Karácsony: örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra

HírKlikk 2020. július 16. 20:30 2020. júl. 16. 20:30

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán tette közzé gondolatait az augusztus 20-ai tüzijáték elmaradásával kapcsolatban.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtök délelőtti bejelentése szerint, ugyanis az idei Szent István-napi ünnepségek – és ezzel az augusztus 20-i tűzijáték is – elmaradnak. Egyelőre arra sem látszik lehetőség, hogy ezeket később pótolják.

„Örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra, és idén elmarad az augusztus 20-i tűzijáték” – kezdte bejegyzését Karácsony Gergely Gergely. A főpolgármester szerint, felelőtlenség lett volna a jelenlegi járványhelyzetben megtartani egy ilyen nagy létszámú rendezvényt.

„Idén több ünnep is rendhagyóan alakult, számos szokásunkat kellett felfüggesztenünk egy időre, de hiszem, hogy volt és van is értelme ezeknek a lemondásoknak. Hiszen ennek is köszönhető, hogy hétköznapjaink most – az előírások szigorú betartása mellett – már egy kicsit hasonlítanak a járvány előtti életünkre. Ezt kell megvédenünk közösen, óvva magunk és egymás egészségét” – vélekedik Karácsony.