Komjáthi Imre: elárulta a magyar dolgozókat a kormány 

Németh-Kállai Szilvia 2024. október 4. 15:20 2024. okt. 4. 15:20

Azzal, hogy a kormány most végleg lemond a Dunaferről, és az abban dolgozó több mint háromezer magyarról, nem tesz mást, mint elárulja a dolgozókat. Így reagált Komjáthi Imre szocialista képviselő arra, hogy a kormányzat az eddigi ígéretei ellenére, felszámolást kezdeményezett a Dunaferr egyik utódcégével, a Liberty-vel szemben. 

A nyáron még arról szóltak a hírek, hogy sikerült elérni a kormánynál, hogy meghallgassák a Dunaferr dolgozóinak szavát. Komjáthi Imre szocialista országgyűlési képviselő akkor még úgy gondolta, lesz némi elmozdulás és a Dunai Vasmű hosszú agóniája megáll. Ha optimistán állunk hozzá – vélte –, akár még a gyógyulás útjára is léphet. 

Két államtitkár is fogadta ugyanis a Dunaferr-Vasas Szakszervezet helyi képviselőit. Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős-, és dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Fábián Gergely megígérte, minden lehetséges eszközt igénybe vesznek, hogy megoldást találjanak a dolgozók problémáira, és bíztak abban, hogy Czomba Sándornak nem lesz most még feladata, hiszen ő akkor kerül képbe, ha már utcára kerülnének a dolgozók. 

Előtte arról írtunk, hiába volt a kormány mentőakciója, a siker messze elkerüli a Dunaferrből lett Liberty Dunaújvárost. Az indiai tulajdonos elkezdte leállítani a két, még korábban működő kohóját is, így az egyik majdnem két éve áll, a másik mintegy egy éve. A kokszolóra akkor került sor. Bár a Liberty egy kínai céggel kooperált, hogy hatástanulmányuk elkészítése után belefogjanak a zöld acél/elektro acél termelésbe, ennek megkezdése is legalább öt évet vesz igénybe. A dolgozók állásidőn tartózkodtak, fizetésük abból volt, hogy nem termelt az acélmű. 

Ezért lélegeztek fel a találkozó hírére a vasmű dolgozói. A nyári optimizmus azonban szertefoszlott, miután sorra érkeztek a beszámolók az egyre nagyobb gondokról. Augusztus elején például kiderült, hogy se gőzt, se melegvizet nem kap már a Dunaferr utóda. 

Két nap múlva – reménysugárként jelent meg –, hogy a Liberty technológiai partnere, a CISDI megkapja a pénzügyi támogatást a dunaújvárosi acélműben megvalósuló nagyberuházáshoz, ami 1,3 milliárd euró értékű beruházási csomagról szól, magában foglalja a meglévő meleghengermű és horganyzósor korszerűsítését, valamint új gyártósorok telepítését, amelyek a védelmi- és autóipari termelés magyarországi gyártóbázisait szolgálják majd ki. Fábián Gergely is kijelentette, hogy folyamatosan követi a zöldacél-projekt előrehaladását, ezt pedig indokolja, hogy a beruházás nemzetgazdasági szempontból stratégiai fontosságú. Viszont az is kiderült, hogy ez még csak a tervezői szakasznál tart, 3-5 év, mire kézzelfoghatóan lesz belőle valami. 

Majd szeptember 12-én Komjáthi Imre közleményéből értesültünk arról, hogy azon a héten újabb 2000 munkavállalót küldtek állásidőre a vasműben, a korábban így járt 1100 dolgozó mellé. Az MSZP politikusa szerint nincs mire várni, a kormánynak közbe kell avatkoznia. Nem állja meg a helyét az a kifogás, hogy magáncégről van szó, hiszen, ha adófizetői forintokat tudtak a cég támogatására fordítani, akkor igenis kötelessége a kormánynak a magyar dolgozók védelme is – magyarázta Komjáthi Imre.

Négy nap múlva „Ha él a gyár, él a város! Dolgozni akarunk” – ezt zúgta a tüntető tömeg a dunaújvárosi vasmű előtt. Ugyanis tüntetésre hívta a dolgozókat a Vasas helyi szakszervezete, mert hónapok óta csak zűrzavaros kommunikáció és ígérgetés volt, miközben folyamatos gondok vannak a fizetésekkel. „Nem ti vagytok kedves kollégák, akik miatt ez a gyár újra és újra a szakadék szélére kerül. Az utolsó órában vagyunk, mi dolgozni és termelni akarunk. Követeljük a Dunai Vasmű újraindítását” – mondta beszédében Dunaújvárosban Magyar Zoltán, a szervezet helyi elnöke.

De úgy tűnik, a kormány azóta sem talált megoldást, és október elsején kiderült, hogy felszámolást kezdeményeztek a Liberty-vel szemben. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalói bérek rendezése mindig a munkaadó feladata, ezért felszólította a Liberty -t, hogy a jövőben is tegyen eleget ennek. Ezt Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára nyilatkozta. Az államtitkár megjegyezte, az acélipar kihívások előtt áll: az orosz-ukrán háború kapcsán bevezetett szankciók, illetve a háború előidézte energiaválság miatt, az acél világpiaci ára is lejtmenetben van, így továbbra is veszélyben a Dunaferr jövője, hiába tett meg minden tőle telhetőt a kormány a helyzet rendezése érdekében. A most kialakult helyzetben folyamatosan tartják a kapcsolatot a céggel, amellyel a következő lépésekről is egyeztetnek. A kormány többféle forgatókönyvvel számol, de meg kell várni az eljárás folytatását – mondta Lóga. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár pedig arról beszélt, a kormány beavatkozási palettája széleskörű, gyorsan tudnak előremutató választ adni, az aktuális helyzet szerint. Segíteni fogják a munkavállalókat, attól függően, hogy a következő napokban, hetekben mi történik a vasművel.

Ígéretekből már sok van, de abból nem tudják a családjukat eltartani a magyar dolgozók – reagált Komjáthi Imre, aki szerint hiába minden felajánlás, hiába minden segítség, a kormány döntött: hagyja, hogy hazánk egyik legnagyobb múltú gyára, az egykori acélipari gigász csődbe menjen. A szocialista politikus közleményben fejtette ki, hogy az Orbán-kormány tette nem más, mint a magyar dolgozók elárulása, és tanúbizonyság arra, hogy a kormányzat csak szavakkal hirdeti a munkaalapú társadalmat, a valóságban csak a NER-lovagok meggazdagodásával, az ország vagyonának kicsatornázásával vannak elfoglalva. A Dunaferr felszámolásával magyar családok tömegei fognak megélhetés nélkül maradni, sőt, a régióban is hatalmas lyukat fog ütni a vasmű megszűnése. Hiába a demonstrációk, a megoldási javaslatok tömege, a kormány most végleg lemond az egyik legnagyobb múltú gyárról, és az abban dolgozó több mint háromezer magyarról.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom