Tömegével támadnak a kárókatonák, kizabálják a halat a Balatonból

HírKlikk 2025. január 6. 04:45 2025. jan. 6. 04:45

Kárókatonák lepték el Fonyód környékét, melyre Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezetője a közösségi médiában hívta fel a figyelmet.

A kárókatonák jelenlétéről csak ennyit posztolt a vezérigazgató: „új év, régi probléma". Fonyódon készített csütörtöki videójában több ezer madarat filmezett le. Mint mondta, idén késve érkeztek, ez volt az első észlelés – írja a sonline.hu.

– Fonyódnál egyetlen reggel alatt 6-7 ezer kárókatona is megfigyelhető, ami a Balaton térségében általában 5-10 ezer egyedet jelent. A Baltikumból érkeznek, hogy a jégmentes tavon táplálkozzanak. Egyetlen madár napi 60-80 dekagramm halat fogyaszt, így több ezer példány jelenléte napi több tonna hal elvesztését okozhatja – mutatott rá a Balatont érintő problémára Szári Zsolt. 

A vezérigazgató szerint a nagy kárókatonák elleni védekezés komoly akadályokba ütközik. A Balatonon rendkívül korlátozott a kilövés lehetősége, amelyet szigorú kvóták szabályoznak. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. ezer hektáros halastavain 2000 madár kilövésére van engedély. – Különben nem lenne halunk, amit a Balatonba telepíthetnénk. Mindent kizabálnának, ha nem védekeznénk – fogalmazott Szári Zsolt. 

A Balatonon más a helyzet a kárókatonák kilövését illetően. – A Balaton 60 ezer hektáros területén a védekezés szinte lehetetlen, mivel a madarak gyorsan és kiszámíthatatlanul mozognak. Rendszeresen „követhetetlen" helyszínekre vonulnak, például egyik nap a fonyódi mólónál, másnap Balatonboglárnál vagy Vonyarcvashegyen jelennek meg csapatostul. De a szigorú természetvédelmi szabályok miatt, csak néhány pozícióra kaptunk engedélyt – mondta a vezérigazgató. 

Kiemelte, Fonyódra érkezik a halőri szolgálat három fegyveres munkatársa, hogy a sörétes puskákkal megkezdjék a gyérítést. De 10-20 madárnál többet nem lehet elejteni. A madarak azonnal továbbállnak.

Szári Zsolt szerint a legjobb védekezés az lenne, ha a Balaton télen befagyna, ami jelentősen csökkentené a madarak jelenlétét. Azonban 2017 óta nem volt teljes befagyás, ami tovább súlyosbítja a problémát. A halgazdálkodási szakemberek ugyan folyamatosan próbálják kontrollálni a helyzetet, de jelenleg ez inkább tűzoltásnak tűnik, semmint hatékony megoldásnak.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. október 13-i adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom