Iványi Gábor: félreértették a szavaimat, én nem azt mondtam, hogy Dobrev Klárát támogatom

HírKlikk 2021. szeptember 18. 12:24 2021. szept. 18. 12:24

Dobrev Klára csütörtökön tett közzé a Facebookon egy videót, amelyben Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű egyház elnök-lelkésze üzent a választóknak. Ez alapján, sokan úgy értették, hogy a Dobrevet támogatja az ellenzéki előválasztáson.

A lelkész azonban a Klubrádióban azt mondta, félreértették a szavait, ő nem kizárólag Dobrevet támogatja, hanem őt is.

A Megbeszéljük péntek délutáni adása itt hallgatható vissza, Iványi a 19. perctől nyilatkozik: „Elvben nekem nem lenne szabad pártosan egyik fél mellett sem lándzsát törni mint lelkésznek vagy pláne mint egyházvezetőnek. Ez egy elvárás velem szemben, de én mindazoknak, akik kérték, adtam ilyen nyilatkozatot, adtam Márki-Zay Péternek is, és talán az félreérthető, hogy ezt nem tettem teljesen világossá” – mondta.

„A kéréssel ellentétben, nem azt mondtam, hogy én Dobrev Klárát támogatom, hanem én támogatom Dobrev Klárát. A magyar nyelvben vannak olyan mondatok, amiknél a hangsúly is fontos, és itt is, tehát én támogatom mind a három olyan indulót, akik között szerintem el fog dőlni, hogy ki az, aki a jövőben a miniszterelnök-jelölt lesz.”

A harmadik, akit esélyesnek tart, Karácsony Gergely főpolgármester, és többször elmondta, hogy mindhármukat egyformán támogatja, és bízik benne, hogy bármelyikük nyer is, a többiek egy emberként állnak majd be mögé.