Homályos utalások a Borkai-ügy kirobbantójának újabb írásában

HírKlikk 2019. október 12. 09:37 2019. okt. 12. 09:37

„Nagyon sok anyagom van, ami meg fog buktatni politikusokat, sőt idővel az egész maffiát. Azonban nem lehet mindent egyszerre. Egyesével kell kiütni a téglákat a falból, hogy aztán az összedőljön” – olvasható az Ez az ördög ügyvédje blog mai bejegyzésében, amelyből azonban ezúttal is hiányoztak a bizonyítékok.

Csupán homályos ígéretekkel állt elő az indulása óta naponta jelentkező blogger (bloggerek?) – ez gyakorlatilag napok óta így van. Információkat ugyan csepegtetnek a bejegyzések, de bizonyítékokat csak ritkán. Mindenesetre ő továbbra is állítja, hogy vannak ilyenek is a birtokában.

„Ne aggódjatok, a nálam lévő anyagokat használni fogom, de nem érdemes őket akármikor. Ígérem, mindennek el fog jönni az ideje. Sőt, mivel Ti is küldtetek nekem már nagyon értékes anyagokat és információkat, ez az idő hamarabb is eljöhet, mint terveztem... Amit nekem átadtok, az nyilvánosságra fog kerülni”.

A jelek szerint azonban a választásig már nem is fog semmi komollyal előállni, legalábbis erre utal az mondata, hogy „most azt várom, hogy Borkai lemond-e, illetve hogyan döntenek róla a győriek”.

Szerinte egyébként „ez az ügyészség nem fog nyomozni ellene, mert ők is a korrupt rendszer részei”. Annak ellenére sem, hogy „egyértelművé és bizonyítottá vált mindenki számára, hogy Borkai a vagyonát korrupcióból szerezte. Ráadásul nem csak a felesége, hanem már a gyerekei is korruptak”. Ő azonban optimista, s hiszi, hogy ez nem lesz mindig így.

Mindenesetre ehhez továbbra is kéri az emberek segítségét.