Káslerék ész nélkül szórták a milliárdokat kultúrtao helyett

HírKlikk 2019. december 16. 09:39 2019. dec. 16. 09:39

A kultúrtao helyett létrehozott és a központi költségvetésből közvetlenül finanszírozott pályázati rendszerben a hétvégén nyilvánossá váltak a döntések. A hírt az Index szúrta ki, és hosszan elemezte a támogatásokat.

Mint írják, a listák alapján, sokszor pályázati azonosító nélkül kaptak tízmilliókat vagy akár milliárdokat fideszes politikusokhoz köthető cégek és önkormányzatok, és majdnem kétmilliárd jutott az Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek, úgy, hogy a kiírás szerint, csak előadó-művészeti szervezetek kaphattak volna pénzt. És ugyan számíthatna előadó-művészeti szervezetnek egy Nemzeti Színházhoz köthető kft. – ami egymilliárd forintot kapott –, csakhogy a szervezet még nem is létezik, így bajosan járhatna neki utólagos többlettámogatást bármiért is.

A Népszava információi szerint, azért alakult ki ekkora fejetlenség a többlettámogatás körül, mert miután 2019 január elsejével megszűnt a kulturális tao, a Kásler Miklós vezette minisztérium nem volt képes meghatározni és rögzíteni a helyette létrehozott kulturális többlettámogatás pályázati rendszerét, ehhez pedig hozzájön az is, hogy az államháztartási törvény szerint, a központi költségvetésből szétosztható, azonban határidőre ki nem utalt összegeket a kormány kérdés nélkül, azonnal viszi a központi maradványba, és jövőre felhasználja másra.

Az már csak hab a tortán, hogy a támogatási listát Kásler Miklós mellett Rogán Antalnak is jóvá kellett hagynia, ami forrásunk szerint szintén lassította a folyamatot

A hét végén több nyilvános döntési lista is felkerült az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapjára arról, hogyan költi el az állam az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására szánt milliárdokat – adta hírül a lap. Ez az a pénz, amit a kormány a kultúrtao pótlására különített el, ezzel magához ragadta az állami elosztástól független, piaci alapon működő támogatási formát, és azóta is ismeretlen szempontok alapján dönt arról az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy melyik előadó-művészeti szervezet mennyit kap.

Tökéletesen megmagyarázhatatlan, a kormány saját pályázati kiírásának minden tekintetben ellentmondó döntések jelentek meg az EMET honlapján. A nyilvánosan olvasható, teljesen egyértelműen fogalmazó pályázati kiírás szerint, erre a többlettámogatásra csak előadó-művészeti szervezetek jelentkezhettek, ezek közül is csak azok, amelyek az eddigi években kultúrtao felvételére voltak jogosultak, nem természetes személyek, és nem külföldi fenntartású szervezetek.

Ehhez képest, a támogatási lista hemzseg az olyan döntésektől, amelyek nem felelnek meg egy vagy akár több feltételnek sem. Sőt, az EMET honlapján a döntési listákon számos sorból hiányzik a pályázati azonosító, azaz annak jelzése, hogy mely beadott pályázatot elbírálva született meg a döntés. Ez – a lap megítélése szerint – azt a látszatot kelti, mintha pályázat nélkül ítéltek volna meg jelentős, akár milliárdos összegeket.

)De hát persze ilyesmit feltételezni sem lehet" – tette hozzá a cikk írója.

A kizárólag „előadó-művészeti szervezetek” számára osztható többlettámogatásból 28 esetben írtak jóvá városi és megyei önkormányzatoknak 10 és 50 millió forintos összegeket; négy tűzoltó egyesületnek jutott milliós nagyságrendben pénz; 49,5 millió forintot kapott a Devstore Kft., ami a Céginfó adatai szerint kizárólag betegellátással és áruk kiskereskedelmével összefüggő tevékenységeket végez; juttattak pénzt olyan betéti társaságnak is, amelynek tevékenységi körei között követelésbehajtás, dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme vagy épp a sportszer-kiskereskedelem szerepel.

Az Index emlékeztet: a kulturális tao-támogatás lehetőségét a kormány arra hivatkozva szüntette meg, hogy az lehetőséget adott a visszaélésekre.

Egymilliárd forintot ítéltek meg a Déryné Nonprofit Kft.-nek, amelynek székhelyét a Nemzeti Színház címén jelölték meg. Azonban ez a kft. a lap szerint jogilag még nem létezik, bejegyzés alatt áll. Ez azt jelenti, hogy a kiírás szerint sem kaphatna pénzt, hiszen nem létező szervezetként sosem lehetett jogosult a taóra.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány 1,1 milliárd forintot kapott. Az alapítvány címén több olyan cég van bejegyezve, ami a lap szerint L. Simon László fideszes országgyűlési képviselőhöz és feleségéhez köthető. 

1,8 milliárd forintot ítéltek meg a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Budapesti Hitközségének. Az Index összehasonlításul megemlíti: ez csaknem kétszerese annak az összegnek, ami korábban az összes magyar független színház éves működési támogatása volt.

Forrás: Index