Ihász Sándor: itt már igény sincs a jogállamra

Olyan rendszert alakítottak ki – ilyen az ügyészség struktúrája, a szakmai szabályai és a benne lévő személyek –, hogy ne lehessen belelátni – állapította meg Ihász Sándor. A volt fellebbviteli főügyész szerint. ahol nem nyomoznak, ahol a fellebbezést úgy utasítják el, hogy mindazt, ami ahhoz kéne, hogy elhiggyük, megalapozottan érvelnek, ott a feladatokat nem végzik el. Más esetekben meg évekig nyomoznak és nem jutnak semmire, vagy nem sikerül azt kihallgatni, akit kellene. „Ez így nincsen rendben.” 

„A mai magyar jogállam egy katyvasz, az egész ügyészségi szervezettel, és a diszkrecionális – saját belátás szerinti – jogkörrel döntő legfőbb ügyésszel, akit számon sem lehet kérni, annak válaszol, akinek akar, miközben közpénzből működik.” Az ügyészségnél nem az látszik, hogy szakmailag korrekt, pártatlan, független, demokratikus, és az sem, hogy a szakma szabályai szerint az, amit mond, hogy törvényes, szakszerű és megalapozott, az valóban úgy is van – vélte Ihász Sándor. 

Szerinte ma „az ügyészség olyan, mint egy rossz vándorcirkusz, az egész társulat gagyi. A vezető bűvészről leesik az álszakáll és a kalapból nem jön elő a nyuszi. Ha a rendszerben a személyek nem úgy dolgoznak, ahogy kellene, a szabályok nem olyanok, kiiktatják belőlük az ellenőrzési jogköröket és a jogorvoslatot, akkor ez nem egy jogállam, nem egy demokratikus szervezet, hanem egy gagyi.”

Ahogy mondta, ami az utóbbi időben látszik, az valami katasztrófa: nem is kell utasítani senkit, mert – ahogy más közhivatalokban is –, ez zsigerből működik, az elvárásokat eleve teljesítik. Tehát tudni lehet, a feljelentőtől függ, hogy a mérlegelésen belül törvényesen mit lehet csinálni, például kihallgatnak-e valakit, vagy nem. „De akkor nem lesz az az adott cselekmény teljesen földerítve.” Ihász szerint ilyen Varga Judit „jó miniszter asszony” esete is. Viszont, ha egyszer a védelem erre hivatkozik, akkor kutya kötelességük lett volna tanúként kihallgatni, mert tanú az, akinek a bizonyítható tényről tudomása lehet.

A volt fellebbviteli főügyész úgy látja, hogy ez egy többlépcsős, hierarchizált, bemerevített, ellenőrzés nélküli belső struktúra, ami viszont törvényes, mert így vannak a szabályok meghatározva. Ugyanolyan, mintha valakire személy szerint alkotnak egy jogszabályt. Ez az ügyészségi szervezet így nem koherens, nem jogállami, többtényezős történet. Külön-külön egyik sem eredményezné a mai helyzetet, hanem ez így együtt áll, sőt, az egyik védi a másikat. „Aki látott már bűnszervezetet, látott már korrupciót, közbeszerzést, az tudja, hol vannak a problémák benne. Hát pont azokat a szabályokat alkották meg úgy azért, hogy azokkal alkalmasint vissza lehessen élni, a saját érdekeiknek megfelelően.”

„Itt már jogállamra igény sincs” – fogalmazta meg véleményét a volt főügyész – annyira kezd az egész leépülni. Érzékeli a jogászok kiábrándultságát, elkeseredettségét, hiszen azok, akik régen minőségi munkát végeztek, és ismerik ezeket a szabályokat, tudják, akkoriban máshogyan működött. Tudják, hogyan működött egy minisztérium, egy bíróság, egy ügyészség, egy rendőrség, és ez az egész. Ami még szomorúbbá teszi a helyzetet, az az, hogy ez az állapot így rendszer-szinten az egészet tartósítja. Ráadásul, ha egy benne dolgozó bíró fél, vagy csak tudja azt, megtörtént már, hogy valakit valamiért informálisan, igazgatási jogkörrel szankcionáltak, áthelyezték, átszervezték, nem kapott jutalmat, rossz minősítést kapott, följelentették stb., akkor már nem tud azzal a fajta átütőerővel és függetlenséggel működni, mint korábban – mutatott rá az összefüggésekre. 

Ihász Sándor reméli, hogy változni fog a helyzet, de figyelmeztet, minél több idő telik el, annál jobban mélyülnek a problémák, és ha egyszer ezt elkezdik vizsgálni, rengeteg sebet fog föltépni.