Jakab Péter: nem a képviselő a fontos, hanem a választó

HírKlikk 2020. május 27. 21:28 2020. máj. 27. 21:28

Soha nem az a fontos, kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak – jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője, miután a nap folyamán hárman kiléptek a párt országgyűlési képviselőcsoportjából.

Nem a képviselő a fontos, hanem a választó, a választók pedig továbbra is számíthatnak a Jobbikra – tette hozzá.

Közlése szerint, szerdai ülésén a frakcióelnökség úgy döntött, Varga-Damm Andreát ne zárják ki a képviselőcsoportból, hiszen „mindenki hibázhat és mindenki megérdemel egy második esélyt", és határoztak arról is, hogy Sneider Tamás a parlament alelnöke maradhat még akkor is, ha szerintük inkább a szociális ügyek területén kellene „harcolnia".

„Békejobbot kínáltam minden egyes képviselőtársamnak, ezt a békejobbot azonban három képviselőnk elutasította" – értékelt Jakab Péter, hangsúlyozva, azért hirdetett békét pártján belül, hogy ott tudjanak küzdeni, ahol erre igazán szükség van, vagyis az Orbán-rezsimmel szembeni harcban.

A nap folyamán, Farkas Gergely, Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea jelentette be kilépését a képviselőcsoportból; ezzel 17 tagúra szűkült a 2018-as választás után 26 taggal megalakult Jobbik-frakció.

Parlamenti alelnöki megbízatásának visszaadására Sneider Tamást múlt hétfőn, a képviselői mandátumról lemondásra Varga-Damm Andreát két nappal később szólította fel a Jobbik vezetése.

Előbbi esetben Szilágyi György Jobbik-szóvivő azt közölte, a lépés „nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb embert állítani.

Varga-Damm Andrea esetében az indoklás úgy szólt: témafelelősként olyan tervezet – az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvény – elfogadását javasolta a frakcióvezetésnek, amelyhez a képviselőcsoport megfelelő tájékoztatás és előkészítés esetén „sohasem adta volna a nevét".

Korábban mindkét képviselő azt közölte: nem tesz eleget a lemondásra való felszólításnak.

Forrás: MTI/Hírklikk