Kilenc ember kap álomnyugdíjat Magyarországon

HírKlikk 2019. június 3. 09:03 2019. jún. 3. 09:03

Majdnem 21 ezer olyan idős ember él az országban, akinek nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot havonta – tudta meg a Népszava közérdekű adatigénylés nyomán a Magyar Államkincstártól. A több mint kétmillió öregségi nyugellátásban részesülő közül mindössze 250 ezren kapnak 200 ezer forintnál magasabb összeget, miközben megjelentek a 2 millió fölötti álomnyugdíjak is.

Először 2016-ban bukkant fel egy ilyen szerencsés, aki ekkora havi járadékra jogosult, ma már 9 ember kap Magyarországon 2 millió forint fölötti havi kifizetést. Ha csak ezzel az összeggel és a nyugdíjminimummal számolunk, akkor is hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között.

"A politikusok mindig átlagnyugdíjról beszélnek, de ez nem ad valós képet arról, hogy mekkora összegből él a magyar nyugdíjasok többsége" – mondta a portálnak Karácsony Mihály.

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület vezetője ezért kikérte a Magyar Államkincstártól a medián értéket, ami azt mutatja meg, mekkora a nyugdíjas sokaság középső tagjának folyósított összeg. Így derült ki, hogy a medián nyugdíj 2018 januárjában 117 505 forint volt, míg az átlag 128 400.

Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke szerint az a legnagyobb baj, hogy ha valaki nagyon alacsony összeggel lép be a nyugdíjasok táborába, onnan nem tud elmozdulni, mert nincs kompenzációs rendszer és nincs szolidaritási alapon működő segítség. Állítólag a kormány dolgozik a nyugdíjrendszer átalakításának tervén – tette hozzá, de egyelőre csak a gyerekszámot figyelembe vevő elképzelés került felszínre, pedig három másik kérdés eldöntése hozhatna alapvető elmozdulást. A NYOSZ vezetője elsőként a nyugdíjminimum felemelését említette, másodszor az alapnyugdíj bevezetésének megfontolását, harmadszor pedig azt, hogy a létminimumhoz kössék a legalacsonyabb nyugdíjak összegét. Bármelyik javítana a legszegényebbek helyzetén, de egyikről sem hajlandó tárgyalni a kormány az idősek képviselőivel – értékelte a helyzetet.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Népszava