Hitleri időket emlékeztetően listázták az aláíró pszichológusokat

N. Vadász Zsuzsa 2020. október 14. 12:48 2020. okt. 14. 12:48

Kategorizálva, esetenként munkahely megnevezésével „gyerekek veszélyben” megjegyzéssel, táblázatba szedve listázta egy szélsőséges a – magát az LMBT lobbi elleni harcosnak minősítő – portál azokat a pszichológusokat, akik közös közleményben kiálltak a kisebbségekkel foglalkozó Meseország mindenkié című mesekönyv mellett, tiltakozva a kötetet ért támadások ellen – tudta meg a Hírklikk. Tehették ezt ráadásul (minimum közvetett) kormányzati hátszéllel, hiszen a kormány több tagja – élükön Orbán Viktorral – fellépett a toleranciát, a más emberek elfogadását hirdető kötet, annak szellemisége ellen.

Betűrendbe szedve listázta a magát „Anti-Gender Propaganda – Harc az LMBT lobbi ellen” felütéssel jellemző portál a pszichológusokat, akiket „kisgyerekek LMBTQ propagandával való agymosását támogató”-nak nevez. A cikknek nem nevezhető iromány (amelynek szerzői még az általuk ócsárolt és elítélt mesekönyv címét sem tudják helyesen, „Meseország mindenki”-ként idézik) szerint „ezek azok a ’szakemberek’, akiknek a ’szolgáltatásait’ normális embereknek mindenképpen kerülni érdemes, különösen a gyermekeiket kell óvni az ilyenektől.

A táblázatban jól kereshetően, betűrendben szerepelnek a nevek.

Orbán fújta meg a harci kürtöt

A mesekönyvben ismert mesék átirataiban a főhős a kisebbséghez tartozik (például roma vagy homoszexuális), de a végén mégis ő győz – s ez ellen a kötet ellen fújt harci riadót az ország kormányfője.

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a többi között azt fejtegette, hogy szerinte Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak, ezek alapját „egy rendkívül toleráns és türelmes megközelítés adja, tehát a magyarok türelmesek ezzel a jelenséggel szemben, sőt, a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat (...) is jól viseljük...Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket".  Mondta mindezt egy olyan mesekönyv kapcsán, amelyben ismert mesék átirataiban a főhős a kisebbséghez tartozik (például roma vagy homoszexuális), de a végén mégis ő győz.

S jöttek a pszichológusok

Először Bagdy Emőke szólalt meg, aki – sokak nagy megdöbbenésére – támadta a kötetet. A Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, hogy „a korai érzékenyítés azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik”.

Erre válaszul született meg a máig már közel 1500 pszichológus által aláírt nyilatkozat, amely a többi között leszögezi, hogy „a pszichológus szakma tiltakozó tagjai kijelentjük, hogy a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára. Emellett elhatárolódunk minden olyan pszichológus – így Bagdy Emőke – nyilatkozatától is, amelyek szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

A vita máig folyik, Bagdy válaszolt a pszichológusoknak, s olyanokat mondott – nem véletlenül szintén a kormánylap Magyar Nemzetnek –, mint „Amikor a népesség kilencven százalékában ez a biológiai és szociális nemi illeszkedés jellemző, és zavartalanul végbemegy, ez képviseli a többséget, miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül? Az átlagot akarják netán egyesek megváltoztatni?”.

Majd újabb petíció is született: ezúttal a Bagdy mellett kiálló kivülállók írtak egy nyilatkozatot – ahogy arról a HVG beszámolt.

...Majd a plakátok

Orbánnak köszönhetően, azonban az élesedő vita ennél is jobban fellángolt. Nem arra gondolunk, hogy sorra szólaltak meg kormányzati és kormánypárti potentátok az ügyben, hanem arra, hogy természetes következményként belépett a szélsőjobb is.

Először Duró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, országgyűlési képviselője a Parlamentben teátrálisan ledarálta a könyv egy példányát. Később több tüntetést is tartottak a könyv megjelenése ellen. Sőt, a hitleri időket idéző plakátok is megjelentek, mintegy tucatnyi könyvesbolton a következő felirattal: „Figyelem! Ebben a könyvesboltban gyerekekre veszélyes homoszexuális propagandakiadványt forgalmaznak”. A szélsőjobb Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom jelezte, hogy további plakátok elhelyezését és egyéb akciókat is terveznek.

Azóta már ott tartunk, hogy egyesek Lázár Ervin ellen intéztek hasonló verbális támadást, mint a Meseország Mindenkié mesekötet ellen.

... és tiltó listára tevés

Több önkormányzat már gyorsan igazodott is: betiltotta az óvodákban és iskolákban a mesekönyvet. Így tett Csepel polgármestere vagy legújabban a mezőkövesdi.

És már listáznak is

S ezzel eljutottunk a legfrissebb fejleményig: egy szélsőséges portál már listázza és kategorizálja a hangjukat felemelő pszichológusokat.

Végül ide kívánkozik egy megjegyzés: a Hírklikk mindig igyekszik megadni az adott információ alapját képző linket, de ezúttal kivételt teszünk, mivel nem vagyunk hajlandók ilyen aljas propagandát terjeszteni. A hírt azért tartottuk fontosnak megírni, mert szeretnénk, ha minél többen észrevennék, milyen nemtelen eszközökkel, milyen nemtelen partnerekkel próbálja a regnáló kormány – élén Orbán Viktorral – kiiktatni hazánkból a toleranciának és az elfogadásnak még a csíráját is, megfélemlítve azokat, akik kiállnak az igazuk és a védelemre, támogatásra szoruló emberek mellett.