Kamuzás mesterfokon, avagy a nagy fideszes barbatrükk
Sokáig nem értettem, de tényleg úgy van, hogy a fideszesek tökéletesen elhiszik magukról: nyugodtan bármilyen ordító önellentmondásba is kerülhetnek saját magukkal (erre alább hozok két egyszerű példát) és hazudhatnak bármilyen orbitálisat (Mészáros Lőrinc tényleg egy üzleti zseni, vagy, hogy Soros György egy személyben felzabálja a hős magyar hazát), mert úgysem lesz következménye. Tényleg elhiszik, hogy bármit megúszhatnak, mert a mögöttük álló tömegek úgyis mindent bevesznek, és nem kérdeznek vissza. És még ha ez úgy tűnik, hogy részben így is van, én azért pár világos példával csak megpróbálok megint rámutatni: tisztelt magyar választók, Önöket totál hülyére veszik ezek a politikai szélhámosok!
Azt pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyik illiberális szövetségese és „harcostársa”, mi több „példaképe” a korábbi olasz belügyér, Matteo Salvini. Személyét a fideszes-szélsőjobbos szubkultúrában popsztárokéhoz hasonló rajongás övezi. Tulajdonképpen bármit tehet és mondhat, a Fidesz-támogatók két kézzel dobálják rá a lájkokat. Főleg, ha a menekültkérdést és az illegális migrációt tudatosan összemosva, az Európai Unió ellen szónokol.
Azt azonban valahogy ugyanez a kör hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy éppen Salviniék azok – és ebben a jelenlegi olasz kormány is ugyanazon a platformon van –, akik teljes erővel támogatják a kötelező elosztási kvótát. Vagyis azt a mechanizmust, ami ellen a Fidesz tűzzel-vassal tiltakozik. Bármit képesek leszavazni, amiben akár csak említés-szerűen is szerepel ez a kifejezés. Még egyszer tehát: a Fidesz egy olyan EU-ellenes politikai kalandort tart példaképének és hősének, aki épp a Fidesz szerint, a magyar nemzethalállal egyenlő szolidaritási mechanizmust erőlteti az uniónál. Ez ám a barbatrükk!
De lépjünk eggyel tovább: ezekben a hetekben fontos vita zajlik az európai színtéren, elsősorban a következő hétéves uniós költségvetés kereteiről és a tagországoknak jutó forrásokról, valamint a koronavírus miatti helyreállítási csomag prioritásairól. Utóbbi kapcsán, az Európai Bizottság nem a hagyományosnak tekinthető elosztási kulcsokat alkalmazná, hanem szolidaritási szempontokat is figyelembe vettek, vagyis leegyszerűsítve: amelyik tagállamot jobban megviselte a járvány, oda több segítő forrást juttatnának. A Fidesz ki is kelt már magából, sokat látott delegációvezetőjük izmos szavakkal kordonozta körbe a brüsszeli döntéshozókat, mondván: „egy ország jobb teljesítményét nem lehet azzal büntetni, hogy kevesebb forráshoz jut, míg a rosszabbul teljesítő ország jutalmul többet kap”.
Hiába, a Fidesz mindig is sajátosan értelmezte a közösségi szolidaritást, de nem is ez az érdekes. Hanem, ahogy Deutsch Tamást a főnöke – véletlenül vagy tudatosan, de – később simán otthagyta a kommunikációs sztráda autópálya-pihenőjében. Orbán Viktor ugyanis nemrég közleményben tudatta: telefonon üzent Salvini barátjának, hogy „Magyarország és a V4 támogatja az EU Olaszország megsegítését célzó terveit”. Mégiscsak van szolidaritás, csak „okosba”. Apró finomságok ezek és nyilván a diplomáciai játékokba, a tárgyalási technikákba, a politikai kártyajátékba sok minden belefér. Ráadásul maga Orbán mondta egyszer, hogy nem arra kell figyelni, hogy mit mond.
Tartok attól, hogy a kormány nemcsak a hazai közvélemény, de az uniós partnerek előtt is eltagadja a magyar társadalom valós helyzetét. Paradicsomi állapotokat hazudik, aztán meg csodálkozik, hogy nem kapunk annyit az uniós gyorssegélyből, mint a valós helyzetüket felvállaló és bemutató déli országok. Mindezt csak azért hozom fel ismét Önöknek, hogy ennek megfelelően figyeljék és fogadják a narancs-elit minden állítását. Egyik nap ezt mondják, a másik nap azt, a harmadik nap pedig már le is tagadják, hogy valaha mondták. A NER politikai és kommunikációs kiszolgálói nem holmi megingathatatlanul szilárd erkölcsi, keresztény-nemzeti, konzervatív, morális talpazaton állnak és eszerint cselekednek. Valami egészen más hajtja őket. Nem nehéz kitalálni, hogy micsoda.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
