Illegális pénzváltóra csapott le a nemzeti bank

HírKlikk 2020. július 13. 11:00 2020. júl. 13. 11:00

A Magyar Nemzeti Bank (MBB) 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti Hanifa Szolgáltató Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül, üzletszerű pénzváltási tevékenységet végezzen – közölte a jegybank, amely az ügy kapcsán tavaly már figyelmeztette a fogyasztókat és büntetőfeljelentést is tett.

Az MNB hétfői közleménye szerint, a kft. korábban egy szövetkezeti hitelintézet kiemelt közvetítőjeként rendelkezett engedéllyel pénzváltási tevékenységre, ám az azzal kötött megbízási jogviszonya megszűnt. A társaság ennek ellenére, 2019. június 1-jétől, azaz engedélyének megszűnése napjától is folytatta a pénzváltást.

A jegybank munkatársai a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös akció keretében, a vizsgálat során leplezett próbaügyletkötést hajtottak végre, helyszíni ellenőrzést tartottak a társaságnál, ahol közel 170 millió forint értékben mintegy harmincféle valutát 0 többek között a népszerű valuták mellett, albán leket, grúz larit, makedón dínárt, maláj ringit és thai bátot – találtak.

Az MNB súlyosító körülményként értékelte, hogy a – felügyeleti nyilvántartásában korábban szereplő – Hanifa tisztában volt azzal, hogy a pénzváltási tevékenység engedélyköteles. A jegybank ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a társaság az eljárás során együttműködött az MNB-vel, és magatartásával a tényállás feltárását segítette.

Forrás: MTI