Hoppá! Keményen beszóltak a gój motorosok Orbán Viktornak

HírKlikk 2017. február 20. 06:39 2017. feb. 20. 06:39

Nyílt levélben figyelmezteti a kormányt a Gój Motoros Egyesület elnöke. Mészáros Imre azt írja: ugyan sok pozitívumot lát az Orbán-kormány eddigi munkájában, de szerinte egyre több Fidesz-szavazó ábrándul ki a jelenlegi kabinetből, mert azt látják, hogy helyi kiskirályok döntenek az emberek vállalkozásairól.

A kormányzati propagandával szemben pedig inkább azt tapasztalja, hogy a magyar lakosság szegényedik. Mészáros Imre arra is kitér, a Fidesznek komoly károkat okozott Habony Árpád, Rogán Antal és Andy Vajna is. A Gój Motoros Egyesület vezetője a hírtévének úgy fogalmazott, nem kellene a kormánynak a választókat tovább hergelni, mert könnyen elbukhatnak 2018-ban.

"Tartok attól, hogy olyan emberek, mint például én is, vagy mondhatnék másokat is, akiknek az életébe, a vállalkozásaiba szólnak bele ezek a kiskirályok, lehet egyfajta dacból, vagy nem megy el szavazni, vagy valami más pártra húz, bosszúból leváltja a Fideszt. Ha ma lenne a szavazás, én is elgondolkodnék, hogy most hogy legyen" - jelentette ki a Gój Motoros Egyesület elnöke, Mészáros Imre.

A Gój Motorosok Egyesület elnökének nyílt levele ide kattintva olvasható teljes egészében.
Forrás: hirtv.hu