Igaza van Müller Cecíliának?

HírKlikk 2020. október 20. 16:50 2020. okt. 20. 16:50

A tiszti főorvos kijelentette, Magyarország a koronavírus statisztikákban középmezőnyben van. Igaza van?

Az Index gyűjtötte össze a statisztikákat, hogy megtudja, igazat mondott-e Müller Cecília.

Mivel a járvány felfutóban van, a jelenlegi és jövőbeli helyzetet nézve, irreleváns, hogy milyen adatok voltak szeptember elején, amikor alig volt halott, s tucatnyian voltak lélegeztetőgépen. Az unió járványügyi hivatala jellemzően a kéthetes adatokat elemzi, így az Index is ezzel számolt.

Egy ideje már tudjuk, hogy nincs jelentősége, hogy naponta hány esetet találnak, mert a vírus meghaladja a tesztelési képességeinket, így csak azt tudjuk, hogy a pozitív tesztek aránya már 15 százalék felett van. Négy héttel ezelőtt még hat-nyolc honfitársunk vesztette életét. Ez az szám mára meghaladja a 30-at. Ez a trend igazán aggasztó.

Ez alapján Magyarország egyáltalán nincs jó helyen. A 100 ezer lakosra számolt Covidra visszavezethető halálozási arány ugyanis folyamatosan romlik. Mára 14 nap adataival számolva, ez elérte a négy főt. Miközben két hete még 0,11 volt.

Ezzel az értékkel Magyarország az egyik legrosszabb helyen van Európában. Csak Csehország, Románia és Spanyolország mutat ennél is magasabb halálozási arányt.

Müller Cecília azonban hangoztatta, hogy a halálozási adatok alapján, az országok középmezőnyében vagyunk.

Hazudott? Nem, csak másképpen számolt.

Úgy kerülünk a középmezőnybe, ha beleszámítjuk a tavaszi adatokat is az elemzésbe. Mivel a tavaszi első hullámot jól viselte az ország, így a több mint ezer halott, a nyolc hónap alatt az európai országok között nem számít olyan soknak. Ennél a számításnál már 12 ország zár rosszabb eredménnyel, mint mi.

Forrás: Index/Hírklikk