sikertelen, de a világ futballja megváltozott. Brazília elvesztette Brazília jellegét, Németország német jellegét, és ez alapvetően megváltoztatta a világ futballját, Olaszország nélkül két világbajnokságot rendeztek, amit senki sem hitt volna, hogy előfordulhat egyszer is.”
A sportújságíró szerint hátrányára változott a világfutball, ami kedvez a magyar válogatottnak. „A hátrány a színvonal tekintetében értendő, a kiemelkedő csapatok köre minimálisra szűkült, a francia válogatott a legjobb, Argentína közepes válogatottal nyerte meg a világbajnokságot, ugyan Messi volt a vezér, de már nem a pályája csúcsán. Észak-Macedónia nyert Palermóban, Izland, Anglia, Wales négy között volt, Albánia egy brazil kapitánnyal, egy argentin segítővel csoportelső és nem lesz egyszerű legyőzni, Szlovákiát ismeretlen olasz vezeti, mint amilyen ismeretlen volt Marco Rossi is.”
Emlékeztetett, a 2016-os Európa-bajnokság volt a választóvonal, akkor lett 24-es a mezőny, minden újonc bemasírozott a csoportból Szlovákiától Észak-Írországig. Lengyelország első győzelmét aratta az Eb-k történetében, Albánia az utolsó percekben kapott ki Franciaországtól
Hegyi Iván szerint bármi előfordulhat, ráadásul az a kohézió, ami a kapitány és csapat között van az utóbbi két évben, az felfoghatatlan. „Akkor még azt mondta Marco Rossi, hogy csak olyan bort lehet előállítani, amilyen a szőlő.” Ha minden rendben lesz, nem lesznek sérültek a csapatban, akkor egykönnyen nem lesz legyőzhető a magyar válogatott, de ugyanúgy ki is lehet kapni bárkitől – tette hozzá.
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.